Kedvenc felvágottunk: a szalámi

A szalámi eredete nagyjából a görögök és a rómaiak idejére nyúlik vissza. A szalámit tulajdonképpen a kényszer szülte, megoldást jelentett a hús tárolására, tartósítására, a neve is innen ered. Bizonyos elképzelések szerint a sóval tartósított húskészítmény neve a só, azaz latin salare szóból származik. Más elméletek szerint a szalámi az ókori Ciprus leghíresebb kikötőjéről, a sziget legfontosabb városáról, az i.e. 4. században elpusztult Szalamiszról kapta a nevét.

A sóval tartósított kolbászt eredetileg sertéshúsból és sertésszalonnából készítették, idővel azonban más húsokat is felhasználtak a különféle szalámikhoz. Manapság már főként kevert húsokból állítják elő a szalámit, legtöbbször sertéshús és a marhahús felhasználásával. A piacon találni csak marha, borjú, őz vagy vaddisznó, liba szalámit is. A magyar téliszalámi a régi hagyományokat követve csak sertéshúsból készül. A sertéshús milyensége is igen fontos, idősebb, nagyobb súlyú kocák húsából készítik a szalámit, mivel ennek víztartalma jellemzően alacsonyabb a fiatalabb állatokénál.

A Genova környékén előállított szalámi szintén jellemzően sertéshúsból készül, de néhány gyártó borjúhússal keverve készíti, s a fűszerezésnél is alkalmaz egy aprócska csavart, a fehérborssal, borral, fokhagymával és sóval fűszerezett masszához ugyanis egy kevés édesköményt is tesz, így téve teljessé az ízeket. A fehérborsos genovai szalámi mellett kedvelt a feketeborssal bevont, abból kérget nyerő szalámi is.

Az olaszországi szalámik ízesítésére legtöbbször fokhagymát, sót és borsot használnak, de ezek a húskészítmények természetesen sokféleképp fűszerezhetők, kerülhet bele bor, kömény, fahéj, szerecsendió vagy – a magyar szalámik esetében gyakorta megjelenő – pirospaprika is, a fűszerek aránya is eltérhet.

A paprika használata azonban nem csak a magyar szalámigyártásra jellemző, a dél-olasz szalámik között is találni olyat, amelyet paprikával vagy chilivel ízesítenek.

A darált vagy csak apróra vágott és fűszerezett húst és szalonnát ezután állati eredetű vagy szintetikus bélbe töltik, majd füstölik, végül levegőn szárítják. A bél átmérője általában 5-6 centi körül mozog, ehhez legalkalmasabb a sertés-, marha- vagy lóbél, de jól szellőző, cellulóz alapú műbélbe is tölthető a szalámi.

Az olasz, alacsonyabb nedvességtartalmú levegő alkalmas volt és ma is tökéletes a szalámi kiszárítására, így azokat nem minden esetben füstölték. A füstre kerülő olasz szalámit külön névvel is illették, ez a cotto.

A magyar szalámi minden esetben füstre kerül, legtöbbször hideg füstre helyezik, majd méretétől függően 4-5 napig füstölik, aztán szellős, hűvös helyen tárolják. A füst nem csak konzerválja a szalámit, hanem az ízek kialakításában, a masszában lévő fűszerek kiteljesítésében is szerepet játszik, megfelelő állagot és aromát biztosít.

A szeles, hegyi levegőn való szárítás helyett a magyar szalámikészítés gyakorlata inkább a nemespenészes érlelés. A már megfüstölt szalámirudak felületén megjelenő nemespenésznek köszönhetően a szalámi eltarthatósága jelentősen növekszik. A penész szabályozza a szalámi belső vízháztartását. A Pick téliszalámi penészflóráját például a közeli Tiszának, illetve a magasabb relatív páratartalomnak köszönheti. A penész nem csak az eltarthatóságot növeli, hanem befolyásolja a szalámi ízét, illatát és megjelenését is.

