1992 óta az Amerikai Népegészségügyi Szolgálat minden termékeny nőnek napi 400 mikrogramm folsav fogyasztást javasolt. 1996-ban az Élelmiszer és Gyógyszerengedélyezési Hivatala elrendelte, hogy minden lisztterméket dúsítsanak folsavval. Joseph Mulinare, a CDC epidemiológusa elmondta, hogy mindezek dacára a termékeny amerikai nők csupán egyharmada fogyasztja a kívánt mennyiségű folsavat.
Mulinare és munkatársai a CDC adatai alapján a vér és a vörösvértestek folsav szintjét elemezték amerikai termékeny nők esetében 1999-től 2004-ig. A vizsgálat során otthoni interjúkat készítettek, évente fizikális vizsgálatot és vérteszteket végeztek 4500, 15 és 44 év közötti nő részvételével. A kutatás szerint a nők vérének folsav szintje 16%-kal alacsonyabb, mint az 1999-2000 közötti tesztelt időszakban.
Az eredményeket bemutató tanulmány egyelőre nem tudott választ adni a csökkenés okára, az egyik magyarázat az lehet, hogy a termékeny amerikai nők túlsúlyossági rátája nagymértékben növekedett, egyes elképzelések szerint ugyanis a túlsúlyos szervezet másképpen dolgozza fel a folsavat. Elképzelhető az is, hogy csökkent a szénhidrát tartalmú táplálékféleségek bevitele, így kevesebb a folsav fogyasztás is. Mulinare hozzátette, hogy a napi adag megfelelő fogyasztásának legjobb formája, ha extra vitaminpótlásról gondoskodunk.
Forrás: Medipress
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.