Márton és a liba
Nyáron ették a bőven termő gyümölcsöket, zöldségeket, télen azt, amit elvermeltek. A húsfogyasztást is az évszakok határozták meg, így a nyári legelőkön hízott liba vagy lúd ősz végén, tél elején került terítékre.
Szerencsés véletlen - vagy a lassan összecsiszolódott múlt - okozta, de a lúd szezonális fogyasztásának idejére esik a ludak védőszentjének, Szent Mártonnak az ünnepe is. A korai kereszténység idején, Róma magyarországi provinciáján élt Márton neve szorosan összefügg a libáéval. A már ókorban is kedvelt lúd, akit Mars szent madarának tartottak, Márton mellett is igen fontos szerephez jutott. A legismertebb legenda szerint a szerény és visszahúzódó Márton vallási sikerei mögött a libák álltak, mert hangos gágogásukkal elárulták a tours-i püspöki titulust kiérdemlő, de az elől rejtező Mártont, aki ezek után kénytelen volt elfogadni méltó tisztségét. Épp ezért büntetésből - amiért elárulták – meg kell enni a ludakat. Egy más történet szerint Mártont a prédikáció közben zavarták meg a templom körül zajongó madarak, és büntetésből megsütötték őket. Így vagy úgy: a libából pecsenye lett.
Ha a mezőgazdagsági oldalát nézzük a dolognak, az őszi, tél eleji lúdevésnek a vágósúlyban lévő állatok mellett az is lehetett az oka, hogy az őszi betakarítási munkák végeztével a munkások egy-egy libát is kaptak a jussuk mellé, ami nagyon hamar a tányérban végezte.
Bárhogy is legyen, Márton-nap közeledtével a jó húsban lévő libák asztalra kerülnek. Manapság sincs másként, az újborért és libáért felelős szent neve napjának közeledtére füstölődnek a combok, készül a sólet, és ez a libaevészet ki is tart karácsonyig.
A liba már az ókori Rómában, Apicius idején is kedvelt hús volt, s a zsidó konyha is kifejezetten kedveli a libából készült fogásokat. A rómaiak annak idején rájöttek arra, hogy a liba etetésével befolyásolhatják a húsának ízét, így gyakorta adtak az állatoknak bort, illetve szárított fügét, ezzel készítve elő a minél zamatosabb húsokat.
A libahús fogyasztása egész Európában elterjedt, és az őszi időszakban, Márton-nap környékén sok helyütt és sokféleképp készítenek libaételeket. A libalakomákhoz az is hozzájárult, hogy a régi, karácsonyt megelőző böjt előtti utolsó nagy lakoma ideje is pont Márton-nap környékére esett. A böjtre készülők ilyenkor még egyszer belaktak, hogy jobban bírják a karácsonyig tartó időszak megpróbáltatásait. Az újborral való kapcsolatát jelzi az is, hogy a németek a középkorban már préslibaként emlegették az újbor idején terítékre kerülő szárnyast. A cseheknél is kedvelt tél eleji fogás volt, és a dán Mortensaften (Márton-napi) ünnepen is libát kínáltak a hagyományos vacsorákon.
A babona sem kerülhette el a libafogyasztást, gyakorta jósoltak a liba mellcsontjából, gerincéből. A közmondásokban is őrizzük a Márton-nap fontosságát, illetve olyan hiedelmekben, ami miatt szinte elengedhetetlen, hogy libát együnk ezen a jeles napon. Ugyanis ha nem, akkor egész évben éhesek leszünk, ellenben ha eszünk a libából, akkor az elkövetkezendő évben mindig lesz mit az asztalra tenni.
A Márton-napi liba az időjárást is megjósolta. Ha a mellcsontja fehér volt, akkor havas télre lehetett számítani, ha barna, akkor enyhe, saras tél következett. Ha Márton-napon havazott, akkor sok hó hullott a télen, ám ha ezen a napon fagyott, akkor enyhe időt reméltek karácsonyra.
Liba a lábosban
A liba - szárnyasoknál sötétebb - húsa nagyon ízletes, kifejezetten jól illenek hozzá a zöldfűszerek (rozmaring, kakukkfű, zsálya), a fokhagyma, a hagyma, de bátran kísérletezhetünk erősebb, karakteresebb fűszerezéssel is.
A liba igen jól hasznosítható jószág. Bár leggyakrabban a mellehúsát és a combját fogyasztják, de aprólékból, sőt még a nyakbőréből is készíthetünk különféle ételeket. Ezen kívül még meg kell említeni a liba máját, ami külön ínyencségnek számít, főleg ha hízott libáról beszélünk. A pecsenye libamáj is jól elkészíthető, de az igazi különlegesség a tömött állatok mája.
