A csodálatos káposzta

A káposztafélék családjának legismertebb tagjai: a fejes káposzta, a lilakáposzta, a kelkáposzta. Közéjük tartozik a kelbimbó, a kínai kel, sőt a karfiol és a brokkoli is.

A káposzta az egyik legrégebbi zöldségételünk, amit ma is sokféleképp készítve, szívesen fogyasztunk, és sok esetben nem tudjuk, hogy ezzel milyen jót teszünk a szervezetünknek.

Mivel a fejes káposzta nem egy adott helyről származik, így az emberiség igen régóta széles körben fogyasztja. A káposzta háziasítása és nemesítése viszonylag hamar megkezdődött, nagyjából az i. e. I. évezredben. Így válhatott a laza levelekből álló növény a ma ismert sűrű, tömött fejjel rendelkező zöldséggé.

A kínai fazekakban az i.e. IV. évezred környékén jelent meg a káposzta, s nem csak szívesen fogyasztották, hanem a jin-jang egyensúly fenntartására is használták. A káposztát előszeretettel fogyasztották savanyítva. Ez az étel a mai napig igen kedvelt Kínában és Koreában is.

Ahogy az a nagymúltú, Földközi-tenger környékén termő élelmiszereknél lenni szokott, Egyiptomban is fogyasztottak már káposztát. Méghozzá nem is keveset, mivel hitték, hogy a káposzta semlegesíti az alkoholt, így megelőzési célzattal, valamint a macskajaj enyhítésére is savanyított káposztát ettek. Valószínűleg innen datálódik az a nézet, ami a mai napig tartja magát, hogy egy jó savanyú káposztás korhelylevessel minden bűnünk megbocsáttatik - és a másnaposságunk is gyorsan elmúlik.

Az egyiptomiak után a görögök és a rómaiak ennél tovább mentek, úgy gondolták, a káposzta sok bajra gyógyír. Diogenész hitt abban, hogy a káposzta megőrzi az egészségét és sokáig életben tartja. Még az is lehet, hogy volt benne valami, hiszen közel 80 évig élt.

Állítólag Claudius császár egyszer arról szavaztatta meg a szenátust, hogy tudnak-e jobb ételt, mint a sózott marhahús és a káposzta. A szenátus egyöntetű nemmel szavazott. Ami nem meglepő, hiszen Rómában Cato és Plinius is az egekig magasztalta a káposztát. Cato – akár csak Diogenész – nagy káposztafogyasztó volt, s szintén hitt abban, hogy a savanyított káposztával helyretehető a nehéz ételekkel, sok itallal megterhelt gyomor. Plinius nem csak ette a káposztát, hanem Naturalis Historiae című művében a káposzta egészségügyi tulajdonságait is számba vette, valamint megemlítette, hogy a káposzta nem csak belsőleg hatékony, hanem borogatás formájában is jól használható. Plinius szerint a káposzta jó fejfájásra, látásromlásra, hasznára válik a lépnek és a gyomornak egyaránt, sőt még a hipochondriát is gyógyítja…

Annyi bizonyos, hogy ha nem is mulasztotta el a másnaposságot, de a téli hónapok vitaminban szegény táplálkozásában nagy segítséget jelentett a savanyított káposzta.

Annak ellenére, hogy a Földközi-tenger vidékéről származnak a legkorábbi feljegyzések, ismeretes, hogy a káposzta igazán jól a kicsit hűvösebb éghajlaton nő, így nem meglepő, hogy nagyon hamar egész Európában megjelent, és a szegények konyhájának legmegbízhatóbb alapanyagává vált.

A minden időben rendelkezésre álló zöldség egészségügyi előnyeit Cook kapitány is elismerte, amikor 1769-ben a hajóorvos az egyik matróz elfertőződött lábát a skorbut ellen magukkal vitt savanyú káposztával kezelte, így mentve meg az üszkösödéstől. Egyébként Cook volt az első, aki felismerte, hogy a C-vitamin hiányból kialakuló skorbutot a magas C-vitamin tartalmú savanyított káposztával ki lehet védeni, így hajóútjaira mindig megfelelő mennyiségű savanyított káposztával indult, és ragaszkodott hozzá, hogy a legénység minden tagja rendszeresen fogyassza.

