Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Szerencsevacsora – újévi hagyományok, jóslások

Szilveszter éjszakáját még ma is egyfajta misztikum övezi: rengeteg babona, tréfa, jóslás kapcsolódik az esztendő legutolsó éjjeléhez. Mókás álarcok mögé bújunk, pezsgőt durrogtatunk, de vajon milyen népi hagyományok fűződnek ehhez az időszakhoz?
Lencse, malac, pogácsa

Aki újévkor lencsét vagy más apró szemes ételt eszik, gazdag és szerencsés lesz az évben. Szinte kötelező a malacsült is, hiszen míg a tömzsi négylábú előre túrja a földet, és „kitúrja a szerencsét”, a csirke vagy tyúk inkább elkaparja azt.

 

A hagyományosan készített pogácsák egyikébe egyes vidékeken ezen az estén pénzérmét sütöttek. Aki ezt megtalálta, arra a következő évben nagy szerencse várt. (Nagyon fontos azonban, hogy a pogácsa még az óévben elfogyjon!)

A pénzt a régiek szerint másképpen is magunkhoz édesgethetjük: a gazdák éjfélkor vizet húztak a kútból, amit aranyvíznek neveztek. Aki ebből a vízből ivott, arra gazdagság várt.

Szerelemjóslások Erdélyből

A lányok galuskába, gombócba vagy más nyers tésztaféle közepébe apró papírokat raktak, amelyeken egy-egy férfinév szerepelt. Pontban éjfélkor bedobták a forró vízbe, az elsőnek felbukkanó férfinév leendő párjuk nevét árulta el.

Nem jövendőbelijükről, hanem a férjhezmenetelükről adtak hírt a malacok: a lányok kiszaladtak a disznóólhoz, megrúgták az ól falát, s ha a disznók röfögtek, biztos volt, hogy az új évben férjhez mennek.

A vénlánycsúfolás is része volt a csínyeknek. A legények szalmabábut állítottak azoknál a házaknál, ahol idősebb lány lakott, vagy felmásztak a háztetőre, és ott helyezték el a szalmát. Amennyiben a gazda szemfüles volt és észrevette a legényeket, elvitte a létrát, és csak másnap reggel hozta vissza, a legények pedig büntetésül egész éjjel a tetőn virrasztottak.

Dologtiltás

Szilveszter napján a háziasszonyoknak tilos a mosás, a teregetés, mert a régi hiedelem szerint valaki halálát hozza. Tilos levinni a szemetet is, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból.

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss