Zsuzsika és a tökéletes sült krumpli

Az elégedett beteg

Még az előző hét vasárnapján elkezdődött a történet, mégpedig cseppet sem örömteli eseménnyel. Sebő gyereket ismét megkörnyékezte a betegség. Mit megkörnyékezte? Leverte a lábáról! Vasárnap még nem tűnt annyira vészesnek a dolog: kis láz, kis torokfájás, némi gyengeség. Még élvezte is a gyerek, elvárta a pátyolgatást. Ezt is kívánt, azt is kívánt, amazt is. Természetesen tálcán kellett vinni az uzsonnát, és persze nem az asztalhoz, mert ki hallott már arról, hogy a betegek asztalnál egyenek... Az ágyban nem lehetett megteríteni: maradt a nagy fotel.

Lett minden: ebédről maradt rizs sajttal, dinnyefalatok salátalevélen. Sőt még egy kevés kolbászt is megkívánt a kis beteg. És természetesen Kele sem maradhatott ki semmi jóból, habár neki akkor még az égvilágon semmi baja nem volt. A mamma meg nem is tudta hirtelen, vajon az ápolónő vagy a konyhás nővér szerepéért jelölik majd az Oszkárra...
- Na, Sebőkém, elégedett vagy? - kérdezte apa.
- Igen! - mondta, és látszott, hogy tényleg az.
- Én is!! - mondta (Kispipi, azaz) Kele.
- Nagyszerű! Két elégedett beteg! Ritka jelenség...

Aztán másnapra a kisbetegből nagybeteg lett. És már semmilyen kívánsága nem volt, csak az, hogy ne kelljen a saját lábán bemennie az ágyába, hanem vigyük. Nem részletezem a betegség lefolyását - elég az hozzá, hogy a jelek szerint skarlátja volt. De mielőtt kétségbe esne bárki, elmondom, hogy bár eléggé legyengítette a nagyfiút, azért csúnya neve ellenére igen enyhe lefolyású volt, a pöttyök is elég halványan jelentek meg, s az orvosok sem voltak biztosak azonnal a betegség mivoltában. Azóta ő már meg is gyógyult. Most a másik kettő gyerkőc van épp a sűrűjében.

Nem is ez volt a legnagyobb szívfájdalmam, mert erre már van orvosság, hanem az, hogy Sebőkém épp kezdte összeszedni magát. Jó ideje nem volt már beteg, és ez látszott is rajta: kezdett kikerekedni. Jó volt ránézni! És nagyon nehezemre esett erről lemondani ismét. Ezért - amint annyira jól lett, hogy megjött az étvágya - igyekeztem csupa olyan ételt készíteni, amit szeret, és ami nem hagyja lefogyni őt. Hát… innen jött a fenti ételek sora.

Mindjárt az elején székelykáposztával és kukoricás házi kenyérrel nyitottunk. A káposztát nem írom le, mert semmi különlegeset nem mondhatok róla. Úgy készítettem, ahogy szokás: a félig kész pörköltbe tettem az átmosott savanyú káposztát. Volt, aki tejföllel ette, volt, aki anélkül (pl. Flóris).

Kukoricás kenyér

Ez a legújabb sláger nálunk. A recept saját fejleszt: egyrészt a baguette-perec alapján, amiről már hetek óta beszélek, másrészt egy itteni jó barátnőm instukciói alapján. A barátnő mellesleg élelmiszer-mérnök, aki kenyérgyárban is dolgozott. Ő javasolta a kukoricadarát és az ecetet is. Az általam megadott mennyiságből két cipó lesz. Egyben is el lehetne készíteni, de azt tapasztaltam, hogy kevesebb tésztát könnyebb jóra sütni (vagy csak nekem megy könnyebben), sőt, a laposabb, szinte lepénykenyérnek meghagyott cipóm lett a legfinomabb.

Hozzávalók:
60 dkg fehér liszt
25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
6 dl langyos víz
3 bő teáskanál só
2 teáskanál szárított élesztő
2 cl 10 %-os ecet
3-4 evőkanál kukoricadara (polenta) + egy kevés a gyúráshoz

Elkészítés: Először a száraz anyagokat keverjük össze, majd lassanként hozzáadjuk a vizet. Végül az ecettel is összedolgozzuk. Jó hólyagosra dagasztjuk, majd hagyjuk megkelni. Ismét megdagasztjuk, majd két cipóra osztjuk, és meghempergetjük még egy kis kukoricadarában. Tepsire, sütőpapírra tesszük, s langyos helyen hagyjuk még vagy 15-20-25 percig. Akkor előmelegített 200 fokos sütőben sütjük kb. fél órán át. Attól függ, mennyire magas a kenyér. Ha laposabb, mint az enyém is, akkor elég neki ennyi. Ha magasabb, több kell neki. Ellenőrizzük tűpróbával!