A káposzta a XVI. században hódította meg Amerikát. Egy francia navigátor, bizonyos Jacques Cartier volt az, aki 1536-ban az Újvilágba vitte a káposztát, s el is ültette Kanadában. Mivel a káposzta igen népszerű volt az európai bevándorlók körében, hamar elterjedt, de a káposzta jelenlétéről írásos bizonyíték csak a XVII. század második feléből van.

Annak ellenére, hogy a káposzta ősi formája már az időszámítás előtt megjelent a kínaiaknál, a japánokat csak a XVIII. század végén érte el az általunk is ismert és szeretet fejes káposzta.

A káposzta nem csak a szegények megmentőjeként és az ókor egyik kedvelt medicinájaként ismert, hanem mint a gazdagság szimbóluma, legalábbis Amerikában, ahol újév idején illik egy nagyobb adag káposztát enni annak reményében, hogy a zöld levelek okán majd pénz áll a házhoz.

Bár a középkorban már Európa-szerte elterjedt volt a savanyú káposzta, Magyarországon csak a XVI. században jelent meg, feltételezhetően török közvetítéssel. Az európai megjelenés esetében nincsenek bizonyítékok, hogy honnan érkezett, bár egyes feltételezések szerint a római befolyás mellett a kelták savanyított káposztája is elérte a kontinenst, és hamar népszerűvé vált.

Az arisztokrácia köreiben ugyan ritkán jelent meg, de a paraszti sorban élők számára a XIV. századtól egészen a XIX. századig nélkülözhetetlen alapanyag volt.

A káposzta meg is kapta a méltó megbecsülést. 1984-ben az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete beválasztotta a káposztát a világ 20 legfontosabb zöldsége közé.

Hogyan válasszunk? Hogyan tároljuk?

A káposzta vásárlásakor figyeljünk oda, hogy csak sérülésmentes, fényes levelű, tömör fejű káposztákat válasszunk. A megvásárolt káposztát néhány napig tárolhatjuk a konyhapulton vagy a spejzban, de a hűtőben akár egy hétig is eltarthatjuk.

Felvágni csak közvetlenül a felhasználás előtt érdemes. A vörös- vagy lilakáposzta esetében ügyeljünk rá, hogy csak rozsdamentes acélkéssel vágjuk, különben elszíneződik. A vöröskáposztához főzéskor is érdemes egy kis citromot adni, hogy megőrizze eredeti színét.

A káposztát úgy is tárolhatjuk, hogy a vékony csíkokra vágott zöldséget blansírozzuk, majd miután kihűlt és a felesleges nedvesség is távozott belőle, akkor zacskókba csomagolva lefagyasztjuk. A savanyú káposztát nagyjából egy hétig tárolhatjuk a hűtőben, mielőtt felhasználásra kerül.

Egészséges káposzta

A káposzta tényleg nagyon egészséges. Külső levelei jó E-vitamin források. A nyers fejes káposzta nagyon sok C-vitamint tartalmaz, valamint magas vas-, kalcium- és kalcium tartalma. Ezen kívül A-B6-, B12-, D-, E- és K-vitamin található benne, az ásványi anyagok közül pedig mangán, réz, cink, foszfor és magnézium is fellelhető benne. A káposztában található kén is, ennek köszönheti jellegzetes illatát. A kén azonban nem csak a káposztát azonosító illatért felelős, hanem segíti a szervezet baktériumokkal szembeni ellenállását.

A jellegzetes illat mellett a káposztát nem kedvelők tábora a kellemetlen puffadásra szokott panaszkodni, amit a káposzta előidéz. Ezen úgy lehet valamelyest segíteni, hogy a káposzta első főzőlevét leöntjük, majd friss vízzel folytatjuk az étel elkészítését.

A vörös káposzta élettani tulajdonságai megegyeznek a fehér fejes káposztáéval, bár a vörös káposztában kicsivel több C-vitamin, vas, kálium és kalcium található.

A jelenleg is folyó kutatások alapján úgy tűnik, hogy a káposzta alkalmas a rákos megbetegedések megelőzésére. A káposzta jó méregtelenítő, tisztítja a vért, a benne lévő vitaminoknak és ásványi anyagoknak köszönhetően segíti az agy és az idegrendszer működését.

A kalóriában szegény, ám rostokban és vitaminokban gazdag káposzta tökéletes fogyókúrázóknak, a belőle készült sovány levesre épül a káposztaleves-diéta.

