Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

10 perces reggelik a rohanós hétköznapokra, amit el is tudsz csomagolni!

default user icon
MME
Az első napokban még gördülékenyebbek az iskolakezdés reggelei, de ha nem alakítunk ki Időben egy megfelelő rutint, könnyen kapkodássá válhatnak a kora reggeli órák. Szuper recepteket hoztunk, amiket akár előre is elkészíthetsz, így reggel percek alatt az asztalra kerülhet a finom és tápláló reggeli! Ne feledjétek, kezdődik a suli!

A reggelünk az egész napunkra hatással van, ezért célszerű, ha mindent megteszünk ezért, hogy a lehető legkiegyensúlyozottabb legyen ez az időszak. Ez alatt pedig nem csak a megfelelő mennyiségű és minőségű ételre kell gondolni, hanem az általános hangulatra is. Ha tehát nem a pacsirták közé tartozunk (vagyis abba a csoportba, akik szinte maguktól ébrednek fel hajnalban, és amúgy is reggel a leghatékonyabbak), akkor kifejezetten jó ötlet lehet, ha előre felkészülünk erre az időszakra - például úgy, hogy a reggeli rutin egy részét már előző este letudjuk. Csalás? Talán igen, de kit érdekel, ha cserébe nyugodtabb a reggel, és így az egész napunk sokkal jobb hangulatban telik majd? Lássuk, melyek azok a reggelik, amelyeket már előző este is el(ő)készíthetünk!

Tojásos muffin

A legegyszerűbb reggeli, ami előre elkészítve is működik, de tényleg annyira egyszerű, hogy akár reggel is nekiállhatunk. Amire szükségünk lesz, az egy 12-es muffin sütőforma, 4 tojás és a kedvenc zöldségeink (például rukkola, spenót, aszalt paradicsom, kaliforniai paprika), esetleg egy kis sonka, szalonna. A sütőforma mélyedéseit kikenjük olívaolajjal, majd ezekbe halmozzuk a különféle apróra vágott zöldségeket (és esetleg húsféléket). A tojásokat villával felverjük, és feltöltjük a formákat. Ezután mehet rá só, bors, vagy akár pirospaprika is ízlés szerint. a 180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 15 perc alatt készül el, de ízlés szerint tovább, akár 20 percig is bent hagyhatjuk, ha szeretjük a jobban megpirult széleket.
A mennyiségekkel és a hozzávalókkal is érdemes kísérletezni - ha inkább a tojást helyeznénk fókuszba, akkor lehet, hogy akár 5 darabbal is dolgozhatunk, ebben az esetben viszont kicsit kevesebb zöldség fér majd el egy-egy muffinban.



egyéjszakás zabkása

Este 5 perc alatt elkészíthető, a variációk száma végtelen, így szinte megunhatatlan, mindig szezonális, mindig izgalmas, ráadásul minden tekintetben személyre szabható! Az alapját felnőttek számára 50, gyerekeknek inkább 30 gramm zab adja, amit kétszeres folyadék-mennyiséggel (ez lehet tej vagy lágyabb görög joghurt, esetleg a kettő keveréke) kell felönteni. A felső rétegnél pedig igazán szabadjára lehet engedni a fantáziát, hiszen bármi kerülhet rá a friss, szezonális gyümölcsöktől kezdve mogyoróvajon, juharszirupon, túrókrémen át a különféle magvakig, aszalt, vagy épp liofilizált gyümölcsökig, amelyek közül bőséges választékot találsz például a Mixitnél.

 

A “topping” kiválasztása szintén lehet az esti program része, de reggel sem vesz el 2 percnél több időt. A lényeg, hogy az alapot este készítsük el, majd tegyük a hűtőbe - van, akinek kifejezetten jól esik reggel a hideg, de ha melegen szeretnénk fogyasztani, akkor kicsit kevesebb folyadékkal készítsük, és reggel adjunk hozzá egy keveset forró vízből, vagy épp tejből. Vizuálisan vonzó lehet a peremig megpakolt tároló, erre azonban inkább akkor vállalkozzunk, ha gasztrobloggerkedésre adjuk a fejünket, mivel fotókon valóban jól mutat ez a megoldás, ha azonban szeretnénk összekeverni fogyasztás előtt a zabkásánkat, akkor nehezebb dolgunk lesz, és könnyen a földön landolhatnak a gondosan összeválogatott finomságok.

Granola, a sült zabkása

Ez persze kicsit túlzás, hiszen nem a zabkásád kerül a sütőbe, de ebben az esetben is a zab lesz az alap, amit banánpüré és tojás keveréke fog tésztává varázsolni. Ezt aztán szabadon ízesítheted a kedvenc fűszereiddel. Lássuk, honnan indulunk: két csésze zab esetén két nagyobb banánra és 2 tojásra lesz szükség, az ízesítéshez pedig barna cukor, kókuszreszelék, fahéj vagy kakaópor is kerülhet bele. Illetve bármilyen bogyós gyümölcs és/vagy különféle magvak, ízlés szerint! A formázásnál is választhatunk, hiszen a massza akár egyben is kerülhet a tepsibe, így nekünk kell majd felszeletelni, de kisüthetjük úgy is, hogy gombócokat formázunk belőle - ebben az esetben kicsit több zabbal/kevesebb folyadékkal dolgozzunk, hogy sűrűbb masszát kapjunk.



A másnapos zabkásához hasonlóan ez a recept is végtelen variációs lehetőséget kínál, és akár több napra előre is elkészíthető, ráadásul nem csak reggelinek ideális, hanem akár a délutáni snacket is kiválthatjuk vele!

Ha úgy érzed, azonnal ki kell próbálnod valamelyik receptet, akkor irány a konyha! Talán még vásárolnod sem kell, hiszen rengeteg hozzávaló jó eséllyel már most ott lapol a kamrádban, és ami a lényeg: időből semmiképp nem kell sok hozzájuk!

 Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss