2015. február 5. Furmint február, Budapest
Immár hatodik alkalommal állnak csatasorba a furmintok, hogy meghódítsák a borbarátokat. A furmint szempontjából koncentrált hónapban szerte az országban, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők állítják majd a középpontba ezt a szőlőfajtát. Az egész februárban tartó rendezvénysorozat csúcspontja a Nagy Furmint Február kóstoló lesz, amelyen idén közel százötven prémium furmintot lehet majd megízlelni.
www.facebook.com/furmintfebruar
2015. február 5-8. Miskolci kocsonya farsang, Miskolc
A Miskolci Kocsonya Farsang az ország egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiválja és vására. A fesztivál Miskolc belvárosában kerül megrendezésre, kirakodóvásárán több száz kézműves és gasztronómiai árus jelenik meg. Nincs kocsonyafesztivál igazi kocsonya nélkül, ezért a széleskörű gasztronómiai kínálatban a kocsonya is fontos szerepet kap. Programkínálatában több tucatnyi koncert, számos gyermek- és családi program található öt színpadon, a karneváli hangulatot megidézve, melyek ingyenesen látogathatók.
www.miskolcikocsonyafarsang.hu
2015. február 6-8. Fonyódi kolbászfesztivál, Fonyód
Az idei évben is a téli Balaton legnagyobb gasztronómiai eseményén szórakozhatnak a fesztiválra látogatók Fonyódon. Helyet kapnak itt a legjobb magyar kézművesek portékák a termelői piacon: sajtkülönlegességek, szürke marha, mangalica termékek, balatoni borok, békéscsabai házi szárazkolbászok és szalámik, baranyai sváb különleges töltelékáruk, szalonnák, sonkák lesznek kóstolhatóak és vásárolhatóak a helyszínen, valamint rétessütés, erdélyi kürtöskalács, langalló, édességek és megannyi válogatott gasztronómiai finomság várja az érdeklődőket. www.facebook.com/fonyodikolbaszfesztival
2015. február 6-8. Budapesti mangalica fesztivál, Budapest
A Mangalica Fesztivál 2008-óta hét budapesti, öt debreceni, három székesfehérvári, három szegedi valamint két szombathelyi fesztivállal országos sorozattá nőtt, márka lett a gasztronómiai rendezvények sorában, amelyet 2015-ben már nyolcadik alkalommal rendeznek meg Budapesten. A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása, amely eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő, így a kereskedelmi láncok kiiktatásával mindenki jobban jár. A vásárló nem kap hamisítványt, csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen a rendezvényen, mely szakmai felügyeletét az egyesület garantálja. A fesztiválok egyik legnépszerűbb pontja általában az élőállat kiállítás, ideiglenesen felépített karámokba költözik a három fajtából (szőke, vörös, fecskehasú) 3-3 példány és egy anyakoca malacokkal. A helyben sült egész malac mellett a kilátogató vendégek egyéb helyben sült mangalica ételek közül válogathatnak, melyeket a legkiválóbb magyar borok és pálinkák kíséretében akár helyben is elfogyaszthatnak az estig tartó könnyűzenei programok alatt.
www.mangalicafesztival.hu
2015. február 7. Kistarcsai böllérfesztivál, Kistarcsa
Negyedik alkalommal rendezik meg a Kistarcsai Böllérfesztivált, amelyre várnak minden kedves érdeklődőt. A verseny folyamán a hagyományos disznótorra jellemző házias ételeket kóstolhatnak a látogatók, az eredményhirdetést követően a vendégek és a csapattagok utcabálon szórakozhatnak.
www.kistarcsa.hu
2015. február 7. Hurka- és kolbásztöltő fesztivál, Szentpéterszeg
A hurka- és kolbásztöltő gasztronómiai fesztiválon civil szervezetek versenyeznek a legfinomabb hurka- és kolbásztöltő cím elnyeréséért. A zsűri elnöke: Mile József olimpiai bajnok, mesterszakács.
