Felesleges játék a szavakkal - mondják a terv támadói, akik szerint nevetséges, hogy a kövér gyerekek szüleinek küldött levelekben csak túlsúlyosnak, de nem kövérnek nevezik a csemetéket. Az egészségügyi hatóságok szerint a „kövér" jelző elkeseríti az embereket, ezért a „nagyon túlsúlyos" jelzőt kell használni a 30 feletti testtömegindexszel (BMI-vel) rendelkező gyermekek esetében.
A Nemzeti Elhízás Fórum „finomkodó"-nak nevezte a kormányt a "kövér" szó kerülgetése miatt. Az előterjesztés célja, hogy felhívják a figyelmet a Nagy-Britanniában egyre növekvő méreteket öltő problémára. A levelek a szülőkre hárítják a felelősséget, hogy konzultáljanak orvosukkal, vagy az iskolai védőnővel elhízott gyermekük ügyében. A szülőknek szóló információ tartalmazza majd a gyermek testmagasságát és súlyát, valamint azt is, hogy sovány, egészséges súlyú, túlsúlyos, vagy nagyon túlsúlyos-e a gyermek.
Will Cavendish, az Egészségügyi Minisztérium egészségügyi és népjóléti igazgatója szerint fennáll a veszély, hogy ha a levélben a „kövér" szó szerepel, a szülők egyáltalán nem tesznek semmit. „Nem tiltottuk meg (a „kövér" szót), csak úgy döntöttünk, nem használjuk" – fogalmazott. Nem érdemes olyan levelet kiküldeni, amely semmiféle hatást nem fog elérni." Tom Fry, a Nemzeti Elhízás Fórum elnökségi tagja elmondta, hogy amerikai kutatók már egyszer javasolták a „kövér" szó betiltását, ám utóbb úgy döntöttek, mégis szükség van rá. „Az amerikaiak újra használják a fogalmat, mivel így egy kicsit sokkolni tudják a szülőket, akik ennek hatására talán felébrednek. Tény, hogy kellemetlen hallani ezt a szót, ám épp az a lényeg, hogy a szülők fejében megkonduljon a vészharang. Véleményem szerint az Egészségügyi Minisztérium hozzáállása finomkodó és kényeskedő."
A BMI-t széles körben használják az elhízás felmérésére. A magasság és a testsúly segítségével számolható ki, úgy, hogy a kilogrammban mért súlyt osztjuk a méterben mért magasság négyzetével. 30 feletti BMI esetén beszélünk kövérségről. Országos program keretében mérik a gyerekek súlyát és magasságát 4-5 éves korban, majd még egyszer 10-11 éves korban, ám a szülők kivehetik gyermeküket a programból. 2005-2006-os eredmények alapján a súlyosabb gyermekeket gyakrabban mentik fel szüleik a részvétel alól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.