Egzotikus csók és gyilkosság 48.

Sue Plotnik nyitott ajtót, karján a síró gyerekkel.
Noha meglepődött felső szomszédja láttán, Han-
nah-ra mosolygott.

– Szervusz. Remélem, nem Kevin zavarta meg a
nyugalmadat! Középfülgyulladása van, Phil épp
most ugrott ki a gyógyszerért.
– Nem hallatszik fel a sírása – biztosította Han-
nah az asszonyt. – Rosszkor jöttem?
– Ha újszülött baba van a házban, nem létezik al-
kalmas idő – nevetett Sue. – Gyere, bújj be és igyál
velem egy csésze kávét. Épp most főztem.

Hannah nem akart betolakodni, főleg akkor nem,
amikor Sue mindkét keze teli van munkával, vi-
szont feltétlenül beszélnie kellett Phillel. Legalább
segíthet egy kicsit, amíg Sue kitölti a kávét.

– Hoztam nektek egy kis süteményt – mondta.
Letette a zacskót az asztalra, majd a karját nyújtva
Sue-ra mosolygott. – Hadd fogjam meg a babát, sé-
tálok vele egy kicsit, amíg kitöltöd a kávét.
Sue megkönnyebbülten adta oda a plédbe csa-
vart csöppséget.
– Kösz. Egész délelőtt bömbölt, és leejtettem az
orvosságos üvegét. Ezért kellett Philnek kiszaladnia
a patikába. Megkaptad az üzenetemet a jövő heti
Baba-Mama buliról?
– Igen, és köszönöm, hogy rám gondoltál. – Han-
nah megcsiklandozta a babát, majd fel-alá kezdett
járkálni vele. Michelle hasfájós gyerek volt, és idő-
sebb nővér lévén mindig ő foglalkozott a kicsivel,
amikor Deloresnek egy kis pihenésre volt szüksége.
Jól tudta hát, mit jelent egy keservesen bőgő cse-
csemő, és a kétségbeesett tehetetlenség, hogy nem
tudsz segíteni rajta.
Ám amire Sue bejött két csésze kávéval és egy tá-
nyérral a sütiknek, Hannah-nak sikerült lecsendesí-
teni a babát.

– Hát ezt meg hogy csináltad? – kérdezte tátott
szájjal.
– Nem olyan bonyolult dolog, csak hosszú léptek-
kel és egy kicsit ruganyosan kell járnod. Tizenegy
éves voltam, amikor a kisebb húgom, Michelle meg-
született, és amikor le kellett csendesíteni, vagy el-
altatni, mindig azt játszottam, hogy elefánt vagyok
egy cirkuszi parádén. Leteszem őt, jó?
Sue figyelte, amint Hannah a bölcsőhöz megy és
beleteszi a babát. Aggodalmasan fülelt, de jó né-
hány másodpercnyi csönd után megnyugodott.
– Zseniális vagy, Hannah!
– Ugyan már. Csak van benne gyakorlatom, ez
minden. Michelle egyéves koráig hasfájós volt.
– Jó anya lennél… – Sue elhallgatott, szabadko-
zó tekintettel nézett rá. – Ezt nem kellett volna
mondanom.
– Semmi baj, csak tedd meg nekem azt a szíves-
séget, hogy az anyámnak nem fejted ki erről a véle-
ményedet. Csak olaj lenne a tűzre.
– Még mindig megpróbál összeboronálni az ösz-
szes valamirevaló pasival a városban?
– Finoman szólva. – Hannah ivott a kávéjából,
majd úgy döntött, témát változtat. – Hogy mennek
a DelRay dolgai, Sue? Tulajdonképpen ezért jöttem
le, ezt akartam megkérdezni tőletek.
– Most minden rendben van. Phil szerint Del be
akar szállni a csomagküldő szolgálat üzletágba: a
Fingerhut is ezt csinálta St. Claude-ban. Bár elég
rosszul festett a… – Kulcs fordult a zárban, és Sue
elhallgatott. – De itt van Phil, ő majd elmeséli ne-
ked.
– Szervusz, Hannah! – üdvözölte őt mosolyogva
Phil.
– Szia.
– Hannah elaltatta Kevint – intett Sue a bölcső fe-
lé. – Csak úgy sétált, mint egy elefánt, és sikerült
neki.

