Egzotikus csók és gyilkosság 51.

– Nagyon finom.
– Én a fekete teát jobban szeretem, de a vendé-
geim a Darjilingre szavaznak inkább.
Hannah nem volt biztos benne, hogy a tea,
amelybe belekortyolt fekete volt-e avagy Darjiling,
de ez valójában nem is számított.
– Azért jöttem, hogy gratuláljak az estélyéhez,
Judith. Tökéletes volt, mint mindig.
– Köszönöm, kedvesem.

Judith kitöltött magának egy csésze teát, és Han-
nah-nak feltűnt, hogy a tea mennyire gőzölögve
ömlött ki az antik teáskannából. A ritka, legalább
kétszáz éves Wedgwood porcelánon nem volt haj-
szálrepedés. Delores pedig azt említette neki egy-
szer, hogy a legkisebb hajszálrepedés esetén is a
kannából elszökik a hő, és kihűl a tea.

Judith meg sem szólalt, miközben a teát itta, és
Hannah tudta, hogy muszáj mondania valamit.
A háziasszony nem könnyítette meg a dolgát, ő
pedig sosem volt valami nagy csevegő.
– Olyan jó volt újra látni Bentont – vágott bele
mégis. – Sokáig marad?
– Nem tudom pontosan, még nem volt időnk a
terveiről beszélgetni.
Hát ezzel nem sokra megyek – gondolta Hannah
és úgy döntött, direktebb módszerrel próbálkozik.
– Kíváncsi vagyok, vajon elégedett volt-e az autó-
val, amelyet bérelt.

Hannah erőfeszítésének jutalma egy kérdőn fel-
vont szemöldök és teljes csönd volt. Judith mester-
fokra fejlesztette a diplomatikus magatartást.
– A MiniRenttől bérelt autóról beszélek – magya-
rázta Hannah. – Láttam a dossziéjukat, amikor a
férje dolgozószobájában fotóztunk.
– Ó, az nem Benton kocsija volt – javította ki őt
Judith. – A partin dolgozók béreltek autót a
MiniRenttől.

Hannah gondolatban bokán rúgta magát, amiért
ez a lehetőség nem jutott eszébe. Az a szobalány a
partin még mondta is neki, hogy Judith fizette a
szállításukat. Ámbár attól függetlenül, hogy nem ő
bérelte az autót, Benton még vígan használhatta. És
szerdán reggel bizony itt volt az autó.
– Miért érdeklődik annyira a bérelt kocsik iránt?
Judith kérdése egy csapásra eltérítette Hannah-t
a gondolataitól. Eddig sehová sem jutott, és íme,
feltálalják neki a tökéletes lehetőséget. Talán nem is
kéne kertelnie.
– Nézze, Judith! – Hannah egyenesen a nő töké-
letesen nyugodt zöld szemébe nézett. – Valószínű-
leg semmit sem kéne mondanom, de azon a regge-
len, amikor Max Turnert lelőtték, egy fekete
kisautót láttak kihajtani a tejüzemből, amelyet a
MiniRenttől vettek bérbe. Én természetes nem hi-
szem, hogy Bentonnak bármi köze volna Max meg-
gyilkolásához, de a sógorom van megbízva a nyo-
mozással, és ő minden bizonnyal idejön
kérdezősködni. Csak figyelmeztetni akartam önt.
– Figyelmeztetni? Engem? Miért akart engem fi-
gyelmeztetni?

Hannah felsóhajtott.
– Talán a figyelmeztetni nem a megfelelő szó. Azt
kellett volna mondanom, hogy azért jöttem, hogy
felkészítsem önt. Bentonnak ugye van alibije Max
meggyilkolásának idejére?
– Hát persze, hogy van! – Judith hangja úgy vá-
gott, akár a jég. – Benton akkor még a városban
sem volt!
– Igen, én is így gondoltam. Azért, ha Bentonnak
megvan még a repülőjegye, kérem ne engedje, hogy
kidobja. Az bizonyítani tudja az ártatlanságát.
Judith szeme összeszűkült.
– Ezzel azt akarja mondani, hogy a sógora Ben-
tont gyanúsítja Max Turner meggyilkolásával?
– Dehogy. Ez csak kettőnk közt marad. Ha meg
tudja találni Benton repülőjegyét, és megmutatja
nekem, nem is kell említést tennem róla Billnek. Ön
mindig nagyon kedves volt hozzám, és szeretném
megkímélni a családját egy rendőrségi látogatástól.
– Köszönöm az aggodalmát, Hannah. – Judith
kurta, hideg mosolyt vetett rá. – Ha ad nekem egy
percet, megkeresem azokat a jegyeket. Feltehetően
Benton lakosztályában vannak. Csak várjon itt,
mindjárt előkerítem.

