Az énekesnő a hétköznapokban is otthonosan mozog a konyhában, ezúttal pedig a vegán irányzatba is belekóstolt. Egy rákkal készült étellel bármikor le lehet venni a lábáról, ám ha kisfiáról van szó, akkor a hús és a hazai ízek nem hiányozhatnak az asztalról.
Zsédához gyerekkora óta közel áll a gasztronómia, ám a magyar klasszikusok mellett ma már a nemzetközi újdonságok felé is szívesesen nyit. Az egészséges nyersanyagok persze elengedhetetlen tartozékai konyhájának. A napokban a Gourmet Fesztiválra is ellátogatott, ahol a Babel Budapest étterem standjánál névre szóló séfkabátban állhatott a pult mögé. Az újraértelmezett paprikás csirke mellett a vegán különlegességek kulisszái mögé is betekintést nyerhetett.
„Már nagyon fiatal koromtól önállóan vezetem a háztartást, rendszeres főzök, pláne, hogy a mindennapokban két férfiról kell gondoskodnom. Alapvetően a klasszikus ételekbe tanultam bele az édesanyámtól, a nagymamáimtól, de ma már nyitott vagyok minden irányzatra. Az olasz konyha nagy kedvencem, de például a francia és a mexikói specialitások is közel állnak hozzám. A ráknak pedig ritkán tudok ellenállni” – kezdte Zséda. „Fontos szempont számomra, hogy minőségi és egészséges alapanyagokkal dolgozzam, így többnyire kiskereskedőknél vásárolok. Különösen izgalmas volt a Babel vegán fogások elkészítésében besegíteni. Nagyon érdekel ez a terület, liszt-és tejmentes diétát is tartottam már, hiszen méregtelenítésre is kiváló” – mondta az énekesnő.
Zséda a vegán étrendnek is szívesen hódol, kisfia azonban inkább a hagyományos finomságokért rajong.
„Én nagyon jól érzem magam hús nélkül is, Nimród viszont imádja a magyaros ételeket. Nála a bableves és a sült csirke a favorit, persze nagyon figyelek, hogy neki is minél egészségesebb fogásokat készítsek” – tette hozzá.
Az Erzsébet híd lábánál található Babel Budapest a Gourmet Fesztiválon is várja a vendégeket, akik belekóstolhatnak az étterem egyedülálló vegán különlegességébe is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.