Magyarországon a libát leggyakrabban egyben sütik, illetve sült libacombot készítenek. Nagyon kedvelt a liba hájából készített tepertő és a zsír, amivel nem csak főzni érdemes, hanem reggelikhez, vacsorákhoz megtartani. A zsírt arra is felhasználhatjuk, hogy különféle ételeket abáljunk benne, illetve az elkészített pástétomok légmentes fedésére is tökéletesen alkalmas. A libazsír kellemes íze nagyon jól illik a pörköltekhez, különféle húsételekhez, de egy igazi sörkorcsolya készítésénél is érdemes a receptben szereplő zsiradéknak legalább egy részét libazsírral kiváltani.
A libából sokszor készül leves is. Általában a csontos részeket szokták levesalapnak megfőzni, de nagyon jó a levesbe a belsőség és a nyak is. A magyar konyhában hagyományos ételnek számít a párolt káposztával kínált sült libacomb mellett a sült libamáj vagy füstölt libamell. A füstölésnél azonban leggyakrabban arra törekedtek, hogy a levágott állat húsát így tartósítva hosszabb ideig eltegyék. Ezek a húsok kerültek a sóletbe, ludaskásába, ricsetbe. Nagyanyáink a sózással, füstöléssel tartósított hús mellett gyakorta tettek el zsírban is húst. Manapság ezt a folyamatot konfitálásként ismerjük, de annak idején még abáltak, és az így kapott, zsírréteggel hermetikusan lezárt húst sokáig tárolták a hideg spejzban, kamrában. Mostanában a füstölt hús mellett nagy keletje van a szárnyasokból készített kolbászféléknek is.
Az egyben sütött libát érdemes megtölteni. A különféle klasszikus töltelékek mellett a gyümölcsös, kissé édes töltelékek is nagyon jól illenek a libához. Épp ezért szokták gesztenyével, birssel kínálni, de nyugodtan tehetünk a libába vagy a liba mellé hagymát, almát, fügét, különféle csonthéjas magvakat, pácolt aszalt gyümölcsöket is. A felszeletelt hús mellé jól illenek a különféle szószok. A pecsenyeléből készített szószon kívül különféle chutney-kat is készíthetünk idénygyümölcsökből.
A liba vásárlásakor figyeljünk oda a méretére. Akkora madarat vegyünk, ami biztosan befér a hűtőbe, és a sütőben is kényelmes helye van. Figyeljünk rá, hogy hibátlan bőrű, zsíros példányt vegyünk, amelynek rugalmas a húsa. Felhasználás előtt maximum 2 napig tartsuk a hűtőben.
Hízott libamáj zsírjában
Hozzávalók:
40 dkg máj
4-5 gerezd fokhagyma
kevés só (3-4 csipet)
50 dkg libazsír
Elkészítés: A májat legalább két órára hideg vízbe áztatom, a fokhagymagerezdeket megpucolom. Az idő leteltével a zsírt megolvasztom, majd a májat belefektetem, melléteszem a fokhagymát, és 90 fok körüli hőmérsékleten rotyogtatom (nem forralom). Időnként hústűvel megszúrom, s amíg bármennyi rózsaszín húslé kibugyog belőle, hagyom még egy kicsit abálódni. Végül egy fedhető tálba kiszedem a májat, majd a zsírt kicsit sózom, a fokhagymákat kipecázom és a zsírt a májra öntöm. A tálat lefedem, és a hűtőbe teszem.
Ha megkötött a zsír, akkor a máj esetlegesen kiálló részeit külön bekenem. Így járok el akkor is, amikor megszegem a májat. Ilyenkor az étkezés végeztével a maradék felszínét szintén zsírral fedem.
Zsályás libacomb
Hozzávalók:
4 méretesebb libacomb
1 marék friss zsálya
4 gerezd új fokhagyma
1 nagyobb vöröshagyma
1-2 dl édes vörös desszertbor
2 dl csirkealaplé
só
Elkészítés: A fokhagymát és a hagymát összevágom, egy nagy tálba teszem, hozzáadok egy maréknyi sót és a felvágott zsályát. Elkeverem a fűszereket, majd jól bedörzsölöm a combokat, és amennyire lehetséges, meg is töltöm őket a keverékkel. Egy olyan tepsit választok, amibe alulra grillrácsot tudok tenni. Erre fektetem a fűszeres combokat, majd a tepsit a 185 fokos sütőbe tolom, kerek egy órára.
Amíg sül, néhányszor leöntöm alóla a zsírt, amit egy külön edényben gyűjtök. Amikor letelik az egy óra, a combok alól és mellől összegyűjtöm a fűszermaradványokat, a tepsi aljából a sűrűjét, amit beleöntök egy szószfőzőbe.
A húst addig sütöm, amíg omlós nem lesz, közben a szószfőzőben szósszá sűrítem az alaplevet, a bort és a tepsi alján lelt pecsenyelevet. Krumplipürével kínálom.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.