A kenyér este készült el, és nem bontottuk meg melegen. A gyerekek közben lefeküdtek. Mi viszont később felvágtuk, s rájártunk szépen az esti elfoglaltságaik közben. A végén figyelmeztetnem kellett a férjemet, hogy vissza kéne fognunk magunkat, mert a gyerekek számítanak a kenyérre, nem ehetjük meg mindet, akármilyen jól is esne... Másnap aztán a székelykáposzta mellé el is fogyott mind az utolsó morzsáig.

Aludttejes kakaós csiga

Ez volt az ínycsiklandozás következő lépcsője. Morzsálós Mirza kakaós csigáját készítjük idehaza - már nem is tudom, mióta. Persze, mint szinte mindent, ezt is a magunk ízlésére alakítva. Nekem valahogy mindig sok bele a vaj, kifolyik, így legtöbbször már kevesebbel készítem. És hol tejszínnel kenem meg, hol nem, de mindig csak egy kevés vaníliás cukrot teszek bele. De azért, ha kakaós csigát készítek, mindig erre a receptre keresek rá, mert lényegében véve mégiscsak ez "a recept".

A mostani más lett, azért is, mert nem tej van benne. Na jó, tej van benne, de nem olyan: megaludt egy kis kecsketejem... Drága mulatság az ahhoz., hogy csak úgy kidobáljam. Épp nekifogtam a dagasztásnak, és merészet gondoltam! Vannak kalácsok, amikbe tejfölt tesznek... Miért ne tehetnék akkor én ebbe aludttejet...? Elrontani biztos nem fogja! (Hát nem is!!) Azért került bele egy kevés tej is, hogy kellően lágy, dagasztható legyen a tészta. Sebő vernyogott is egy kicsit, hogy "ajaj, attól félek, ez így nem lesz jó... miért tettél bele aludttejet, mamma, mikor nem azt szoktál...”. De erre nem sokat adtam, Sebő ugyanis a házi vészmadarunk. (És persze legtöbbször nincs igaza – ahogy most sem lett.)

A másik újítást már rég kigondoltam, de eddig még nem valósítottam meg. Mint írtam, folyton gondban vagyok azzal, hogy kifolyik a töltelék - legalábbis egy jó része. Hát most kifogtam rajta!! A megoldás: a zabpehely! Zabpelyhet szórtam a kakaós-vajas töltelék tetejére, és minden egyes kis csiguci alá is a sütőpapírra. Ééés! Csodák csodája, nem folyt ki a töltelék! Életemben először! Boldogság.

És persze muffin-formában, tálcán tálalva még gyógyhatása is van!

A "tökéletes" sült krumpli

Hogy tökéletes vagy sem, azt nem tudom, de annyit mondhatok, hogy igen jó. Nem én találtam ki, hanem a Szigetország egyik konyhai orákuluma: Jamie Oliver.

A helyzet az, hogy szeretjük Jamie-t. Na jó, apa nem, de mi, többiek igen. Persze olykor túlzásba viszi magát, és tény, hogy a hozzávalók felét a kukába dobja a nagy sietségben (pörgős a műsor, na!), ezeket elismerem, de a jó receptekért mindezt el is nézem neki. Azonkívül zseninek is tartom, mert megmutatta az angloloknak, hogy vannak ízletesebb ételek is, mint a pásztorpite és a fish and chips. Bocsánat az előítéletekért, de minél tovább élek itt, annál mélyebben meg vagyok győződve arról, hogy az átlag angolnak fogalma sincs arról, mi a jó. Aztán mikor megkóstolják, akkor rájönnek. Én folyton azon rökönyödök meg, hogy hiába van olyan közel Franciaország, az angolokon ez sem segített. Ezért tarom zseninek Jamie-t. Neki azért valami sikerült!

Néha szörfözünk a youtube-on, és megnézünk egy-egy főzős műsort. A gyerekek is szeretik. S ha beteg van a háznál, akkor "tévé-ügyileg" is engedékenyebb vagyok. Így került elénk most ez a tökéletes sült krumpli-dolog. Engem különösen érdekelt, mivel a sült krumpli (nem a chips, hanem az a másik, a nagyobb darabokban sütött változat) az egyik olyan ételük az angoloknak, amiért elismerést érdemelnek. A sült krumplijuk jó!! Én is próbáltam már lekoppintani, de tökéletesen még nem sikerült. Na – gondoltam - majd most!

