A fiatal magyar lány országról országra utazik, ugyanis ő a Forma–1, azaz a száguldó cirkusz egyik cukrásza. A munkájáról ráadásul videókat is készít, ezeket saját TikTok-csatornáján bárki megnézheti, akit érdekelnek az F1 kulisszatitkai.
Elsősorban a vendégek falatozhatnak Réka süteményeiből, de a Mercedes csapat tagjai is élvezhetik a kreálmányait. Urbanics Rékával a Mindmegette készített interjút, melyből kiderül, hogyan lett belőle cukrász, hogy lehet bejutni a Forma–1 zárt világába és hogyan zajlik egy munkahét az autóversenyzés királykategóriájában.
Mióta vagy cukrász? Miért ezt a pályát választottad?
– Két éve dolgozom cukrászként és közel egy éve vagyok a Forma–1 cukrásza. Számomra a sütés egyfajta szeretetkifejezés, mindig is az életem része volt. Komolyabban akkor kezdtem el foglalkozni vele, amikor egészségügyi problémáim miatt figyelnem kellett a tejfehérje-, glutén- és cukormentességre, valamint a szigorúan rostszegény táplálkozásra. 16 éves koromban ugyanis Crohn-betegséggel diagnosztizáltak, ami gyökeres változást hozott az életembe.
– Beiratkoztam a Pécsi Tudományegyetem dietetikus szakára, ahonnan most májusban fogok diplomázni. Az egyetemi évek alatt azonban hatalmas kihívásnak éltem meg, hogy képes legyek mentesen megalkotni a kedvenc desszertjeimet. Így elvégeztem a cukrász iskolát is. Azóta sikerült elhelyezkednem a szakmában, és hatalmas mentes recepttárat sikerült megalkotnom.
Hogyan kerültél a Forma–1-be? A véletlen hozta így, vagy rajongója vagy a sportnak és szerettél volna minél közelebb kerülni a száguldó cirkuszhoz?
– Az F1-et elsősorban a kihívás és a szakmai fejlődés miatt választottam, egy most vagy soha lehetőség volt. Gimiben légiutas-kísérőnek készültem, a repülés maga és az, hogy világot láthatok jelentett számomra mindent. A Forma–1-gyel ezáltal az akkori és a mostani céljaimat élhetem.
Nehéz magyarként bekerülni egy ilyen „gépezetbe"?
– Nehéz bekerülni, ugyanis nagyon zárt világban dolgozunk. Nincsenek meghirdetett pozíciók vagy nyitott állásinterjúk. Az én jelentkezésemet követően fél év telt el, mire az önéletrajzom alapján elhívtak egy próbamunkára. A bécsi műhelybe utaztam ki, ahol hasonló feltételek mellett kezdhettem el belekóstolni a munkába, mint most az F1-en.
Volt valamilyen belsős továbbképzés, kurzus?
– A Bécsben eltöltött idő alatt már számos fontos tudást elsajátíthattam, illetve megismertem az egyik főcukrászunkat, Roosevelt Pirest is, aki felügyelte a munkámat. A próbaidőszakot követően meghívást kaptam a következő futamra, ahol már cukrászként vehettem részt. Az igazi „továbbképzés” itt kezdődött, ugyanis bedobtak a mély vízbe. Nagyon hamar kellett megtanulnom mindent, de ami a legfontosabb, az a gyorsaság, a precizitás és az önállóság volt. A főcukrászunk és a csapat tagjai fantasztikusak, az állandó támogatásuk mellett hamar fel tudtam venni a lépést.
Mi a pontos munkaköröd?
– A bekerülésemet követően olyan típusú feladatokat kaptam, amelyeket a csapat néhány tagjával, közösen készítettünk el. Idővel kaptam kisebb önálló munkákat, ahol látszódott, hogy mikhez értek leginkább. Az idei szezon első futamán pedig megkaptam már a saját feladatkörömet, amiért én felelek a szezon hátralevő részében. A fődesszertek mellett számos más süteményt is készítünk a megrendelésekhez igazodva. Én a Global Partner, azaz a szponzorok számára készítem a petit fours-t, melyek apró, falatnyi desszertválogatások.
