A Sarki Fűszeresből leköszönt Nemesvölgyi Attila a Pozsonyi út elején nyitott új üzletet, melynek névadója egy Jeruzsálemből származó foszlós csokoládés kalács. A kávézónak kialakított előtérben fenséges reggelivel indíthatod a napodat. Az igényes könnyedséggel berendezett éttermi részen az arab, izraeli, örmény, török, grúz konyha legjobb ízeit felvonultató ételekkel kényeztetnek ebéd- és vacsoraidőben, ezenkívül jóízű zenés és beszélgetős esteken is részt vehetsz. A közösségi asztaluk körül kényelmesen elférsz akár egy 16 fős baráti társasággal vagy a tágabb családoddal együtt.
Bővebb infó >>>
Régi pompájában újranyitott Karinthy, Kosztolányi és Déry törzshelye, ahol a kávéházi ételek és italok mellett irodalmat is felszolgálnak. A szombati brunch-okon havonta egyszer a kortárs irodalmi élet szereplői reflektálnak étkezéssel kapcsolatos trendekre, hagyományokra, miközben a Hadik séfje által kreált ételeket lehet megkóstolni. Az Irodalmi Szalonban az Újbudához kötődő művészekkel beszélget az estek háziasszonya, a megújult itallapon pedig irodalmi ihletésűek a koktélok elnevezései. Mindezeken felül hétfőnként a magyar jazz kiemelkedő előadóit hallgathatod.
Bővebb infó >>>
A Duna-parti épület a 19. század elején az úri közönség báljainak és Liszt Ferenc koncertjeinek helyszíne volt, 1873-ban pedig itt egyesítették Pestet, Budát és Óbudát. A patinás falak között tavasszal nyílt étterem stílusosan a pesti konyha tradícióit követi, és az Osztrák–Magyar Monarchia fúziós kulináris hagyományaiból táplálkozik. A fogásokat a mai igények szerint aktualizálják: törekszenek a zöldségek arányának növelésére és az alapanyagok kíméletes feldolgozására. Az étlap negyedévente frissül. Van panorámás tetőteraszuk és betérhetsz a kávézójukba is.
Bővebb infó >>>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.