www.szentpeterszeg.hu
2015. február 7. Tenkesalja böllérfesztivál, Siklós
A tél a falvakban nem múlhatott el úgy, hogy az addig hizlalt jószágok sivítása ne verje fel a hajnali csendet. Manapság viszont már sok gyerek valószínűleg azt sem tudja, milyen a disznóvágás - a kolbásszal, sonkával csak a boltban találkozik, általában szeletelve, lefóliázva. Ezen is változtatni akartak Siklóson, amikor először rendezték meg a Tenkesalja Böllérversenyt, amelyből az elmúlt években hagyomány lett. 2012-ben ráadásul világrekord-kísérletbe is fogtak, amely sikerrel zárult: nem tévedés: 620 méteres kolbászt sikerült tölteni Siklóson. Idén is lesz verseny, mégpedig a hagyományos disznóvágás feladataiból. Minősítik a csapatmunkát, a böllérmunkát, a húselőkészítést, de készíteni kell a hagyományokhoz illő disznótoros levest, hurkát, kolbászt és egy káposztás ételt is. Emellett nem hiányozhat a fogópálinka és a forralt bor sem - utóbbiakat szintén zsűrizik. A nap az eredményhirdetéssel és a disznótoros vacsorával zárul - s ahogy egy disznótoron szokás, senki sem marad éhen.
www.tenkeslovastanya.hu
2015. február 7. Bácskai hurka- és kolbászfesztivál, Baja
Disznótornak, lakodalomnak télen van az ideje. Tréfás mondás szerint azért, mert ilyenkor nem romlik el a hús és nem savanyodik meg a menyasszony. Fagyos telek velejárója a disznóvágás Bácskában is. Hajnali ködben gyűl a nép, pálinkával köszöntik egymást és az utolsó óráit töltő jószágot, majd munkába állnak. A disznó bánja a szomszédság, rokonság örömét. A honi néprajzi tilalom szerint öléskor "nem szabad a disznót sajnálni, mert nehezen döglik meg; felhasításakor kacagni kell, hogy vastag legyen a szalonna; a sózást szótlanul kell végezni, nehogy férges legyen a hús; néhol a hurkát is szótlanul főzték, nehogy kifakadjon." Gőzölgő étkek, mennyei illatok, roskadozó tálak, teli kamrák, no meg munkában és koccintgatásban megfáradtak vidám emberek. Ez a végeredmény. A sok munkával, élcelődéssel és örömmel járó disznóvágást igyekeznek közösségi élménnyé varázsolni Baja főterén. A jószágokat persze nem hajtják ki a város közepére, de hurka és kolbász bőven készül házi receptúrák alapján. Helyi és a környékbeli húsipari cégek, vállalkozások, amatőr baráti társaságok, valamint a kistérség egyes településeinek csapatai sütik az egyedi fűszerezésű és fantázianevű hurkát, illetve kolbászt. A tájjellegű népi gasztrokultúra jelenik meg, a hagyományoknak megfelelően kézzel keverik, ízesítik, töltik a kolbászokat. Érdekességként: a kolbászhúst régebben bárddal aprították, ehhez sokfelé a húsdarálók elterjedése után is ragaszkodnak. A tradicionális bácskai hurka különlegessége pedig az, hogy rizzsel készül. A több száz kiló finomság nem kerül haza és nem megy kárba. Az illatok után ízekre vágyó népes vendégsereg fogyasztja el a főtéren készült finomságokat, miközben a színpadon néptánccsoportok követik egymást.
www.csodalatosbaja.eu
2015. február 7. Hájas Tészta- és Fánksütő Verseny, Csömör
Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rendezvény híres gasztronómiai rendezvénnyé nőtte ki magát. Verseny, bemutatók és főleg sok-sok kóstoló várja a látogatókat.
www.psmhcsomor.hu
2015. február 12-15. Csabai farsang, Békéscsaba
A rendezvény a farsangi ünnepkör jellegzetes csabai szokásait és tevékenységeit állítja középpontba. Céljai között a legfontosabb, hogy a település kulturális és gasztronómiai értékei minél szélesebb körben megismertessenek.
www.csabaifarsang.hu
2015. február 14. Kocsonya szépségverseny, Badacsonytördemic
Az ízletes kocsonyát ezúttal a külső alapján bírálja a szakértő zsűri Badacsonytördemicen. A nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Kocsonya Szépségversenyen régi szép tálakba, cserépedényekbe helyezik a kocsonyákat - van hagyományos, hal- és gyümölcskocsonya. Az értékelés része a látvány, a tálalás (minél patinásabb edény), az ötletesség.
www.badacsonytordemic.hu
2015. február 14. Országos farsangi fánkfesztivál, Nagykanizsa
A fesztivál alapvető célja a hagyományápolás, a magyar gasztronómia, turisztika, kultúra értékeinek szélesebb körben való megismertetése. A fesztiválon minden korosztály megtalálja az érdeklődési körének megfelelőt, ezáltal a családoknak is komplex kikapcsolódási lehetőséget biztosít. A rendezvény sokszínűségével, kulturális és hagyományőrző programjaival hozzájárul a helyi közösség építéséhez.
