Bock József, villányi borász:
- Így igaz, ez 1997-ben volt. Idén sokat izgultunk, hiszen nagyon későn kezdtük el a szüretet, így csak másfél hónapunk maradta ara, hogy elkészítsük az új bort. A szőlő sem volt olyan szép, ahogy azt mi szerettük volna, ennek ellenére egészséges és jó termést szüreteltünk, az erjesztést azonban nem lehet felgyorsítani. Az almasav bomlását nem lehet siettetni, idén az idővel kellett rengeteget birkóznunk. Most már nyugodtan mondhatom, szép bort sikerült összehoznunk 2004-ben is.
A kékoportóra azért esett a választás, mert az első fajta, amit szüretelni lehet, egy korai tenyészidejű szőlő, amelyik Villányban, de az egész országban elsőként szedhető. Az oprtónak van egy olyan jó tulajdonsága is, hogy ahogy leerjed, megtörténik az almasav bontása, egy iható kellemes bor lesz, bársonyos, szép színel rendelkező, azonnal palackozható. Ettől a fajtától meg lehet kapni, amit egy új bortól szeretnénk: a finom ízeket, illatokat, zamatokat. A cabernet fajtákban – amelyek markánsabbak, testesebbek - ilyenkor még a taninok sokkal durvábbak, míg a kékoprtónál már az ízekbe és a zamatokba harmonikusan beilleszkedik a tanin. Fontos az is, hogy a libaételeket nagyon jól kiegészíti, kiváló partnere.
A kékoportót 2004-től egy uniós rendelkezés nyomán portugiesernek kell hívni.
(Forrás: Falurádió)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.