Hannah megkönnyebbülten felsóhajtott, ami-
kor Judith elhagyta a szobát. Úgy látszik, bejött
az ötlet a család „megkímélésével” a rendőrség lá-
togatásától. De ráadásul Billt is megkíméli egy kí-
nos helyzettől. Judith nem az a típus, aki megijed
a hatóságoktól, sőt, ha Bill bevinné a fiacskáját ki-
hallgatásra, talán még fel is jelentené a seriff-
irodán zaklatásért.

Teltek-múltak a percek, és Hannah egy szendvi-
csért nyúlt. Kihagyta az ebédet, és már korgott a
gyomra. A szendvicsek nem voltak rosszak, tényleg
vizitorma volt a zöldség, viszont cseppet sem lehe-
tett laktatónak nevezni őket. Ha az egész tálcát be-
falja, akkor sem mondhatná, hogy tisztességesen
evett. Épp egy másik szendvics tetejét emelte fel –
talán ezekbe tettek csirkét vagy tonhalat –, amikor
Judith lépteit hallotta közeledni a folyosón. Még
idejében visszatette a kenyeret, és mosolyt vará-
zsolt a képére.

– Itt vannak. – Judith jobb karján selyemstólával
tért vissza, és kissé remegett a hangja. Talán csak
attól borzongott meg, hogy Benton neve felmerült
egy gyilkossági ügy gyanúsítottjaként. Visszaült a
székére, ölébe tette a sálat, és odaadta Hannah-nak
a jegyeket. – Ha megnézi, látni fogja, hogy Benton
gépe csak tizenkét óra tizenkét perckor landolt. Fel-
tételezem, ez tisztázza őt.

Hannah megvizsgálta a jegyeket.
– Természetesen. Szörnyen sajnálom, hogy elő
kellett hozakodjak ezzel az egésszel, de remélem,
nem szomorítottam el túlságosan. Pusztán arról
van szó, hogy lesújtóak voltak a Benton ellen szóló
közvetett bizonyítékok.
– Lesújtóak? – Judith összeráncolta homlokát. –
Ez hogy lehetséges? Egy gyilkosságnak van indíté-
ka. Miféle motivációja lehetett Bentonnak, hogy
megölje Max Turnert?
– Lényegében… – Hannah habozott, gondosan
akarta megválogatni a szavait – ahhoz a magánköl-
csönhöz van köze, amit a férje vett föl Max Turn-
ertől.
– Miről beszél, Hannah?
Judith szemlátomást izgatott lett, és Hannah
azon tűnődött, nem volna-e jobb visszakoznia. De
Judith mindig nagyon egyenes volt, így hát megér-
demli az igazságot.
– Sajnálom, hogy el kell mondanom önnek,
Judith, de a férje kölcsönszerződést írt alá Max
Turnerrel. Én is csak ma délután tudtam meg. Azt is
tudom, hogy gondjai adódtak a visszafizetéssel.
Ugye érti, hogyan illenek össze a dolgok?
– Igen, értem. – Judith hangja kemény volt. Han-
nah feltételezte, hogy kínosan érzi magát. – Ebből
jutott arra a következtetésre, hogy Benton lőtte le
Maxet, hogy Delnek ne kelljen kifizetnie az adóssá-
got. Így van?
– Igen. Nagyon sajnálom, Judith, de logikusnak
tűnt. Ezt el kell ismernie.

Judith bólintott.
– Igaza van, Hannah, logikusnak tűnt. A sógora
tud erről a kölcsönről?
– Nem, nem készült róla jegyzőkönyv, és nem is
látom értelmét, hogy most, hogy Bentont tisztáz-
tuk, elmondjam neki. Delnek pedig sziklaszilárd ali-
bije van. A DelRay-ben volt megbeszélése az éjsza-
kai művezetőkkel, úgyhogy egy időben semmiképp
sem lehetett két helyen. Az egyetlen, aki még ezzel
a kölcsönnel küszködik, az ön, és…
– Bravó, Hannah! – Judith jéghideg mosollyal
egy pisztolyt húzott elő a selyemstóla alól. – Kár,
hogy összeraktad a mozaikokat, kislányom, de miu-
tán megtetted, nem engedhetem meg, hogy el-
mondd a sógorodnak.
– Maga ölte meg Maxet? – Hannah levegő után
kapkodott. Még sosem nézett szembe egy fegyver
csövével, és ha Judith ridegen megfontolt arckifeje-
zését komolyan veszi, feltehetően nem is lesz rá
több esélye.
– Túl sokat kérdezősködtél, és túlságosan közel
kerültél az igazsághoz. Csak idő kérdése volt, hogy
levond a pontos következtetést, és tovább add a só-
gorodnak. Ezt nem engedhetem meg, igaz?
Hannah szívét szorongatta a bizonyosság, hogy
Judith meg fogja ölni. De abban is biztos volt, hogy
beszéltetnie kell a nőt. Muszáj időt nyernie, amíg
megérkezik valahogy a felmentés.

