Oregánó, a boldogság fűszere

Az oregánó, vagy más néven szurokfű igen nagy múltra tekint vissza. Első előfordulását és használatát általában az ókori görögök idejére tesszük, de az újabb kutatások szerint már i. e. 3000 környékén használták az asszírok. Annyi azonban bizonyos, hogy az oregánó széles körben való elterjesztéséért már tényleg a görögök felelősek.

A boldogság fűszere

A mitológia szerint az oregánót Aphroditének köszönheti az emberiség, aki ezzel a növénnyel szerette volna a boldogságot az emberek életébe csempészni. Ebből a történetből és a növény termőterületéből született a fűszer neve: Oregano. Amiből az oros a hegyet, ganos pedig az örömöt jelenti.

De nem csak örömöt és boldogságot kötötték ehhez a fűszerhez. Az ókorban a jószerencse, az egészség, a tisztaság és a becsület jelképe is ez a fűszernövény volt. Épp ezért egy sor különböző népszokás is kötődött hozzá. Görögországban az ifjú pár fejére oregánókoszorút tettek, hogy boldog házasságuk legyen, valamint a sírokra is gyakorta tettek ágakat vagy ültettek fölé bokrot, így őrizve az elhunyt békéjét. Úgy tartották, hogy ha valaki alvás előtt ebből a fűszerből köt koszorút a fejére, akkor szép álmai lesznek, vagy ha szintén elalvás előtt bekeni magát oregánóval, akkor álmában megláthatja a jövendőbelijét.

Az ókorban már termesztették az oregánót, ennek ellenére a mai napig megtalálható a görög hegyvidék napsütötte oldalain a vad oregánó is - amit akár csak az őseik - a görög pásztorok most is előszeretettel etetnek meg a juhokkal, kecskékkel, így téve ízletesebbé a tejüket, húsukat.

A növény adta íz és a benne sejtett boldogságfaktor mellett, az oregánó sikeréhez az is hozzájárult, hogy az ókori orvosok felfedezték, hogy különféle betegségek gyógyítására, kezelésére alkalmas. Hippokratész például fertőtlenítőszerként használta, az ókori Egyiptomban tartósítószerként és különféle mérgek ellenszereként alkalmazták. Ezt a szokást aztán a mérgezésben szintén nagymester rómaiak is boldogan tovább folytatták, s egészen a középkorig gyakorta alkalmazták az oregánót mérgezések megelőzésére vagy kezelésére. Megelőzésre – a kor logikáját figyelembe véve – jó példa, hogy mérges kígyók ellen is oregánóval szórták fel a házat.

A görögök után, a - minden jót továbbéltető - rómaiak is kipróbálták, megkedvelték és meghonosították az oregánót. Ahogy nőttön nőtt a Birodalom, úgy terjed el az oreganó használata is Európa-szerte. A középkorra gyakorta alkalmazott és a köznép által igen kedvelt gyógynövénnyé vált az oregánó. Ugyan használták húsok, halak és bor fűszerezéséhez, mégis leginkább a népi gyógyászatban vették hasznát. A szétrágott levelekkel reumát, fogfájást, emésztési zavarokat gyógyítottak, valamint köhögéscsillapítóként alkalmazták. Ezek mellett készítettek belőle szerelmi bájitalt is, amivel hódítani lehetett, vagy a meglévő kapcsolatot megerősíteni.

Az oregánó Kínába a középkorban működő fűszerúton jutott el, ahol szinte kizárólag csak gyógynövényként használták. Láz enyhítésére, hányás, hasmenés gyógyítására, sárgaság ellen alkalmazták.

Angliában nem csak főztek és gyógyítottak vele, hanem a tubákba való dohányt is ezzel illatosították. Annak ellenére, hogy Angliában sokat használták, az oregánót a második világháború előtt alig ismerték az Egyesült Államokban. A Dél-Olaszországban állomásozó amerikai katonák fedezték fel az ízét, aromáját, s az ő közvetítésükkel várt ismertté az Újvilágban.

A friss oregánó nagyon jó rostforrás, tele van vitaminokkal és tápanyagokkal. Vas- és mangántartalma mellett, található benne kalcium, C- és A-vitamin, valamint omega3 zsírsavak. Az oregánó nagyon jó és hatékony fertőtlenítő, gombaölő, vírusölő, görcsoldó hatással bír, és jótékonyan hat az emésztésre is. Ezen kívül enyhíti a megfázásos tüneteket, kitisztítja a légutakat, és a köhögést is csillapítja. Az oregánóolajjal kezelhető a korpás fejbőr, a problémás bőr.

Oregánó a konyhában

Az utóbbi néhány évben már a friss oregánó is megjelent a hiperek polcain, de a mai napig inkább a szárított fűszernövényt használjuk. Ennek több oka is van. Egyrészt könnyen beszerezhető, egyszerűen és viszonylag sokáig tárolható, s a szárított fűszer ízének intenzitása majdnem háromszorosa a frisshez képest. Épp ezért, ha friss oregánóval dolgozunk, akkor minimum dupla mennyiségű fűszert kell adni az ételhez.

Ha friss oregánót vásárolunk, akkor érdemes cserepeset venni, illetve nagyon oda kell figyelni, hogy friss, még nem hervadó példányokat vegyünk. Ezeket a felhasználásig vagy egy pohárnyi vízben (ha aznap elhasználjuk), vagy papírtörlőbe csavarva a hűtőben tárolhatjuk.

A szárított oregánót zárt üvegben, hűvös, sötét és száraz helyen érdemes tárolni, nagyjából fél évig. Az oregánó ezután is felhasználható, akár még évekig, de minősége lassan romlik. Épp ezért érdemes időnként felfrissíteni az otthoni oregánókészleteket, ha nem fogynának el a nyári grillezések idején.

Az oregánót sok nemzet kedveli és használja. A görög konyha alapfűszere, de megtalálható Spanyolországban, Olaszországban, Portugáliában is, valamint a Karib-térségben és Mexikóban.
A mexikói oregánó ugyan nem igaz oregánó, de valójában az általunk ismert növény távoli rokona. Hasonló, kicsit édeskésebb ízzel bír, mint a mediterráneumban elterjed unokatestvére.

A szurokfű jól megy a paradicsomos ételekhez, a fehér és vörös húsokhoz, a karfiolhoz, a brokkolihoz vagy a cukkinihez. A többi fűszer közül a fokhagyma, a petrezselyem, a zsálya, a kakukkfű, a bors és a bazsalikom muzsikál nagyon jól az oregánóval. Mivel elég erőteljes ízű fűszer, ezért nem igazán használjuk desszertek elkészítéséhez, bár fagylaltokat és krémeket óvatosan fűszerezhetünk vele.

Az oregánó - mint más gyógynövények - a főzés során elveszti jellegzetes ízét, épp ezért javasolt a főzés legvégén az ételhez adni.

Az olaszok pizzához, szószokhoz, levesekhez, kenyerekhez, rizsételekhez használják leggyakrabban, de salátákhoz és tojásos ételekhez is gyakorta tesznek ebből a fűszerből. A görögöknél zöldséges leveseket, köreteket, húsokat, halakat és tengeri herkentyűket fűszereznek vele. Nálunk főleg mártásokhoz, paradicsomos ételekhez, húsos ragukhoz és grillezett húsokhoz használják.

Spagetti húsgombócokkal

Hozzávalók:
50 dkg darált marhahús
2 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
2 evőkanál worchestershire szósz
3 kávéskanál oregánó
2 kávéskanál só
4 nagyobb paradicsom
6 dl paradicsompüré
1/2 l húsleves
4 evőkanál zsemlemorzsa
3 kávéskanál cukor
2 dl olívaolaj
olaj a sütéshez
50 dkg durum spagettitészta

Elkészítés: Az egyik vöröshagymát és két gerezd fokhagymát apróra metélek, hozzáadom a húst, a szószt, az organót és a zsemlemorzsát. Picit sózom, majd alaposan összedolgozom.
Ezután a másik vöröshagymát és a fokhagymát aprítom, majd egy kevés olívaolajon először a vöröshagymát dinsztelem aranyszínűre, majd egy percre a fokhagymát is az olajra dobom. Ezután felengedem a paradicsompürével és a levessel, cukrozom, leheletnyit sózom, majd hagyom, hogy csendesen rotyogjon. A paradicsomokat leforrázom, lekapom a héjukat, felkockázom, és a szószhoz adom.
Egy serpenyőbe kétujjnyi olajat hevítek, közben a masszából 200 forintos nagyságú gombócokat gyúrok. Ezeket kisütöm, majd papírtörlőre teszem.
A tésztának odakészítem a sóval meghintett vizet, eközben botmixerrel elsimítom a paradicsomszószt, és a gombócokat óvatosan beleeresztem. Tovább rotyogtatom az egészet, takarékon.
Ha al dente a tésztám, akkor összekürtölöm a családot, és tálalok.

Cukkinifőzelék

Hozzávalók:
1 kg vékony, salátának való cukkini
2 fej nagyobb vöröshagyma
olívaolaj
1 teáskanál rozmaring
1 teáskanál oregánó
só
1 evőkanál tönköly fehérliszt

Elkészítés: A hagymákat és a cukkiniket vékonyra karikázom. A hagymát olajon megdinsztelem, majd rádobom a cukkinikarikákat, kicsit felöntöm, és fedő alatt párolom. Amikor már kezdi tartását veszteni a cukkini, fűszerezem, sózom, majd kis idő elteltével bestaubolom.
Finom, könnyű főzelék.