Épp resztelt májat készítettem ebédre, fél szemmel, fél füllel figyeltem Jamie instrukcióit a sült krumplira vonatkozóan. Sebő teljesen odáig volt érte. Na, akkor ezt most meg is csináljuk a máj mellé! És lőn!

Gyorsan megpucoltam pár krumplit, feltettem főni, előmelegítettem a sütőt, lekaszaboltam a kiszáradó félben levő kakukkfüvemet, kis fokhagyma, kis babérlevél, olívaolaj, kevés ecet. Ezzel a hozzávalókat le is írtam. most jöhet az elkészítés.

Szóval a krumplikat feltettem főni. (Állítólag nem mindegy, milyet, és én nem is azzal a fajtával készítettem, amivel kellett volna, de azért így sem maradt a nyakunkon.) Mikor megfőttek, egy kevés olívaolajjal kikent tepsibe tettem őket, megforgattam, majd fél órára a sütőbe tettem. Fél óra múlva krumplinyomóval meglapogattam mindet, a tetejére tettem a fűszereket s az olajat, valamint egy kevés fehérborecetet ( 6 %-osat, az angol szupermarketekben nem igen kapni erősebbet). Hogy mennyit? Jamie csak úgy meglöttyintette az üveget, én olyan 1 bő evőkanállal tettem rá. Ezután visszatoltam a sütőbe még 20 percre. Addigra épp kész lett a máj is, terítettem, ebédeltünk.

És az értékelés? Talán nem perfect, de excellent! "Jamie-t lehet szeretni vagy viszketegséget kapni tőle, de el kell ismerni: valamit tud...! " - mondtam később a férjemnek. És ő elismerte.

Vasárnapi ebéd

A vasárnapi ebéd pedig borsós raguleves volt grízgaluskával, valamint cirtomfüves csirkecombok kukoricás endíviasalátával.

A borsós raguleves megtévesztő kifejezés. Igazából nem ragu, csak borsóleves volt, de úgy készítettem, mintha hús is lenne benne: az elején olajon megpároltam a zöldségeket. Így nem lesz olyan szép áttetsző a leves, viszont sokkal íntenzívebben érződik benne a zöldségek íze.

Cirtomfüves csirkecombok

Ez egy igazi könnyű, tavaszi étel. Már ha nem eszünk belőle sokat. Van benne jócskán tejföl, mégis a citromfű olyan friss, üde ízt ad az egésznek, hogy igenis az az érzése az embernek, hogy könnyű ételt fogyaszt.

Hozzávalók:
6-8 csirkecomb
3-4 citromfűágacska
só
4 dl tejföl

Elkészítés: A csirkecombokat elkészítés előtt 15-20 perccel besózom. Majd a sütőt 220 fokra előmelegítem. A citromfüvet megmosom, kisebb darabokra tépkedem. Egy jénai tálat kikenek tejföllel, majd beleteszem a combokat. A maradék tejfölbe belekeverem a cirtomfüvet, a combok tetejére kenem, és egy icipicit megsózom így is. Mehet a sütőbe, készülhet a basmati rizs meg a saláta!

Kukoricás endíviasaláta

Hozzávalók: 
1 nagy endívia
1 doboz konzerv kukorica
1 teáskanál barnacukor
fél citrom leve
kevés olívaolaj meglocsolni
(metélőhagyma)

Elkészítés: A zöldségeket összekeverem, meglocsolom a citromlével, megszórom cukorral, megforgatom kicsit. Pár csepp olívaolaj, esetleg egy kis snidling mehet bele, ha van otthon, és kész is! Azoknak ajánlom elsősorban, akik nem riadnak vissza a kissé kesernyés ízektől.

Vasárnapi desszert

A vasárnapi desszertet még szombaton elkészítettem. Kinéztem a neten egy Zsuzsika szelet nevű süteményt. Már hiányoztak a krémesek, s mindenképp olyan kellett, aminek nem tudnak ellenállni a fiúcskák.

Akadt azonban némi problémám vele. Már elkészítettem a tésztát, amikor felocsúdtam, hogy ebbe hivatalosan 37 dkg vaj kellene. Mennyi??? - kérdeztem hangosan, mint aki nem hiszi, hogy mennyit hoz a lottó ötös a héten. És a megrökönyödés csak a kisebb baj volt. A nagyobb az, hogy nem volt itthon annyi vajam. A tészta viszont kész volt, valamit kellett vele kezdeni. Mit csináljon ilyenkor az ember lánya? Variál, kombinál... (permutál?)

