2008. július 24. Angyal szállt a Földre ...

Igazság szerint napok óta töprengek azon, hogy vajon mennyit meséljek el nektek a szülésről, de azt hiszem, itt most az a helyes, ha a "kevesebb több" elméletet követem. Nem azért, mintha nem lenne mit mesélnem, de egy kisbaba születése olyan magasztos és katartikus élmény, amely fényét csak elvenné, ha a vajúdás óriáiról vagy a nehézségekről írnék.

Maga a szülés napja nagyon hosszú volt mindhármunk számára. Azért azt elmesélem, hogyan kezdődött, jó?
Hajnali 4 óra volt, és ébren feküdtem az ágyban. Friss, hűvös hajnali levegő áradt a szobába, én pedig arra gondoltam, milyen jó lenne ma szülni, amíg nincs 40 fokos kánikula. Megsimogattam hát a pocakom, és azt kérdeztem a kisbabánktól:
- Szia Pici! Mit szólnál, ha ma szülnénk? Nekem lenne kedvem...
... és a következő pillanatban tompa szakadás-féle hang hallatszott, majd a lábamat elárasztotta a magzatvíz.
- Ká, a Pici megértette, hogy mit mondok neki - suttogtam az ájultan alvó férjem fülébe - szülni fogunk, ébredj fel!
Azt hiszem, az utolsó mondat volt, ami visszahozta őt az álomvilágból, de olyannyira, hogy félig csukott szemmel ugrott ki az ágyból, és izgatottan borotválkozni kezdett. Mondtam is neki, hogy a szüléshez nagyon fontos a sima arcbőr. :-))))))

Reggel 5-re értünk a kórházba, ahol a vajúdó szobába vonultam, és gyakorlatilag ott töltöttem az időt este 7 óráig. Szerencsére a lehető legjobb kezekben voltam, mert Bálint Sándor doktor úrnál, és Borinál profibb embereket aligha találhattam volna. Ők azok a szakemberek, akik  - miközben a maximális támogatással segítik a kismamákat -, lelkileg is olyan erős és biztonságos támaszt nyújtanak, ami nélkül nem lehetne úgy végig csinálni egy ilyen jelentős napot, mint amilyen egy kisbaba születése. Az is nagyon sokat jelentett, hogy Ká velem lehetett, és biztatott, erőt adott és szeretgetett a nehéz pillanatokban. Mert bizony, voltak mélypontjaim, amikor majdnem elveszítettem a hitem. De hála Istennek, ezeken is túljutottam, és ma már restellem, hogy egyáltalán felmerült bennem, hogy esetleg nem bírom ki ezeket a perceket. A doktor úrtól ezerszer hallottam, hogy a női test tökéletes, és úgy lett megteremtve, hogy tudja a dolgát - de én is gyarló ember vagyok, aki kishitűséggel küzd, és kételkedik olykor önmagában.

Utólag már látom, hogy a doktor úrnak igaza volt. Mi, nők, valóban arra születtünk, hogy feleség és anya legyen belőlünk, és én boldog vagyok, hogy mindezt megélhettem. A kisbabánkkal olyan csodálatos ajándékot kaptunk, amellyel azóta sem tudunk betelni. A selymes bőre, puha hajacskája, illatos kis teste minden percben lenyűgöz minket, és az a szeretet, amit iránta érzünk, szinte már fáj. Örök szeretet, és végtelen, soha véget nem érő kötődés ez, amely most már mindhármunkat összeköt.

Soha nem lehetek elég hálás a Jóistennek, Bálint doktornak és Borinak, hogy segítettek abban, hogy Ká és én egy ilyen angyalkának a szülei legyünk!

Most pedig szeretnék mutatni nektek néhány képet Dorkáról, remélem, örülni fogtok neki. :-))

Ez a kép a szülést követő napon készült. A Szent Imre Kórházban ugyanis lehetőség van arra, hogy az anyuka a babájával legyen akár a nap 24 órájában. Dorka ebben a kis kosárban "utazott", és aludt mellettem az itt töltött napok alatt.

Dorka itt 1 napos, és álmosan pillant az apukájára, aki teljesen el van olvadva tőle. A szülészeten nagyon kedvesek voltak a nővérek, a bábák és az orvosok is egyaránt. Életemben nem voltam még ilyen elégedett egyetlen egészségügyi intézménnyel sem. Szóval le a kalapot a szülészeten dolgozók előtt!

