Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Változatok házi limonádéra

A kerti partik, a strandolások és kirándulások idején, vagyis a meleg nyárban még sokkal fontosabb az úgynevezett folyadékpótlás, vagyis hogy sok folyadékot igyunk. Nem is akármilyet, hanem szomjoltót. A limonádé ilyenkor a legjobb, de ezt is rengeteg változatban készíthetjük!

A hagyományos, klasszikus limonádé citromlé, cukor vagy cukorszirup és víz keveréke. A kellemesen savanykás ital tökéletes szomjoltó és frissítő. Érdemes belekarikázni egy kevés citromot is, hogy a héj aromája is gazdagítsa italunkat.

Limonádé finom füvekkel

Ez a klasszikus limonádé aztán alapja lehet sok különlegességnek, és érdemes is kísérletezni, mert igazán izgalmas ízkombinációkat fedezhetünk fel. Különféle szörpökkel vagy szirupokkal például egészen más jelleget kap a legegyszerűbb limonádé is. Elsőként érdemes a közkedvelt bodzaszörppel édesíteni cukor helyett a limonádét, majd jöhet a mentaszörp vagy a citromfűszörp. Ha nincs szörpünk, akkor néhány ág vagy levél friss citromfű és menta is megteszi, ezeket kissé törjük össze, amikor az italba tesszük, és hagyjuk picit állni, hogy az aromák kioldódjanak. Bátrabbak bazsalikommal is megpróbálhatják, meglepően finom és üde!

Limonádé fűszerekkel

A hűsítő italt különféle fűszerekkel is megbolondíthatjuk. Ehhez érdemes a limonádéhoz cukorszirupot főzni, akár nagyobb adagban, és ebbe a főzetbe szórni a különféle fűszereket. Elsőre talán érdemes külön-külön kipróbálni a fűszereket, később kedvünk szerint kombinálhatjuk is őket. Nagyon jól illik a citromhoz a fahéj, a szegfűszeg, a vanília, hűsítő és nagyon kellemes az ánizs is. Érdemes megpróbálni egy kis frissen őrölt vagy inkább durvára tört feketeborsot is tenni a szirupba, kellemesen csípős lesz tőle a limonádé, bár ezt inkább a felnőttek fogják értékelni.

Isteni a gyömbéres limonádé is, ehhez a friss gyömbért le kell reszelni, 1 literhez egy diónyit számoljunk legfeljebb, és ezt forraljuk pár percig vízben, majd ha kellően kihűlt, csak akkor adjuk hozzá a citromot, hogy ne sérüljenek a vitaminok. Pikáns, csípős, garantáltan szomjoltó lesz az így készített limonádé!

Limonádé virágokkal

A különlegesebb ízek kedvelői biztosan szeretni fogják a rózsavízzel vagy narancsvirágvízzel megbolondított limonádét. Ehhez mindenképpen be kell ruházni ezekre a keleten oly népszerű virágvizekre, de egyrészt pár csepp elég belőlük az italba, másrészt nagyon jól használhatóak a későbbiekben süteményekbe, fagylaltokba, kompótokba is, és sokáig elállnak, tehát nagyon hálás alapanyagok. Az elkészítés pedig roppant egyszerű: a kész, bekevert limonádéba ízlés szerint néhány cseppet kell csak tenni a vízből.

Limonádé gyümölcsökkel

Különféle gyümölcsökkel is gazdagíthatjuk a limonádénkat, alkalomtól és helyzettől függően egészben, darabolva vagy pürésítve adhatjuk az italhoz. Egy kis eperpüré és néhány levél bazsalikom például kitűnő aperitif egy kerti partin, de pikniket is lehengerelhetünk vele mindenkit. Ha asztalnál ülve fogyasztjuk a limonádét, akkor mehetnek bele darabolt (narancs, barack, alma, kivi, ananász) és egész gyümölcsök (eper, málna, cseresznye, szeder, szőlőszemek), amiket majd a pohár aljáról ki lehet eszegetni, de persze az italnak is átadják aromájukat.

Nagyon mutatós a jégkockába fagyasztott gyümölcs is. Igaz, ennek ízét nem nagyon fogja átvenni a limonádé, legfeljebb a jég elolvadása után, de a nyári melegben úgyis kerül jégkocka a poharakba vagy kancsóba… Ha egy-egy szem málna vagy cseresznye díszíti ezeket, sokkal mutatósabbak az italaink.