Eszembe jutott, hogy egyszer maradt anyukám mézes krémeséből pár lapom. S azok egészen hasonló ízűek voltak, mint ez a mostani tészta. S abból akkoriban egy igen finom desszertet készítettem néhány barátnőnek: vaníliapudingba rétegeztem, kókuszreszeléket, felaprított pirított diót szórtam a tetejére, s csokiöntettel kínáltam. Ha ekkor jó volt az összhatás, jó lesz most is!

Így készült el a

Felturbózott Zsuzsika

Hozzávalók: 
2 evőkanál méz
2 evőkanál kakaó
2 egész tojás
1 dkg szódabikarbóna
5 dkg margarin
20 dkg porcukor
32-35 dkg liszt
A krémhez: 
4 dl dl tej
1 csomag vaníliás pudingpor
1 tojás sárgája
20 dkg margarin
20 dkg porcukor
4-5 evőkanál kókuszreszelék
A tetejére:
3 marék darabolt dió
(esetleg csokimáz)

Elkészítés: A tészta hozzávalóit - a liszt kivételével - összeforraljuk. Ha forr, lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a lisztet, majd jó alaposan összedolgozzuk. Ha kihűlt és kézzel hozzá tudunk nyúlni, akkor négy-öt egyenlő cipóra osztjuk. A cipókat egyenként kinyújtjuk, és tepsi hátulján megsütjük (180 fokon 5-8 perc alatt).

A pudingot és a tojássárgákat összekeverjük némi tejjel, majd ha szépen elkeveredett, hozzáöntjük a többit, és felfőzzük, ahogy azt kell. Akkor jó, ha "megáll benne a kanál". Ezalatt az aprított diót is feltesszük pirulni egy lábasban (zsiradék nélkül), folyamatosan kevergetve. Ha pirulni kezdenek, már érezzük az illatát, akkor lehúzzuk tűzről, de még akkor is keverjük egy pár percig, nehogy megégjen.

A krémhez a margarint a porcukorral kikeverjük, majd a teljesen kihűlt a pudinghoz adjuk. Legjobb gépi habverővel összedolgozni. Végül belekeverjük a kókuszreszeléket is. A lapokat megtöltjük ezzel a krémmel úgy, hogy a legfelső lapra is jusson krém. A tetejére elég egy kevés, épp csak annyi, hogy megtartsa a diót. Ha netán nem jutna krém a tetejére mégsem, akkor tegyünk ré csokimázat, arra is kiválóan rá lehet szórni a diót - még különlegesebb lesz az ízhatás!

Imígyen hizlalgattam az én kis betegeimet az elmúlt héten. És ehhez hasonlóan fogom a mostanin is.

Zsuzsika és Lady Gray

Sebő gyerek aztán annyira, de annyira meggyógyult a hét végére, hogy adódott is némi nézeteltérésünk a Zsuzsika kapcsán. Persze nem egyedül ő volt a ludas, közös családi "bűnözés" esete forgott fenn.

Szombat délután Flóris beszabadult a "teásfiókba", többek között kivett egy még bontatlan doboz teát, amiben öt különböző fajta tea volt csoportonként külön-külön is becsomagolva. Ajándékba szántuk, de a nyakunkon maradt. Jó lesz a nyári hazautazáskor meglepni vele valakit - gondoltuk.

Ehelyett az lett, hogy Kele elmarta a dobozt, és bevackolta magát vele a nagyfotelba. Ott nézegette a rajta levő képeket. Aztán más dolga lett, elfelejtette, otthagyta a dobozt. Jártamban-keltemben láttam is, hogy ott egy bontatlan doboz tea, de nem jutottam odáig, hogy a helyére rakjam. Este aztán már elraktam volna, de látom ám, hogy a doboz korántsem bontatlan. Valaki leszedte a nejlonborítást. Pontosan tudtam, ki lehetett. Sebő szokott ilyeneket csinálni végtelen unalmában - nem is törődve azzal, hogy szabad-e, jót vagy kárt tesz-e vele. Mindjárt számon is kértem, be is igazolódott az elgondolásom. De mielőtt elraktam volna a teát, ismét felkeltette Kele érdeklődését. Mennyi féle tea! És milyen szép képek vannak rajta! És mindnek más neve van! Sőt apa azt mondja, máskor és máskor kell fogyasztani mindet. Ez milyen tea, apa? Ezt reggel (English Brekfast)? És ezt? Ezt délután, vagy ha nem akar az ember erős teát inni (Lady Gray). És ezt? Ezt reggel is, délután is (Earl Gray)... stb, stb. Mindet megkérdezte vagy kétszer. A kis tasakok pedig már szanaszéjjel voltak a kisasztalon. Jött az esti "őrület", fürdés, vacsora, altatás, el is feledkeztünk róluk.