Phil úgy nézett a nejére, mintha nem lenne ki az
összes kereke, aztán vállat vont.
– Bármi, ami működik. Van még ebből a kávéból?
– Egy fél kannával a konyhában – felelte Sue. –
Tölts magadnak, aztán csatlakozz hozzánk, szívem.
Hannah azért jött le, hogy a DelRay-ről kérdezzen.
– Mire vagy kíváncsi? – kérdezte Phil, miután
megkóstolt egy sütit, és kijelentette, hogy életében
nem evett ilyen finomat.
– Találkoztam Bentonnal, és megfordult a fejem-
ben, hogy a visszatérésével nem lesznek-e nagy vál-
tozások – vágott bele Hannah a szövegbe, amelyet
a lépcsőn lefelé jövet fogalmazott meg.
– Nem hinném, hogy Benton sokáig maradna. –
Phil egy újabb sütit vett el, és megvonta a vállát. –
Én úgy hallom, jól érzi magát a Keleti Parton, és
csak azért jött haza, hogy megbizonyosodjék afelől,
hogy nem fogy el a pénz.
– Miért, elfogyhat? – tette fel Hannah a nyilván-
való kérdést.
– Nem hinném, hogy fennáll a veszélye. Sue nő-
vére a könyvelésen dolgozik, és ő mesélte, hogy Del
egy nagy szerződést hozott csütörtökön.

Hannah bólintott. Vagyis Max meggyilkolása
után egy nappal.
– És korábban nem volt gond a DelRay-jel?
– Kábé négy évvel ezelőtt voltak pénzügyi prob-
lémái. Éppen azelőtt, mielőtt összeházasodtunk
Sue-val. Már új munkahelyet is kerestem.
– Olyan rosszul állt a DelRay szénája?
Phil felvonta a szemöldökét.
– Rosszul? Hajmeresztő volt. Öt nagy szerződést
vesztettünk el, és a felére csökkentették a létszá-
mot. Én csak egy éve dolgoztam ott, és hihetetlen
szerencsém volt, hogy túléltem a létszámcsökken-
tést. A fickó, akit közvetlenül utánam vettek fel,
megkapta az elbocsátó levelét. Del aztán valahogy
pénzhez jutott, és azóta jól mennek a dolgok.
– Pénzhez jutott? – kérdezett vissza Hannah. –
Mit értesz ez alatt? Hitelt vett fel, bankkölcsönt?
Phil tagadólag rázta meg a fejét.
– Fogalmam sincs, honnan jött a pénz, de nem
bankkölcsön volt. Sue nővére mesélte, hogy a bank
elutasította Delt. Olyasmit mondtak, hogy túlkölte-
kezett.
– És azóta rendben megy minden? – Hannah
ivott a kávéjából, és izgatottan várta Phil válaszát.
– Hát… – szólalt meg Sue. – Meséld csak el, Phil,
ami szerda reggel történt.
– Kicsit aggódtam, amikor szerda reggel hazajöt-
tem a munkából.
– Még hogy kicsit aggódtál? – nevetett Sue. – Új-
ra szét akartad küldeni az önéletrajzodat.
– Ez igaz. Amikor eljöttem az üzemből, láttam az
öreget, és szörnyen nézett ki.
– Ez hány órakor volt? – Hannah visszafojtotta a
lélegzetét. Kezdtek helyükre kerülni a mozaik da-
rabjai.
– Negyed hét körül, plusz-mínusz egy-két perc.
Épp leadtam a műszakot, és a parkoló felé igyekez-
tem, amikor láttam, hogy az éjszakai művezetőkkel
beszélget.

Hannah zavarba jött.
– Én azt hittem, te vagy az éjszakai műszak ve-
zetője.
– Az vagyok, de ezek a fickók egy szinttel fölöt-
tem vannak. Nos, ebből gondoltam, hogy valami
baj lehet. Az öreg sosem jön be kilenc óra előtt, ha-
csak nincs komoly baj.

Hannah még néhány percet beszélgetett velük,
majd azt mondta, mennie kell. Fölfelé kaptatva a
lépcsőn megpróbálta a helyükre illeszteni a kirakós
játék újabb darabjait. Del Woodley nem ölhette meg
Maxet, hiszen Phil látta őt az üzemben. Az viszont
nagyon is lehetséges, hogy négy évvel ezelőtt köl-
csönt vett fel Max Turnertől. Ezt feltétlenül ellen-
őriznie kell, és csak egyetlen ember létezik, aki tud-
hat erről.