Káposztás ételeink

A káposztát nagyon sokféleképp felhasználhatjuk. Frissen tehetjük salátákba, de akár leveseket is gazdagíthatunk vele. A zsenge fejekből nagyon finom egytálételeket készíthetünk, dinsztelve remek köret válhat belőle, de rakott, csőben sült káposztát is kínálhatunk a családnak, sőt különféle tésztákat is tölthetünk vele. A káposztás lángos mellett kedvelt a káposztával töltött sós leveles aprósütemény, a pirog vagy a hasé, illetve a káposztás pogácsa is. A savanyított káposztát kínálhatjuk salátaként, felhasználhatjuk levesekhez, egytálételekhez.

A savanyú káposztás egytálételeknél említést kell tenni a magyar eredetű - a töltött káposztával nem azonos - székelykáposztáról, amely viszonylag új keletű étel. A hozzá kapcsolódó, hitelt érdemlő legenda szerint Székely József főlevéltáros Petőfivel az oldalán kissé kései órában érkezett meg a törzshelyének számító Komló-kertbe, ahol már nem nagyon tudtak mit enni hozni a megéhezett hivatalnoknak. Amikor a kocsmáros elsorolta, hogy miből maradt, Székely a savanyúkáposzta-főzeléket és a pörköltet összeöntette és azt kérte – kínjában – vacsorára. A kényszerházasság sikeresnek bizonyult, annyira, hogy később már Petőfi a maga által székelygulyásnak keresztelt ételt kérte… így vándorolt be egy maradék a magyar konyha alapételei közé.

Egy másik - a magyar konyhában erőteljesen jelen lévő - káposztás étel a káposztás cvekedli vagy káposztás kocka, nagyon megosztó étel. Egyrészt sokan nem szeretik, másrészt a cvekedli-rajongók is több táborra bomlanak. Van, aki a sós, borsos változatban hisz, van, aki viszont csak és kizárólag porcukorral szereti ezt az ételt.

A káposztához nagyon jól illenek a zöldfűszerek, többek között a zsálya és a kakukkfű, a borsikafű, a babérlevél vagy a tárkony. Izgalmas párosítás a köménnyel, édesköménnyel, szerecsendióval fűszerezett káposzta is. A káposzta erős ízét jól finomíthatjuk, lágyíthatjuk tejföllel vagy tejszínnel, attól függően, hogy milyen az étel jellege. A káposztának jó partnere a cékla, a sárgarépa, a póréhagyma, a krumpli és a hagyma.

Lucskos káposzta

Hozzávalók:
1 nagy vagy 2 kicsi zsenge fejes káposzta
1 csokor kapor
1 nagy pohár tejföl
2 kávéskanál almaecet
só
1 evőkanál finomliszt
80 dkg sertéscomb vagy pulykamell
1 fej vöröshagyma

Elkészítés: A hagymát felkockázom, kevés olajon megdinsztelem, majd a viszonylag nagy kockákra vágott húst kifehérítem, kevés vízzel felöntöm és puhára párolom. A káposzta külső leveleit leszedem, nyolc darabra vágom, és egy nagyobb lábasba fektetem a darabokat. Vízzel felöntöm, hogy ellepje, sózom és puhára főzöm. Kevés ecetet is adok hozzá. Amikor kész a káposzta, akkor behabarom, kaporral megszórom. Hússal tálalom.

Csirkével gazdagított tavaszi egytál

Hozzávalók:
1 kg csirkecomb
1 nagy gerezd fokhagyma
12 dkg húsos szalonna
2 szál újhagyma
5 dl húsleves
2 dl tejföl
1 igen kis fej friss fejes káposzta
1/2 kg friss borsó (héjában ennyi)

Elkészítés: A szalonnát felkockázom. A csirkéről lehúzom a bőrét, majd kicsontozom. Egy nagy és mély serpenyőben kisütöm a szalonna zsírját, erre jön a hús, amit kifehérítek. Amíg ez zajlik, addig hozzáadom a karikára szelt újhagymát és az apróra vágott fokhagymát. Ha fehér a hús, akkor felöntöm húslevessel, majd lejjebb veszem a lángot, félig lefedem, és fél órát hagyom főni. Ezután jön bele a fejes káposzta, aminek kiszedem a torzsáját, és nyolc cikkre vágom. A cikkeket elfektetem a serpenyőben, hozzázúdítom a megtisztított borsót, s egy kis levest adok még hozzá, ha kell. 10-15 percet főzöm, fedő alatt, majd tejföllel behabarom. Ha kell, sózom, extra tejföllel tálalom.