Mekkora csapatban dolgozol?
– Az állandó cukrászcsapatunk körülbelül 12-15 fő, akikkel utazunk futamról futamra. Ezen felül vannak cukrászaink, akik egy-egy nagyobb futam során jönnek segíteni, illetve minden országban kapunk helyi segítséget is. Ez alatt azt értem, hogy a catering cégünk nemzetközi, a világ számos pontján vannak műhelyei, amik által más cégeket, légitársaságokat is kiszolgál. Az ott dolgozó cukrászok ezáltal könnyen mozgósíthatóak. Viszont fontos, hogy meg legyen az állandó csapat, hiszen mi vagyunk kiképezve a gördülékeny munkára.
Hogyan telnek a versenyhetek?
– Szabadon dönthetünk arról, mikor melyik versenyre szeretnénk menni, viszont a munkakörrel már jár a felelősség, ezért az állandó csapat számára már nem kérdés a részvétel. A munkanapok száma a verseny nagyságától, valamint a rendelkezésre álló időtől függ. Vannak az úgynevezett „back to back” versenyek. Ezek a versenyek, melyek két egymást követő héten kerülnek megrendezésre. Ebben az esetben igaz, hogy az első futamon még van lehetőségünk kényelmesen dolgozni, azonban a hétfői napon már utazunk tovább a következő versenyhelyszínre, ahol már szigorúan a keddi naptól kezdve kell előállítanunk a desszerteket a fennmaradt napokban.
– Az önálló versenyhetek esetén a verseny nagysága, a vendégek száma határozza meg a munkanapjaink számát. Példának okáért a 2022-es szezon utolsó versenyén, Abu-Dzabiban kilenc napot dolgoztam összesen.
Mesélnél arról, hogyan épülnek fel a napjaid egy olyan héten amikor van futam?
– A munkanapokat minden reggel egy csapatmeetinggel kezdjük, ahol a főcukrászunk kiosztja az aznapi feladatokat, valamint bemutatja a bizonyos munkafázisokat. Az első napunk mindig a műhely előkészítésével, a receptek kimérésével kezdődik. A vendéglétszámhoz alkalmazkodva összekészítjük a megfelelő mennyiségű alapanyagot és az eszközöket.
– A hét elején mindig azokat a tésztákat, fagylaltdesszerteket, díszítőelemeket készítjük el, melyeket a hűtő- vagy fagyasztóházban frissen tudunk tartani. Viszont döntő többségben frissen készítünk mindent, azáltal a munkaórák azzal arányosan nőnek, ahogy közeledünk a hétvégéhez. A héten a csütörtök az utolsó nap, amit teljes mértékben a műhelyben töltünk. A pénteki szabadedzés alkalmával már a teljes cukrászcsapat a Paddock Club területén tölti a hétvége döntő részét.
Hétvégén pedig jön az „éles bevetés".
– A péntek, szombat, vasárnap hasonlóan telik. Reggel, amint a műhelybe érkezünk, befejezzük az utolsó díszítő- és befejezőfázisokat a fődesszerten. Ezt követően a főcukrászunk demonstrálja annak tálalását. Lépésről lépésre elmagyaráz mindent, mint például az elemek pontos felhelyezését, a tárolási feltételeket, a legfontosabb dolgokat, amikre figyelnünk kell. Majd a csapat minden tagja megkapja a saját büféjét, amiért felelős lesz a hétvége során, és felmegyünk a Paddock Clubba. Itt megkeressük a büfénket, és nyitás előtt még van időnk kényelmesen elhelyezkedni, bekészíteni mindent, amire a nap során szükségünk lehet. A vendégek érkeztével pedig elkezdjük a tányérdesszertek tálalását. Biztosítanunk kell, hogy mindenből legyen kellő darabszám, hogy mindenkit ki tudjunk szolgálni. A tálalást délután 4-6 óra között kell befejezni, ezt követően van egy kis szünetünk.
