Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Gesztenyés túrótorta karamellizált ananásszal

120 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: 1. Egy tortaformába babapiskótákat rendezünk.

2. Habbá verjük a tejszínt pici barnacukorral, kettéosztjuk.

3. A tejszín egyik felével habosra kavarjuk a gesztenyét.

4. A másik felét habosra keverjük a túróval, hozzátesszük a vaníliát, a reszelt citromhéjat, 1 kanál barna nádcukrot, egy leheletnyi fahéjat, belecsavarjuk a citrom levét, végül az elkészített zselatint.

5. A babapiskótára tesszük a túró felét, erre a gesztenyemasszát, majd a túró másik felét is. 4-5 órára hűtőbe tesszük.

6. Serpenyőben felolvasztunk és karamellizálunk 2 kanál barnacukrot, hozzádobunk 1 kanálnyi vajat, felforraljuk, majd beleforgatjuk a megtisztított, felkarikázott ananászt.

7. Pár percig hűlni hagyjuk, majd az ananászokat a tortára rendezzük, ráöntjük a karamellt, visszatesszük a hűtőbe, és további 2-3 órán át hűtjük.

Megjegyzés

A kánikula elől menekülve beledugtam a fejem a hűtőbe. Míg kerestem a sört, megakadt a szemem a sarokban bújkáló fél kiló túrón. innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy összeszedjek mindent, ami hidegen ehető, és egymásra rakjam őket.

A receptet és a fotót P. - p.amelie

Ezek is érdekelhetnek

Friss