A kampány keretében minden vásárló az ügy mellé állhatott, aki a Lidl magyarországi üzleteiben P&G termékeket – többek között Always, Ariel, Blend-a-Med, Gillette, Head&Shoulders, Jar, Lenor, Old Spice és Pampers márkákat – vásárolt 2015. április és július között, a P&G ugyanis termékenként 10 forintot különített el a célra.
A P&G és a Lidl vezetői ma bejelentették, hogy idén is 5 millió forinttal járulnak hozzá, hogy az éhező gyerekek asztalára meleg étel kerülhessen. A szimbolikus csekket Király Gábor, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke vette át a vállalatok képviselőitől és a kampány két nagykövetétől, Oláh Gergő énekestől és Berki Krisztián olimpikontól.
„A P&G-nél elkötelezettek vagyunk a gyermekek jólétéért, célunk, hogy termékeinkkel és fogyasztóbarát újításainkkal megkönnyítsük az emberek mindennapjait a világ minden táján. Örülünk, hogy együttműködhettünk a Lidl-lel, amely hasonló értékek mentén működő, felelős vállalatként segíteni tudta kampányunk sikerét, így a közös gondoskodás jegyében most 110 gyerek mindennapi gondjait sikerült fél évre enyhítenünk” – mondta Balogh-Simon Zsófia, a P&G közép-európai kereskedelmi marketing vezetője.
„Különösen nagy öröm számunkra, hogy meg tudtuk ismételni a tavalyi adománygyűjtés sikerét, melyben kiemelt szerepe van vásárlóinknak. A Lidl Magyarország nevében ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy kezdeményezésünket idén is támogatták” – mondta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország PR vezetője. Király Gábor, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke rámutatott, hogy hazai és nemzetközi felmérések szerint ma Magyarországon még mindig közel 20 000 gyermek éhezik, ezért hiánypótlónak nevezte a támogatást.
A program kezdeményezői Budapesten látták vendégül a támogatásban részesülő 110 rászoruló gyereket egy nyárzáró élménynapra. Minden résztvevő közös asztalnál, együtt ebédelt, Oláh Gergő pedig egy mini koncerttel lepte meg a nap főszereplőit, akik ezt követően fogápolási és iskolaszerekből álló dedikált csomagot vehettek át személyesen a két példaképtől.
A nélkülözés kampány nagykövetei számára sem ismeretlen: Oláh Gergő énekes és Berki Krisztián világ- és olimpiai bajnok tornász örömmel vállalták, hogy személyes szerepvállalásukkal vigyék a kezdeményezés hírét és erősítsék annak sikerét idén is. Velük nem csupán a jótékonysági akciót népszerűsítő bolti plakátokon, hanem a programot népszerűsítő, „Sikeréhség” című online kisfilmben is találkozhattak a vásárlók.
„Jó látni, hogy a támogatás tényleg oda érkezik, ahol a legnagyobb szükség van rá, ezért köszönet illeti a kezdeményező vállalatokat. Biztos vagyok benne, hogy nem csak a meleg étel, de a rájuk irányuló figyelem is gyógyító hatású” - mondta Berki Krisztián, aki Gergővel együtt nagyon élvezte, hogy személyesen is találkozhat, beszélgethet a gyerekekkel és pozitív gondolatokat erősíthet bennük.
„Fantasztikus eredménynek tartom, hogy ezek a gyerekek nem csak a mai, hanem az elkövetkező 180 napon is megfeledkezhetnek az alapvető akadályaikról és olyan dolgokra koncentrálhatnak, amik előreviszik őket az életben. Remélem, mi is jó példával szolgálunk nekik” - tette hozzá Oláh Gergő énekes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.