– A napnak azonban nincs vége, hiszen a műhelyben tovább folyik a munka esténként, amikor is a következő napra készülünk elő. Végül mindenki kedvenc napja a vasárnap, amikor a munka végeztével már pihenéssel tölthetjük a futam hátralevő részét.
Ki tervezi meg a menüt, az ételeket, amiket felszolgáltok? A kínálat versenyről versenyre változik vagy egységes? Igazodik például az adott helyszínhez?
– A menüt a catering cég alapítója a főcukrász segítségével tervezi meg, aki számára rendkívül fontosak az osztrák hagyományos ételek és desszertek bemutatása, hiszen ő maga osztrák. Ebből adódóan egyaránt készítjük a hagyományos süteményeket és dolgozunk egzotikus, helyi alapanyagokkal, modern tálalással. Igyekszünk alkalmazkodni az adott ország ízléséhez és kedvenceihez a kínálatunkkal. Japánban elengedhetetlen volt a mochi és a feketeszezám-fagylalt, a közel kelet országaiban pedig a baklava.
Kik ehetnek a desszertjeitekből?
– A célközönségünk a Paddock Club vendégei, akik vagy a belépőjegy megvásárlásával, vagy meghívás által vehetnek részt a versenyen. Ennek függvényében szolgáljuk fel számukra a különféle desszerteket. Egy versenyhétre 3 fődesszerttel készülünk, péntekre, szombatra, vasárnapra. Ezeken kívül készítjük az apróbb süteményeket, a mentes desszerteket és a csapatok, szponzorok egyéni kéréseit.
Dolgoztok pilótákkal is?
– Külön szerződésben a Mercedesszel állunk. Számukra készítünk édes reggeliket, különféle müzliket, péksüteményt, joghurtokat és mentes opciókat, melyeket a pilóták is fogyasztanak.
Hogyan telnek a napok, amikor nincs verseny? Akkor is van munka a Forma–1-ben vagy akkor szabad vagy?
– A cégünk nem csupán a Forma–1-ben dolgozik, hanem számos nemzetközi eseményt, rendezvényt is kiszolgál, ilyen volt például a 2022-es Labdarúgó-világbajnokság is. Ezáltal szabadon választhatunk, amennyiben pihenéssel szeretnénk tölteni a szezont követő szünetet, vagy részt vennénk más eseményen is.
Van lehetőséged városnézésre, bejárni az adott helyszínt? Vagy a reptérről a pályára és onnan megint a reptérre vezet az utad?
– A versenyhét során nincsen szabadnapunk, viszont gyakran van lehetőségünk várost nézni egy-egy országban. Annak függvényében, mikor indul haza a repülőnk, van általában egy-másfél napunk szabad időtöltésre.
Ingázol a helyszínek és Magyarország között vagy külföldön van az „otthonod"?
– Ingázom a verseny és az otthonom között. Van, amikor 2-3 napra, vagy akár másfél hétre is haza tudok jönni.
Mennyire megterhelő a sok utazás?
– Nagyon megterhelő az állandó utazás, mert minőségi pihenésre nincs olyankor lehetőségünk, és két verseny között az elengedhetetlen. Az utazással jár az időeltolódás, ami szintén nehezítő körülmény, mert teljesen felborul a biológiai óránk. Az egyik legnehezebb időszakom tavaly ősszel volt, amikor kiutaztam Japánba. Mire sikerült alkalmazkodnom az ottani időhöz, utaztam is haza. Az itthon töltött 3 napot követően pedig utaztam tovább Amerikába, ami akkor nagyon megviselte az egyensúlyomat.
Dolgoztál már a magyar futamon?
– Igen, dolgoztam a magyar futamon, ami az egyik kedvencem, hiszen imádok a magyar vendégeink közt lenni. Valamint a munka végeztével, mint egy idegenvezető tudom bemutatni az eszméletlen Budapestet a munkatársaimnak.
Borítókép: Urbanics Réka saját fotója
Ajánljuk még:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.