Amikor kinyitotta az ajtót, már nem rohant felé a
narancsszínű szőrtömeg. Hannah aggodalmasan
pillantott körül. Hol lehet Móse? Aztán meglátta: a
díványon szunyókált. Kétségkívül kimerítette ez a
folytonos ki-be szaladgálás.

– Szia, Móse. – Hannah odament és megsimogat-
ta a cicát. – Aludj csak tovább, nekem le kell bonyo-
lítanom egy újabb telefonbeszélgetést.
Móse ásított, Hannah pedig a telefon után nyúlt.
Betty Jackson talán tudja, hogy kért-e kölcsönt Del
Woodley négy évvel ezelőtt Maxtől.
Betty vonala foglalt volt. Hannah vagy egy tu-
catszor nyomta meg az újratárcsázás gombot, mire
Betty végre felvette a telefont. Épp csak köszönt
neki, és a „dömper” máris rázúdította az informá-
ciókat.
– Ez egy diliház! – Betty még a szokásosnál is
jobban hadart. – Nem tudok bemenni Max irodájá-
ba. Az ajtón sárga ragasztószalagok vannak, és Bill
figyelmeztetett, hogy be ne tegyem oda a lábam. És
az egész város engem hívogat, hogy megtudják, mi
lesz a tejüzemmel.
– Már tudod?
– Épp az imént beszéltem Max unokaöccsével,
aki úgy tervezi, hogy ideköltözik és átveszi az irá-
nyítást. Arra kért, hívjak össze egy értekezletet, és
mondjam meg az alkalmazottaknak, hogy minden
marad a régiben. Hát nem csodálatos?
– De igen, az. – Hannah igyekezett lelkesnek tűn-
ni. Valóban örült, hogy nem zárják be a tejüzemet,
neki azonban egy csomó egyéb dolog járt az eszé-
ben. – Ne haragudj, hogy zavarlak Betty, de fel kell
tennem neked egy nagyon fontos kérdést. Tudomá-
sod szerint volt-e valaha is bármilyen közös üzleti
ügye Maxnek és Del Woodley-nak?
– Csak egy pillanat türelmet kérek, mindjárt ide-
hozom önnek azt a számlát, asszonyom. Tartaná,
kérem?

Koppant a kagyló az asztalon, és Hannah hallot-
ta, amint Betty feltehetően sok emberrel közli, hogy
hagyják el az irodát, mert egy fontos szállító van a
vonalban. Pár másodperccel később pedig a súlyos
lépteit hallotta, amint visszatér az asztalához.

– Bocs, Hannah, de nem akartam, hogy mások is
hallják. Max üzletelt Del Woodley-val. Igazából
nem kéne tudnom erről, de véletlenül akkor vettem
fel Max mellékét, amikor Dellel beszélt.

Hannah elvigyorodott. Betty a munkaideje java
részét azzal töltötte, hogy olyan beszélgetésekbe
hallgatott bele, amiket nem kellett volna hallania?
– Del néhány hónappal ezelőtt telefonált – foly-
tatta Betty. – Valami magánkölcsönről volt szó.

A magas kamat miatt panaszkodott, és Max nem
volt valami kedves hozzá.
– Valóban? – Hannah úgy tett, mint aki meglepő-
dik.
– Őszintén szólva, nagyon undok volt. Azt mond-
ta Delnek, hogyha nem tetszik neki a kamat, akkor
jöjjön ide a pénzzel, és fizesse ki a kölcsönt.
– És Del kifizette?
– Gőzöm sincs róla. Del nem telefonált újra, és
azóta nem is hallottam erről a dologról.
– Köszönöm, Betty. – Hannah letette a kagylót, és
tenyerébe temette az arcát. Hát ez nagyon zűrös.
Talán ki kéne szaladnia a tejüzembe és egy újabb
pillantást vetnie a bűntény helyszínére. Talán Bill
nem vett észre valamit, ami Del kölcsönével lehet
kapcsolatban.
– Megint elmegyek, Móse – jelentette be a kan-
dúrnak, majd felállt és megtapogatta a zsebét, hogy
megvannak-e a kulcsai. Móse azonban nem szaladt
a tálkájához, mint máskor. Csupán kinyitotta a jobb
szemét, és olyan képet vágott, ami egyenértékű volt
egy szörnyen unott vállvonogatással.

Folytatása következik!

Joanne Fluke: Egzotikus csók és gyilkosság

Kiadja: Illia Kiadó

A Hannah Swensen sorozatban megjelent még:

Joanne Fluke: Epertorta és gyilkosság
Joanne Fluke: Áfonyás muffin és gyilkosság