Lángos és langosch

Ma már inkább a sok kalóriát és főleg a sok koleszterint látom benne, az olaj is ki tudja milyen minőségű, szóval már régen nem érzek ellenállhatatlan kényszert egy frissen sült lángos láttán. Azért néha most is eszem, főleg barátoknál, amikor tudom, hogy jó anyagokkal dolgoznak. Ma is csak azonnal az olajból kivéve, és csak sózva. Az újabb öntetek, töltelékek, rárakatok nem nyerték el tetszésemet.

Külföldön járva ritkán találkozni lángossal. Mediterrán országokban még soha nem volt hozzá szerencsém. Németországban, ahol a városok tele vannak mindenféle nemzetiségek ételeit áruló vendéglőkkel, üzletekkel, bódékkal, van pizza, gyros, burek, falafel, kebab, óriási választék, de lángos sehol. Illetve népünnepélyeken, vásárokban, amelyek nyáron szinte minden hétvégén vannak minden város valamelyik részén, többször láttunk lángost.

Pontosabban langosch-t. Milyen lángost? Nos, a táblán lévő felsorolás szerint elsősorban édeset: nutellásat, kakaóst, lekvárosat, fahéjasat, diósat, és csak utána következnek a sajtos, tejfölös, meg persze fokhagymás változatok. Legalul szerénykedik az én egyszerű sós lángosom, vagyis lángos semmivel. Viszik szépen, a tulajnak nem lehet oka panaszra. Egyszer sikerült szóba elegyednem egy vásári lángosossal: erdélyi magyar, 10 éve kezdte, eleinte mindent kettesben csináltak a feleségével. Ma már az asszony nem dolgozik, lengyel lányok dagasztanak, szaggatnak, sütnek, a főnöké csak az eszmei irányítás, meg persze a bevétel nagy része.

Néha arról ábrándozom, ha milliomos szeretnék lenni, lángossütőt kellene nyitni valahol Kölnben vagy Hamburgban. Eddig még nem valósítottam meg, félek, hogy már nem is fogom.