Dr. Sebastien Bouret munkatársaival olyan patkányokat nevelt, melyek fokozott hajlamot mutatnak az elhízásra. Ezeket az állatokat megvizsgálva megállapították, hogy az étvágyat szabályozó agyi központjuk nem működik megfelelően. Az agyban a hypothalamus nucleus arcuatus régiójában az idegsejtek károsodása ahhoz vezet, hogy az agy kevésbé tud reagálni az éhséget csillapító leptinre.
„Ezeket az idegrendszeri fejlődési rendellenességeket már az első héten meg lehet figyelni az állatokban, mely azt jelenti, hogy már szinte kezdettől fogva úgy nőnek fel az egyedek, hogy később kövérek lesznek. A kérdés persze az, hogy mindezt hogyan lehet megakadályozni” – fejtette ki Dr. Bouret.
Egyre többen vélik úgy, hogy az elhízás a környezeti és genetikai hatások kombinációja miatt alakul ki. A patkányokon végzett kísérletek nagyon hasznosak azért, hogy megértsük, miként alakul ki a kövérség az emberekben. A táplálás által kiváltott kövérség a leginkább használt módszer, mivel maga a folyamat a patkányok és emberek esetében rendkívül hasonló.
„Eredményeink alapján arra következtetünk, hogy az étvágy és kövérség eleve be van építve az agyunkba. Bár a kövérség kialakulása rendszeres testmozgással és helyes étrenddel megelőzhető, úgy tűnik, hogy magát a hajlamot nem lehet kikapcsolni. Arra azonban lehet elméletileg lehetőség, hogy a fejlődés kritikusnak számító korai szakaszában gyógyszerek segítségével kikapcsoljuk ezt a beépülő hajlamot” – hangsúlyozta Dr. Bouret.
Forrás: Medipress
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.