2010. augusztus 30. Az a csodálatos szilvanap

A Jóisten szívének azonban kedvesek lehetnek Noszvaj mamikái, akik reggeltől estig fáradhatatlanul főzték a mennyei szilvalekvárjaikat.

Noszvaj festői szépségű falucska, amelyet felhőkbe burkolózó hegyek és mély völgyek határolnak, és az erdőnek olyan hűvös, friss illata van, hogy az embernek azonnal kirándulni támad kedve. Kivéve, ha a szilvanapra igyekszik. :-)

A program a gazdaház udvarán került megrendezésre. A keskeny kis utca zsúfolásig megtelt autókkal; többnyire párocskák és kisgyerekes családok érkeztek a szilvanapra. A kertben pici pavilonok, alattuk csodás lekvárokkal megrakott, hímzett terítőkkel díszített asztalkák, mögöttük mosolygós noszvaji mamikák. Legtöbbjük mellett ott fortyogott az üst, amiben a lekvárokat főzték - kapaszkodjatok meg - 10 órán keresztül! Ez őrületesen nagy és fárasztó munka, ráadásul még szél és hideg is volt, mégis mindannyian kedvesen, mosolyogva, szívélyesen fogadták az érdeklődőket, és mindenkinek kóstolót adtak a finom lekvárokból. Nagyon édesek voltak ezak a mamikák, a legtöbbjük igen magas korú: szép, virágos szoknyákban, mellényekben - a szilvanaphoz méltó ünneplőben főztek és árulták az illatos csuprokat. Lenyűgöztek ezek a nagymamák és dédnagymamák, és az a szelíd türelem és szeretet, amit magukból árasztottak.

A rendezvény szervezői gondoskodtak a jó hangulatról: már a bejáratnál minden érkező vendég kezébe frissen - kemencében sütött - süteményeket nyomtak: mi egy diós csigát és két szilvalekváros buktát választottunk. Olyan forró volt, hogy negyed órán át tettem egyik kezemből a másikba a sütiket, míg ehető hőmérsékletűre hűltek. Aztán persze felfaltuk - isteni volt. :-))))))

A pajtában néptáncos műsort adtak ebédidőben, ezért Dorka nagy örömére leültünk az egyik padra, hogy végignézzük a produkciót. A táncosok azonban sokkal gyorsabbak voltak, mint a fényképezőgépünk, ezért, mire kattant a gép, már mindannyian háttal voltak nekünk. :D

A gazdaházban volt egy (vagy két?) nagy kemence, amelyben (megint kapaszkodjatok meg), 75-80 kg lisztből, szorgalmas asszonykezek gyúrták, dagasztották, nyújtották, töltötték és sütötték a finom kemencében sült süteményeket.

Míg minden belépőjegy mellé kemencés süteményt adtak, ugyanezekből vásárolni is lehetet, és ahogy láttam, vett is mindenki, hisz oly finomak voltak. Mi is vittünk a szüleinknek, vásárfia gyanánt, egy-egy csupor szilvalekvár társaságában.

A gazdaház előtt, a füvön, volt egy nagy teknő (teknő?), ami tele volt szilvával - ebből mindenki kedvére csemegézhetett. Mézédes volt a szilva, mi is megkóstoltuk.

A gyerekek számára külön kézműves sátort állítottak fel, ahol karkötőt lehetett fűzni, magokból állatokat lehetett összeragasztani, és egy különlegesen aprólékos technikával rongybabákat készíteni. Ká pillanatok alatt fűzött Dorkának egy meseszép kék-sárga, kétsoros karkötőt (? :-)))) - ez volt élete első gyöngyfűzése), amíg mi leültünk Margó mellé, aki megmutatta, hogyan készül a rongybaba, és a kész remekművet a Kicsi kezébe nyomta. :-)))
(Zárójelben megjegyezném, hogy több apuka is asztalhoz ült, és bizony, lelkesen rongybabákat készítettek - a kislányaiknak! Utólag is emelem a kalapom előttük. Szeretek ilyesmit látni. )

A rongybabát Dorka Juli babának nevezte el - mint minden más babáját. :-) A szomszédunkban ugyanis született a nyáron egy kisbaba, Rékáék harmadik kislánya, akit Julinak hívnak, és amitóta látta az újszülött csöppséget (sőt, meg is simogathatta), minden babát Julinak hív. :D

Késő délután indultunk haza élményekkel telve, és megfogadtuk, hogy ha lesz Noszvajnak más fesztiválja, arra is eljövünk - egyébként lesz: valamikor szeptember elején kemencés szüreti fesztivált rendeznek, azt hiszem, de majd megírom pontosan, hátha titeket is érdekel.
Egerben megáltunk egy kisebb sétára - bár Dorka inkább szaladgált, majd hazafelé vettük az irányt. Nagyon szép napunk volt, köszönjük, Noszvaj, és noszvaji mamikák! :-)