A kutatócsoport vizsgálataival azt a közhiedelmet akarta alátámasztani, hogy létezik az „édesszájúság”, azaz vannak olyan emberek, akik jobban szeretik az édes ízeket, mint mások. A kutatás vezetője, Brian Wansink vizsgálataik fontosságát azzal magyarázta, hogy ha a feltevés igaznak bizonyul, akkor ezeket az embereket könnyebb lehet meggyőzni a gyümölcsök egészségre gyakorolt kedvező hatásáról, mint a zöldségekéről (mivel az előbbiek is édesek).
Az első összefüggés-vizsgálatát (azaz hogy az édesszájúak több gyümölcsöt fogyasztanak) egy korábban elvégzett populációs felmérés adatainak újraelemzésével végezték. A vizsgálatban több mint 14 ezren vettek részt, akik egy kérdőív segítségével két teljes napjuk részletes étrendjét leírták. Az eredmények azt mutatták, hogy akik édességet nassolnak, azok több gyümölcsöt is fogyasztanak, mint a sós ízek kedvelői.
A fordított irányú összefüggést (miszerint a gyümölcskedvelők több édességet esznek) saját kutatásukkal igazolták. A vizsgálatba 770 alanyt vontak be, akiknek az volt a feladata, hogy egy hathetes időszak után töltsön ki egy kérdőívet. A tesztlapon tizenkét édes és sós csemege, valamint nyolc-nyolc zöldség és gyümölcs szerepelt, amelyeket kedveltség szerint az alanyoknak 1-9-ig terjedő skálán kellett pontozni (1-nagyon nem kedvelte, 9-nagyon kedvelte).
Az eredmények azt mutatták, hogy a gyümölcskedvelők mintegy másfélszer annyira kedvelik az édességeket, mint a zöldségpártiak, illetve a zöldségszeretők ugyanilyen arányban részesítik előnyben a sós csemegéket a gyümölcsevőkkel szemben.
„Ha ismerjük, hogy egy ember milyen ételeket szeret, tanulmányunk segítségével jobban meg tudjuk jósolni, hogy milyen más táplálékot szeret még” - mondta Wansink. A kutató hozzátette: úgy véli, a felismerést jól ki lehet használni az egészséges táplálkozás népszerűsítésénél.
Forrás: Medipress
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.