Másnap reggelre szépen megpuhult a Zsuzsika. Gondoltam, vasárnap van, fél szelet kenyér után kaphatnak a fiúk egy kicsit a sütemény végéből, mintegy ízelítőül az ebédhez. (És mert a szélének is el kell fogynia.) Kele becsületesen meg is ette a maga kenyerét, meg is kapta a süteményét. Sebő csak vakarózott, hogy nem tudja, milyen kenyeret is kérjen, nyúlott-málott. Hagytam. Közben akadt úgyis egyéb dolgom a pici körül, öltöztetés, egyebek. Volt vele elég bajom, mert ki nem állhatja, ha hanyatt fektetik. Ilyenkor mindig a kezébe kell adni valamit, ami lefoglalja. De nem sikerül mindig elég érdekes dolgot találni. Így nagyjából napi ötször megküzdünk egymással. Ráadásul bajban is voltam, mert valaki eltüntette a törlőkendőt, amire épp nagy szükségem lett volna... Gyorsan a pici kezébe adtam a legközelebbi tea-csomagot. Szalasztom a kölköket: Sebő, Kele, valaki hozza ide, legyen szíves, a fürdőszobából az ottani kendőt! Ne is mondjam, hogy Sebő meg sem mozdult (pedig már nem volt beteg), Kele szaladt volna készségesen, de meglátta az asztalon a teákat... És ez eltérítette: mamma, ezt a teát mikor lehet inni... én pedig meg sem tudtam mozdulni, ha nem akartam, hogy a pici leguruljon a kanapéról... Közben látom ám, hogy a mi kis nyulunknak sikerült teljesen kirágnia a teászacskót. A műanyagot, a papírt és a filtert is. Feketéllett a szája a Lady Gray-től...

Kelét rövid úton elszalasztottam a kendőért (ne kérdezgess már, fiam, hanem indulj!), s próbáltam továbbra is fenntartani a baba érdeklődését, nehogy meglépjen nekem enyhén hiányos toalettben. Na, ezt a pillanatot választotta Sebő a következő mondathoz:
- Mamma, mikor kapom már meg a süteményemet...?!!

Kissé megugrott a vércukrom - a mondanivalótól, a stílustól és az időzítéstől... Közöltem, hogy ha így folytatja, semmikor. De közben megjött, amit vártam, térültem-fordultam, rendbetettem, felöltöztettem a babát, kimostam a száját is, mindenki megnyugodott.

Na, gondoltam, legyen! Bár nem érdemli, de adok neki egy kis süteményt, hátha elfelejthetjük egy időre a témát. 
- Gyere, Sebő, ha idehozod Kele tányérját, adok rá egy kis kenyeret meg egy kis süteményt!
A válasz nagy csend. Sebőke meg sem mozdul. Kérdem, hallotta-e. Semmi. Pedig hát nyilván hallotta. Csak időnként figyelmen kívül hagy néhány dolgot. Most is. Arra várt, hátha odaviszem... Na de abból én már a hét elején megjöttem! 
Hűtő becsuk, Zsuzsika elfelejtve, édes fiam! Sírás és fogcsikorgatás... (Aztán persze próbálta jóvátenni...) Ilyen szép kis kalamajka kerekedett Zsuzsika és a teák körül a fiaim együttes közreműködésével...

Végül adtam neki néhány munkát, hogy ledolgozza a Zsuzsikáját. De valahogy épp nem volt túl sok olyan teendő, amit egy ötéves is elvégezhet. 
- Jól van, Sebő, még tartozol nekem. Ha lesz munka, téged hívlak utána is, jó? Te vagy most a soros.
- Jójó, mamma, én ledolgozom.
- Adok sütit, de csak ezzel a feltétellel. 
- Rendben, mamma!
- És ha hívlak, hogy csinálj meg valamit, nem kezdesz vakarózni...!
- Nem, mamma! Csak ha viszketek.

(De a skarlát nem viszket. És ő már amúgy is kifelé ment belőle.)