De miféle felmentés?! Billnek gőze sincs arról,
hogy ő a Woodley házba jött, még arról sem hallott,
hogy Del kölcsönt vett fel Maxtől. Képtelenség,
hogy idejében eszébe jusson ez a variáció!

– Csak nem vagy ideges, kedvesem?
Judith hangja gúnyos volt, és Hannah megbor-
zongott. A jól nevelt felső tízezerbeli hölgy hidegvé-
rű gyilkossá változott, és ha nem sikerül beszéltet-
nie, neki a szó szoros értelmében lőttek.
– Csodálkozik rajta? Mikor vette magához a fegy-
vert, Judith? Vagy már akkor is a zsebében volt,
amikor besétáltam az ajtón?
– Te komolyan azt hiszed, hogy fegyverrel járká-
lok a saját házamban? – nevetett fel könnyedén
Judith.

Naná, hogy nem. Egy pisztolytáska még tönkre-
tenné a ruhád vonalát – gondolta Hannah. Nem ér-
tette, hogy juthat ilyen baromság az eszébe, amikor
Judith mindjárt lelövi. Vagy több bátorság szorult
belé, mint gondolta, vagy még mindig az utolsó pil-
lanatban bevágtató felmentő seregre vár.
Villámsebesen pörgött az agya, hogy milyen kér-
désekre akarna válaszolni Judith. Kedvenc filmjei-
ben a gyilkosok szeretik megmagyarázni, hogy mi-
ért ölték meg az áldozataikat. Csupán annyit kell
tennie, hogy elterelje Judith figyelmét a lövöldözés-
ről, amíg ő kitalálja, hogy mitévő legyen.
– Mikor vette magához a fegyvert? Kíváncsi va-
gyok.
– Miért?
– Nem is tudom. Talán így működik az agyam. És
úgyis megöl. Ezzel az erővel tehet nekem egy szí-
vességet, és kielégítheti a kíváncsiságomat.
– Miért is kéne szívességet tennem neked?
– Azért, mert hoztam sütit. Az egyik legjobból, a
Pekándiós rágcsából. Biztosan ízleni fog.
Judith nevetett. Nyilván viccesnek találta Han-
nah megjegyzését. Talán az is, a rászegeződő pisz-
toly előtt.
– Ugyan már, Judith – próbálkozott újra Hannah.
– Senkinek nem árt vele, ha elmondja nekem. Bölcs
lépés volt, hogy magához vette a fegyvert. Csak azt
szeretném tudni, mikor fogta fel, hogy szüksége
van rá.
– Akkor vettem magamhoz, amikor visszajöttem
a repülőjeggyel. A stólám alatt volt.
Hannah felsóhajtott. Észrevehette volna, hogy a
selyemstóla nem illik a ruhához. Ha ésszerűen gon-
dolkodik, biztosan kiszúrta volna.
– Akkor tervezte el, hogy megöl?
– Akkor még nem. Csak elővigyázatosságból hoz-
tam magammal a pisztolyt, és reméltem, hogy nem
kell használnom. Sajnos a kölcsön említésével
kényszerhelyzetbe hoztál.
– Az a nagy pofám! – Hannah felsóhajtott. – Ha
egyetlen szót sem ejtek a kölcsönről, elengedett
volna?
– Igen. De megtetted, és már túl késő.
Hannah a lehető leggyorsabban kitalált egy újabb
kérdést.
– Többet is tudok Max kölcsönügyleteiről, és ar-
ról, hogyan kényszeríttette az embereket arra, hogy
a házukat írják be a szerződésbe biztosíték gyanánt.
Ugyanezt tette magukkal is?
– Igen. Rosszul ment a DelRay-nek, és amikor
Delnek tőkére volt szüksége, az én otthonomat
ajánlotta fel biztosítékként. Ostobaság volt tőle. Én
mondtam, hogy ne tegye, de nem hallgatott rám.

Folytatása következik!

Joanne Fluke: Egzotikus csók és gyilkosság

Kiadja: Illia Kiadó

A Hannah Swensen sorozatban megjelent még:

Joanne Fluke: Epertorta és gyilkosság
Joanne Fluke: Áfonyás muffin és gyilkosság