Egy délutáni - alvós kép. A babákat az osztályon kórházi babaruhákba öltöztetik, csupa cuki macskás, medvés, nyuszis és oroszlános kis ruhába, majd a lányokat rózsaszín, a kisfiúkat zöld szőrös plédbe burkolják.

Itt már 3 napos a Pici, és az egyik meleg délutánon mellettem alszik a kosárkájában. Amúgy nagyon kedves baba, nem is igazán sír, és nem ordít semmiért. Mondjuk nagyon figyelünk is rá, hogy mindig meg legyen szeretgetve, tele legyen a hasa, tiszta legyen a pelusa, és jól érezze magát velünk. Nem hagyom sírni, mert beleszakad a szívem, ha bánata van - így aztán nem szomorkodunk semmin. :-))

Ezek pedig már a drága Morzsikáink, akik ismét kitettek magukért. A szülészeten ugyanis az egyik nővér egy csomaggal jelent meg, mondván, hogy mi kaptuk. Elképzelni sem tudtuk, kitől kaphattunk ilyen gyorsan csomagot, hiszen jóformán még fel sem hívtuk a rokonainkat. Aztán megláttuk, hogy a Morzsikáktól jött, és könnyes szemekkel bontogatni kezdtük a csomagot. Dorkának előtte elmeséltük, kik is azok a Morzsikák, és hogy nem ez az első akciójuk...

... aztán kinyitottuk a csomagot, és én egyből elbőgtem magam. Odabent pihe-puha, fehér-rózsaszín fűrdőkészlet feküdt, igazi tündérlányoknak való, átlászó szárnyú mese-pillangókkal és egy csodaszép hímzéssel: Lepkék - a Morzsikáktól.
Ennyi kedvesség és odafigyelés láttán nem is találtunk szavakat...
Kedves Morzsikák! Ezúton szeretnénk megköszönni nektek mindazt a szeretetet és jóságot, amit irányunkban folyton-folyvást tanúsítotok, és megtisztelve érezzük magunkat azért, hogy a barátaitoknak tudhatjuk magunkat. Dorka nevében is köszönjük szépen a csodás ajándékot, és nap mint nap ezt fogjuk használni. :-)))))
Drágák vagytok, köszönjük szépen még egyszer!!!

Ezt a talpfotót direkt nektek fotóztuk. Azt hiszem, a kép magáért beszél. :-))

A mi kis angyalunk. Annyira szeretjük őt, hogy az leírhatatlan. Nem is írok semmit, csak gyönyörködök benne. :-)))

Az első saját fürdetések egyike közben készült ez a kép, ugyanis a csecsemőosztályon megtanítottak minket mindenre, amit egy kisbaba mellett nem árt, ha ügyesen csinál az ember: fürdetés, pelenkázás, etetés, büfizetés, stb. Ismét egy jó pont a kórház dolgozóinak, de különösen "csecsemős" Zsuzsinak, aki nélkül sok izzasztó pillanatunk lett volna a babával.

... és a mai utolsó kép - mert mindjárt ébredezni fog Dorka, és hogy sírás nélkül is a tudtunkra adja, hogy éhes, rágni kezdi a kis ökleit. :-)) Amúgy a szopizás megy, de még csak 2 napja van tejem, így nem tudok még nagy mennyiségeket produkálni, de igyekszem.

Ezen a fotón Ká látható (csak 4-5 órát kellett neki könyörögnöm, hogy feltehessem ezt a képet róla, mondván, úgysem fogja senki sem felismerni). Ma délután készítettem róluk, amint a kanapén ültek, és egymást csodálták. Azt hiszem, a pillantás, ahogy egymás kék szemeibe merednek, többet mond mindennél...

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, hogy ilyen rengeteg hozzászólást, jó kívánságot küldtetek, hogy szorítottatok értünk, biztattatok minket, és hogy ennyire szerettek minket. Jó érzés szembesülni azzal, hogy vagytok, és sosem feledkeztek meg rólunk. Köszönjük szépen a türelmet és e kedvességeteket!
Sok szeretettel:
Ká, Mirza és Dorka Baba

Ui.: Icusnak és Istvánnak külön köszönet a babás üdvözlőlapért, tündérek vagytok mindketten!!! 

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>