www.nagykanizsa.hu
2015. február 14. Pilisi kavalkád és fánkfesztivál, Pilisszentkereszt
A Pilisszentkereszti Szlovák Önkormányzat hetedik alkalommal rendezi meg az egész napos, családi programokkal tarkított, télbúcsúztató és farsangi népszokásokat felelevenítő fesztivált.
www.pilisszentkereszt.hu
2015. február 14. Borjour magnum Valetin napon, Budapest
Ismét megrendezésre kerül a Borjour, az év legnagyobb beltéri borkóstoló rendezvénye, ahol több mint 200 kiállító borászat közel 600 borát kóstolhatják meg a vendégek.
www.borjour.hu
2015. február 14-15. Bűbájos Valentin nap a Csokoládé Múzeumban, Budapest
A múzeum munkatársai a rendezvényre érkező párokkal közös sétát tesznek a csokoládék terén, ahol a száz évvel ezelőtti magyarországi arisztokrácia fényűző világát idéző környezetben századfordulós csokoládéboltok kirakatait tekinthetik meg a látogatók. A tárlatvezetés után a szerelem szent tüzét felszító, „bűbájos” csokoládé készítés veszi kezdetét: a vendégek süteményből készült tálkába csorgatnak csokoládét, azt különböző fűszerekkel (színes cukorral, kókusszal, chilivel stb.) díszíthetik. Valentin nap alkalmából a fűszerek közé ősi, szerelmi kötést elősegítő fűszereket helyeznek el, illetve a dekoráláshoz is különleges dolgokat kínálnak. Ezt díszdobozba helyezve a túra végén a vendégek hazavihetik, akár ajándékba is adhatják. Amíg a saját csokoládé megszilárdul, addig minden látogató, kezében egy csésze forrócsokoládéval beül a Filmmúzeumba, ahol a csokoládé történetét mutatják be.
www.csokolade-muzeum.hu
2015. február 19-22. Budapesti halfesztivál, Budapest
A III. Budapesti Halfesztivál alkalmával bemutatják hazánk folyóiban, a Dunában és a Tiszában, valamint tavainkban, a Balatonban, a Tisza-tóban, a Fertő-tóban és a Velencei-tóban élő halainkat, amelyeket jellegzetes ízesítéssel készítenek el a halünnepen résztvevő éttermek. A palettát még színesebbé teszi, hogy a magyar ízek mellett nemzetközi különlegességek is nagy hangsúlyt kapnak. A rendezvényen természetesen megtalálhatóak lesznek az ország minden tájáról érkező halászleveinktől kezdve, az egzotikus sushin, a pad thai tésztán, az orosz kaviáron, a francia hallevesen, az olasz branzinon át (tengeri süllő) egészen az angol fish & chipsig. Élőhal bemutató, élményhorgászat, halászléfőző verseny, több száz hazai és nemzetközi halétel és színvonalas programok várnak minden kedves látogatót!
www.facebook.com/BudapestiHalfesztival
2015. február 21. Egerszalóki boros-toros, Egerszalók
A program során bemutatják a hagyományos disznóvágás fortélyait. Az ide érkező vendégek részt vehetnek a disznó feldolgozásában, a hurka- és kolbásztöltésben, az ebéd elkészítésében. A délután során az egerszalóki pincészetekben forralt borok kóstolására nyílik lehetőség.
www.egerszalok.hu
2015. február 21. Magyar Borok Bálja, Budapest
A rendezvény célja, hogy a magas minőségű magyar borokat hozzájuk méltó környezetben mutassa be exkluzív vendégeknek. A Magyar Borok Báljának borsorhoz illő menüjét a Corso Étterem séfje, Ulf Burbach úgy állította össze, hogy az felvonultassa azon hazai bortípusokat, amelyek mind belföldi, mind nemzetközi piacon megjeleníthetik a magyar minőségi borkínálatot. Szerepel benne tradicionális készítésű pezsgő, olaszrizling, furmint, kékfrankos, bordeaux-i típusú vörös házasítás, Tokaji desszertbor - és egy vendégbor is. Ez utóbbi 2015-ben a kadarka, amely szintén hazánk jellegzetes fajtája és amelyet Dúzsi Tamás, a 2014. év bortermelője készített. Az előző évhez hasonlóan most is megtartják a rendhagyó kóstolót, amelyen gasztronómiai szakértők, újságírók társaságában ízlelhetik meg a vendégek a menüsort.
www.borbal.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.