A Földközi-tenger vidékén kialakult ókori kultúrák már ismerték a hűtött gyümölcs és ital fogalmát, sőt a jéggel való kereskedés sem volt ismeretlen előttük. Ugyanakkor a jég használata akkoriban luxusnak számított. Európa határain túl, a keleti világban is alkalmaztak néhány hűtési praktikát. Egy ókori, kínai verseskönyvben olvashatóak azok a sorok, amelyek egy jégverem rituális fölnyitásáról és használatáról szólnak. Évezredes hagyományokra tekint vissza Japánban a “Jég ünnepe”, melyet június első napján tartanak. Ebből az alkalomból a császár kitüntetéseket ad át, amelyhez egy darab jeget is mellékel.
A középkori Európában már odáig fajult a dolog, hogy többen túlzásba vitték a jeges élvezeteket. Így járt Don Carlos spanyol herceg is, aki 1568-ban tüdőgyulladás következtében halt meg, amely feltehetően a túl sok jeges ital fogyasztásának következménye volt.
Tőlünk nem is olyan messze, Tirolban az elejtett vadak húsát a 16. századtól a gleccser jegébe ásva tárolták. 1790-ben egy göttingeni közgazdász professzor, Johann Beckmann könyvében hosszasan foglalkozik a korabeli szakácsművészet legújabb remekével, a fagylalttal, amelyhez hasonló finomságot – szerinte – nem sikerült addig előállítani. A jég, bár még mindig a gazdagok kiváltsága, ebben az időben már mind gyakrabban alkalmazott luxus áru, s egyre fontosabb és keresettebb cikknek számít. Az alapanyagot távoli, hideg tájakról, hajóval szállítják, és speciális körülmények között, jégvermekben tárolják.
Amíg Európa legnagyobb jégbeszállítói a 19. század elején a norvégek voltak, addig Dél-Amerikát és Távol-Keletet az észak-amerikaiak látták el vele. Jellemző a korabeli viszonyokra, hogy amikor Londonba először érkezett nagyobb mennyiségű jég, a helyi hatóságok nem rendelkeztek arra alkalmazható vámszabályokkal. Mire az ügyet adminisztrálhatták volna, addigra a 300 tonnányi áru elolvadt. Természetesen a tengerentúliak is igyekeztek szert tenni az európai piacra. Valamelyik amerikai cég például úgy próbált vevőkört toborozni, hogy minden reggel tekintélyes méretű jégtáblát állított ki egy londoni kirakatba, amit a következő napon egy megtévesztésig hasonló, frissre cserélt ki.
A városi lakosság egyre kevésbé szorult élelmiszerekből “önellátásra”, a piacok terjedése és a munka pénzben való kiegyenlítése lehetővé tette, hogy az emberek élelmiszert vásároljanak, ugyanakkor a háztartások számára vásárolt élelmiszerek frissen tartásához nélkülözhetetlenné vált a megfelelő hűtés. A hűtőszerkezetek tömeges előállításában forradalmat jelentett a vasgyártás előretörése, hiszen ezekben az üzemekben állították elő a jég tárolására alkalmas hűtőszekrények alapanyagát. Az első “hidegcsináló gépet”, ahogy az várható volt, az Egyesült Államokban konstruálták, a feltaláló, John Gorrie 1851 szabadalmaztatta művét. A hűtéstechnika máig egyik legnagyobb érdekeltje a söripar: az 1873-ban Bécs mellett megtartott Világkiállításon már látható az a hideggőz masina, amit ettől fogva előszeretettel alkalmaznak Európában is. Általában is elmondható, hogy e korszak jelentős felhasználói még kizárólag az élelmiszertárolás és -feldolgozás területétéről (például a különféle vágóhidakról) valók.
A városi élet általánossá válása nagy változásokat hozott a lakások és háztartások működésében. Az egyik ismert hűtési metódus például abból állt, hogy a kamra mennyezetére flanel csíkokat erősítettek, melyeknek másik végét egy vödör vízbe áztatták. A flanel magába szívta a nedvességet, ennek következtében párássá vált a levegő, s az hűtötte a környezetet. A vajat besózva, egy csupor vízben tárolták. A besózott és barna cukorba mártott, nyers halat konyharuhába tekerve a pince lépcsőjén hűtötték. Érdekes, hogy ezekből a módszerekből napjainkig is megmaradt némelyik. Így például a sajtokra híresen kényes franciák a mai napig nem teszik hűtőbe a sajtot.
Miközben Európában még a hűtőszekrény is újdonságszámba ment, addig az Egyesült Államokban már javában folytak a kísérletek – sokszor eldugott, hátsó udvarokban, vagy kisebb műhelyekben – az elektromos hűtők, azaz a frizsiderek megalkotására. Az első darabot 1918-ban, Detroitban adták el belőle, azóta a karrierje töretlen. Napjaink frizsiderje a konyhabútor divatjával változik, a tendencia jelenleg a beépített típusok felé erősödik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.