Non plus ultra: a felülmúlhatatlan

Több mint 55 éve jelent meg Horváth Ilona szakácskönyvének első kiadása, pontosan 1955-ben. 29 évvel később pedig már az F. Nagy Angéla munkáját dicsérő 13. átdolgozott kiadás volt kezdő háziasszonyok és háztartást vezető urak alapkönyve a konyhában (hogy összesen hány utánnyomása volt, talán senki sem tudja pontosan).

A népszerűségét azóta is őrző alapmű mellett az utóbbi évtizedekben szép számmal jelentek meg válogatások, színes és hasznos könyvek, de generációk nőttek fel a magyar konyha azon értelmezése alapján, melyet az 1906-ban Brassóban született, majd a II. világháború után Törökszentmiklóson letelepedett, eredeti szakmáját tekintve tanárnő Horváth Ilona vetett papírra. Életéről azt a keveset, amit tudni lehet, utolsó munkahelyének jubileumi évkönyve tartalmazza: a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban oktatott háztartási ismereteket, és volt a leánykollégium igazgatója – 1969-ben hunyt el.

Szakácskönyvének célközönsége alapvetően a 20. század második felének dolgozó és háztartást vezető háziasszonya volt, akinek otthoni munkáját már nem segíti személyzet, viszonylag kevés ideje jut a főzésre, mégis tápláló, korszerű fogásokat tálal reggelire, ebédre, vacsorára.

Kezdő és gyakorlott főzni, sütni szerető nők és férfiak számára ma sincs körültekintőbb kiadvány, melyben a közkedvelt fogások megbízhatóbb ismertetésével találkozna. Vannak persze Horváth Ilonánál is különlegességek. Ezek egyike sokunk gyermekkori kedvence, a cukrászdák és esküvői desszertrepertoár elmaradhatatlan aprósüteménye: a non plus ultra.

Emlékszem, mikor először hallottam a szót, jelentésének ismerete nélkül is valami egészen különlegesre, nagyszerűre gondoltam – majd világossá vált, főnévi értelemben pontosan ezt jelenti: felülmúlhatatlan, utolérhetetlen, nagyszerű.

Nehéz volna elképzelni, hogy a süteménynek bármi köze lenne Jóbhoz, akinek az Úr hozzá intézett első beszédében a világ teremtése kapcsán mondja e szavakat (Jób 38,11) – persze a gasztronómiához semmiképp sem köthető kontextusban. Nem lehetetlen azonban, hogy a desszert ismeretlen névadóját épp ez a súlyos bibliai szöveghely ihlette meg, mikor megkóstolta az általa felülmúlhatatlannak értékelt, könnyű, omlós aprósüteményt.

Szó nincs arról, hogy mindenki számára pontosan ez az apróság testesítené meg a „non plus ultrát”, tény azonban, hogy más étel nem ismeretes ezen a néven.

Elkészítése kis ügyességet igényel ugyan, de közel sem bonyolult. Az elmúlt időszakban pedig mintha el is tűnt volna a cukrászdák kínálatából, vagy legalábbis igencsak háttérbe szorult. A hosszú hétvégén akár ez az apróság is asztalra kerülhet!

Horváth Ilona receptjében a tészta elkészítéséhez a liszttel megegyező mennyiségű zsiradékot javasol, szerepel még nála cukor, csipet só és tojás, de a lényegesen könnyedebb változat ízei semmiben nem maradnak el a gyerekkori ízemlékekből felidézett finomságtól.

Hozzávalók kb. 25 darabhoz:

A tésztához:
20 dkg rétesliszt
12 dkg jó minőségű, hideg vaj
3 dkg porcukor
1 csipet só
1 mokkáskanál vanília kivonat
2 közepes méretű tojás sárgája
1 evőkanál tej

A tetejére:
2 tojás fehérje
15 dkg kristálycukor
1 teáskanál vaníliával kevert porcukor

A töltelékhez:
kb. 2 dl savanykás házi sárgabaracklekvár (ribizlivel, meggyel is helyettesíthető)

Elkészítés: A tésztához az átszitált lisztet tálba szórom, hozzáadom a sót, cukrot, vaníliát. A tojásokat szétválasztom, a 2 sárgáját 1 evőkanál tejjel elkeverem, a fehérjét félreteszem. A vajat apró forgácsokban a lisztes keverékhez adom, elmorzsolom, majd a tejjel kevert tojássárgájával gyors mozdulatokkal tésztává gyúrom. Frissentartó fóliába csomagolom, és egy órára beteszem a hűtőszekrénybe.

A pihentetés ideje alatt a tojások fehérjéből cukorral közepesen kemény habot verek: nem szabad túl keményre verni, mert akkor nem lehet adagolni. Sűrű, krémes állagúvá kell dolgozni.

A sütőt (légkeveréses: 160 fok, hagyományos gázsütő: 3-as fokozat) előmelegítem.

A tésztát kb. 2 mm vékonyságúra nyújtom, 2 cm átmérőjű kerek kiszúró formákkal kis lapokat szaggatok belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezem a kis korongokat.

Minden korongra mokkáskanálnyi tojáshabot adagolok – óvatosan érdemes dolgozni vele, hogy minél kevesebb hab kerüljön a sütemények mellé…

Nagyjából 8-10 perc alatt szép világosra sütöm. A kis félgömböket rácson hagyom hűlni, majd kettőt-kettőt mokkáskanálnyi lekvárral összeillesztek.

Jól záródó dobozban napokig őrzik frissességüket – ha marad idejük.