Nem limonádé, de jeges: a tea

Nagyon jó hűsítő a jól behűtött tea is. Készíthetjük hagyományosan fekete teából cukorral és citromlével, de nyári melegben különösen frissítő a zöld tea, sőt a különféle gyümölcsteák és mindenféle gyógynövényekből is nagyon kellemes italt varázsolhatunk. Senki nem fog gyanakodni gyógyteára, ha megfelelően álcázzuk! Az álcázás természetesen az ízesítést jelenti: a mézet, a citromot, esetlegesen ezekbe is tehetünk gyümölcsöket.

A melegben különösen frissítő a fent már említett citromfű és menta, ezeket teaként is elkészíthetjük, akár friss, akár szárított levelekből, de a verbéna és a hibiszkusz is tökéletes szomjoltó. Ez utóbbi ráadásul gyönyörű vörös, savanykás íze miatt remek szomjoltó.

Felnőtteknek ajánljuk

Nagy melegben a férfiak a fröccsöt szavazzák meg a legjobb szomjoltónak, ez leginkább száraz, savanykásabb borból az igazi. Aki kicsit nőiesebb fröccsre vágyik, az bátran próbálja ki a bodzalimonádét egy kis fehérborral vagy a hibiszkuszteát rozéval megfejelve. Kissé alattomosabbak, mint a fröccs, mert az alapitalok cukrot is tartalmaznak, így gyorsabban a fejbe szállnak!

Bazsalikomos lime-limonádé

Hozzávalók:
4 lime
30 dkg cukor
1 csokor bazsalikom

Elkészítés: Alaposan mossuk meg a lime-okat forró vízben, majd reszeljük le a héjukat. Facsarjuk ki a levüket, kb. 1,5 dl-t kell kapnunk.

A reszelt héjat a facsart lével (és a kifacsart citromokkal) együtt 3,5 dl vízzel és a cukorral felforraljuk, majd alacsony lángon 5 percig gyöngyöztetjük. A tűzről levéve hozzáadjuk a felaprított bazsalikomlevelet. Kb. 1 óráig hagyjuk ázni, majd leszűrjük. Ennyi idő alatt a bazsalikom átadja az ízét a szirupnak.

Sterilizált üvegbe töltjük. 1:3 vagy 1:4 arányban vízzel keverve fogyasztjuk, attól függően, mennyire édesen szeretjük.

Ha elmentenéd saját recepttáradba, itt megteheted >>>

Gyömbéres icetea (jegestea)

Hozzávalók:
3 citrom
diónyi friss gyömbér
30 dkg cukor
3 teáskanál Earl Grey teafű

Elkészítés: Alaposan mossuk meg a citromokat forró vízben, majd reszeljük le a héjukat, facsarjuk ki a levüket, kb. 1,5 dl-t kell kapnunk.

A reszelt héjat a facsart lével és a kifacsart citromokkal együtt 3,5 dl vízzel és a cukorral, valamint a reszelt gyömbérrel együtt felforraljuk, majd alacsony lángon 5 percig gyöngyöztetjük. A tűzről levesszük a szirupot, majd egy teatojásba tesszük a tealevelet, és a szirupban hagyjuk ázni kb. 5 percig.

Ezután leszűrjük, sterilizált üvegbe töltjük. Vízzel hígítva fogyasztjuk.

Ha elmentenéd saját recepttáradba, itt megteheted >>>

Pirosbogyós limonádé

Hozzávalók:
50 dkg friss vagy fagyasztott vegyes bogyós gyümölcs (áfonya, eper, málna, ribizli, cseresznye)
1 citrom
30 dkg cukor

Elkészítés: A friss gyümölcsöket megmossuk, ha fagyasztottat használunk, kiengedjük. A citromot felszeleteljük, a gyümölcshöz adjuk, 2 dl vízzel és a cukorral együtt felforraljuk, majd alacsony lángon 5 percig gyöngyöztetjük.

A tűzről levéve egy szűrőn átszűrjük az egész főzetet, kicsit lenyomkodjuk, majd tisztított üvegekbe öntjük. Vízzel hígítva, jégkockával fogyasztjuk.

Ha elmentenéd saját recepttáradba, itt megteheted >>>

***

Limonádé minden mennyiségben >>>

Limonádés receptek >>>


Ezek is érdekelhetnek

Friss