Tanuljunk kávézni!

Megérkezett hozzánk is a világ egyik legismertebb lánca, és már hallom is füleimmel a fél percig tartó rendelést, amelyben elmondjuk, hogy milyen mennyiséget kérünk, milyen kávéból, milyen sziruppal, milyen habbal, hidegen vagy melegen. Mindig örülök annak, ha az emberek a kávét kortyolgatják, mert egy részük biztosan felfedez benne valami új ízt; de ha a lefőzött italok döntő többsége szirupokkal, ízesítéssel kerül ki a fogyasztókhoz, akkor nem biztos, hogy a kávé ízében merülnek el. Pedig mégis csak a kávé lenne a kávézó alapja!

Egy hete, péntek délután jöttem hazafelé a sztrádán. Délelőtt 5 kávézót jártam be Triesztben, mindenhol egy feketét kértem, sehol nem ízesítettem: ismert márkákat kóstoltam a helyi szabályok szerint elkészítve. Nem mondom, hogy mindegyik tökéletes volt, de mindegyik megütött egy bizonyos szintet, a kávékészítés szabályait betartották. Sokat írtam már az őrlési finomságról, a tömörítés fontosságáról, a 20-30 másodperces időszükségletről, a kinézetről. Ahogy említettem, 5 kávén már túl voltam, és egy pörkölőben is kóstolgattam kávét (ezeket úgy, mint a bort; nem feltétlenül lenyelve), így nem gondoltam arra, hogy hazafelé jövet kávét kell innom. Mégis elcsábultam: új beruházásként jelent meg legnagyobb kúthálózatunkba szervesen illeszkedve egy, a minőséget zászlajára tűző étterem, mely a kávéra látványosan sok figyelmet fordít: két darab kétkaros, hagyományos gép feszít a két darab kéttartályos, két különböző kávé friss őrlésére alkalmas daráló mellett. Na, ezt kipróbálom! Az nem lehet, hogy itt ne figyeljenek oda a minimálisan betartandó követelményekre!

Eddig is értek már csúnya meglepetések: pl. amikor az általunk forgalmazott, saját receptúrájú kávét, gondolom, jobbá akarta tenni a kávét főző hölgy, hogy egy második főzetet is lepróbált vele; vagy amikor az olaszos nevű étterem jó nevű olasz kávéja 6-7 másodperc alatt érkezett meg a csészébe. (Tükörként jól lehetett használni.) Ez a mostani élményem mindent felülmúlt. Gondolom, nagy lehetett a sietség, bár rajtam kívül senki nem volt az étteremben.

A pult mögött álló hölgy megtöltötte az egykifolyós kart, felhelyezte a kávéfőzőre, megnyomta a gombot, és…

2, azaz kettő, azaz KETTŐ másodperc alatt csordultig lett az én kis csészém. Ez eddig a csúcs! Ennél gyorsabbat még nem láttam. Megkérdeztem a hölgyet, komolyan gondolja, hogy ez az én kávém; azt válaszolta, persze. Mire én: „nem jött le ez gyorsan egy kicsit?” Válasz: „nem, ez így van beállítva.”

És innentől kezdődik a honi vendéglátás szokásos körizéje: nincs elég vendég, tehát nem éri meg folyton kimenni az adott helyre és beállítani a gépeket; ha ilyen a minőség, a vevő ezt észleli, nem tér be többet, tehát nem lesz elég vendég…

Ki kezdje a változtatást? Szerintem egyértelmű a válasz: az, aki kínál, a vevő meg majd (remélem) reagál. Bízom minden új kezdeményezésben: hátha tanultak az eddigi hibákból!

Tanuljunk mi is! Jó kávézást!