A szalámi egyedi kialakítása, a tartóssága és az, hogy hűtés nélkül is sokáig eltartható, igen hamar népszerűvé tette. Ez a fajta népszerűsége a mai napig megfigyelhető, a szalámi az a felvágott, amelyet egy hosszabb kirándulás esetén is nyugodt szívvel csomagolunk a szendvicseinkbe, hiszen tudjuk: a szalámi bírja a meleget, nagyon nehezen romlik meg. Épp ezért nem kell a megvásárolt szalámit feltétlen a hűtőben tárolni. Ha van egy hűvös, árnyékos, levegős kamránk, akkor az pont elegendő a szalámi tárolásához. Fellógatott szalámi esetében csak arra ügyeljünk, hogy ha már meg lett szegve, akkor a benne lévő zsiradékból egy kevés távozhat belőle, így célszerű a vágási felületet bevonni. Amennyiben erre nincs lehetőségünk, akkor a húskészítményt a hűtőben kell tárolni.

A szalámi fogyasztásánál néha abba a problémába ütközünk, hogy a vékony szeletek szélén nehéz megtalálni a szalámi bőrének a darabjait. Éppen ezért érdemes a bőrt a szeletelést megelőzően lehúzni, de csak annyit, amennyi szalámit biztosan felhasználunk, hiszen ez a bőr védi a szalámit.

A szalámi felhasználási köre általában a hidegkonyhai készítményekre korlátozódik. A legtöbb esetben a szalámit szendvicsek készítésénél, hidegtálak összeállításánál használják fel. Karakteres íze, sűrű textúrája, az elkészítés módjából fakadó töménysége okán egy-egy falat főszereplőjévé válik. A szalámit – a korábban említett gazdag aromájának és tömör textúrájának köszönhetően – vékonyra szelve érdemes fogyasztani. Bizonyos – friss vagy más alapanyagból készített – szalámik esetében a vastagabb szeletnek is van létjogosultsága. Ilyen például az olasz Finocchiona, a libahúsból készített szalámi, illetve azok a keskenyebb bélbe töltött szalámik, amelyek inkább partifalatként szolgálnak, nem pedig szendvicsekbe, hidegkonyhai készítményekbe komponálva tálalnak.

A szalámi a szendvicsek és a hidegtálak mellett kerülhet még melegszendvicsekbe, salátákhoz, omlettekbe, s az olasz pizza megannyi változatára.

A szalámi azonban nem csak finom, hanem egészséges is. Az előállítási folyamatnak köszönhetően az erjesztés okán tejsavbaktériumot is tartalmaz, amely segít az emésztőrendszer egyensúlyának fenntartásában. Ezen kívül a szalámiban sokféle hasznos fehérje található, a felhasznált húsmennyiség és a szigorú előállítási szabályoknak köszönhető kevés adalékanyag miatt a szalámi megbízható húskészítmény, amelyet nyugodt szívvel adhatunk a családunk számára.

Szalámis pizza

Hozzávalók:
A pizzatésztához:
37,5 dkg finomliszt
7 g szárított élesztő
1 evőkanál olívaolaj
1 kávéskanál cukor
2 csipet só
2,5 dl meleg víz
A paradicsomszószhoz:
40 dkg konzerv hámozott paradicsom
1 fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
só
frissen őrölt bors
A feltéthez:
20 dkg vékonyra szelt szalámi
30 dkg mozzarella sajt

Elkészítés: A liszthez hozzáadom az élesztőt, a sót, a cukrot, majd kimérem a vizet, amihez hozzáadom az olívaolajat is. A liszthez hozzáöntöm az olajos vizet, majd kézzel vagy géppel kidolgozom a tésztát. Olajjal vékonyan kikent tálba teszem, tiszta konyharuhával fedem, és meleg helyen hagyom kelni.
Amíg kel a tészta, elkészítem a szószt. Olajon megdinsztelem az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Sózom, borsozom, majd felöntöm a paradicsomkonzervvel, és kb. fél óráig nagyon takarékon hagyom rotyogni.
A kész tésztát lisztes deszkára borítom. A tészta meglehetősen lágy, de érdemes nem agyonlisztezni, mert ettől a lágyságától lesz kisütve olyan, de olyan finom.
A tésztát 4 gombócra szedem, 10 percet pihentetem, majd lisztes deszkán kinyújtom. Sütőpapíros tepsikre teszem. A ragut eközben kissé hagyom kihűlni, és elosztom a 4 pizzán, ráteszem a szalámiszeleteket és a rusztikusabb szeletekre vágott mozzarellát.
A pizzákat a 250 fokos légkeverésen duruzsoló sütőbe tolom, és kb. 10-15 perc alatt készre sütöm.