A kutatók felnőtt (9-12 hónapos) és idős (2-2,5 éves) egereken tesztelték a gyümölcs hatásait. (Az egerek közül néhányat kifejezetten úgy neveltek, hogy a humán Alzheimer-kórra emlékeztető tüneteik legyenek). Az egereket véletlenszerűen három csoportba osztották, és az első csoport standard, a második táplálékszegény étrendet kapott, míg a harmadik csoportban a táplálékhiányos diétát almalével egészítették ki, amit az egerek ivóvizébe tettek.
Az almát is fogyasztó egerek agyában megnövekedett az acetilkolin nevű ingerületátvivő anyag koncentrációja, és az egerek a hagyományos labirintus-teszteken kifejezetten jobban teljesítettek, mint a többiek.
„Egyszerűen megdöbbentő volt, hogy az almaleves csoport mennyivel jobban teljesített a teszteken” - mondta Dr. Thomas Shea, a kutatások vezetője. „Kutatási eredményeink alapján kijelenthetjük, hogy az antioxidánsokban gazdag étrend – így például a sok almalé fogyasztása – segíthet a memóriazavarokkal járó betegségek tüneteinek enyhítésében. Reméljük, hogy egy nap majd az almából készült termékek kiegészítő terápiás elemei lehetnek az Alzheimer-kóros betegeknek” - mondta Dr. Shea.
Forrás: Medipress
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.