Szerelmeslevelek

A régi idők receptes könyveit időről időre jóleső érzés lapozgatni, olyan, mint egy időutazás sok-sok finomsággal, elfeledett kalandokkal! Benne mindenféle finomság, ízes nyelven. Vannak persze olyan receptek is, amelyek generációról generációra öröklődnek, és szinte változatlan formában ma is megállják a helyüket. Nálam ezek sorába tartozik a szerelmeslevél.

Ha csak rágondolok, máris megelevenedik a Monarchia világa, vele együtt Julcsi néni, régi szomszédunk, aki gyerekkorom kedvenc süteményét olyan csodásan készítette. Úgy emlékszem, mindössze néhány desszert szerepelt a repertoárjában, de mindegyik igazi, boldog békeidőket idéző finomság volt. Előszeretettel kopogtatott be olykor egy kis fehérborért, hogy borsodót készítsen a szombat délutáni vizitre érkező kesztyűt és kiskalapot viselő barátnői számára a piskóta mellé, vagy kért segítséget a dió- vagy mákdaráláshoz, merthogy emlékeimben élő süteményei vagy dióval, vagy mákkal készültek. Úgy rémlik, Julcsi néni mindig is idős hölgy volt. Gyerekfejjel legalábbis elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha is lett volna fiatal, hisz kopott thonet székei a párnákkal, mindig kelimmel borított asztala, kulcsra záródó üvegvitrinjének hiányos, de valaha jobb napokat látott tányér- és pohárkollekciója eleve kizárta, hogy a modernitás helyet kapjon ódon szobájában (talán csak valamely nyugat-európai barátnőjétől örökölt rádiója jelentett ez alól kivételt, amelyen úgy hallgatta a Szabad Európát, hogy nem egyszerűen a ház, de a fél utca zengett tőle).

A szerelmeslevelet kizárólag nagyobb ünnepekre készítette, jórészt, ha távol élő fiai látogatását remélte – természetesen kóstoló nélkül mi sem maradtunk soha. Julcsi néni sok éve nincs közöttünk, gyermekkorom régi társasházába is új lakók költöztek, de az ízemlékek, a fantáziámat kiskoromtól igencsak foglalkoztató izgalmas sütemény receptje velem maradt. Talán valami csodatévő erővel is felruháztam egykor, hátha mélyebb titok is rejlik a levélformába rejtve! Nem emlékszem, mikor vettem hozzá a bátorságot, hogy először önállóan nekiveselkedjek, de az biztos, hogy évtizedekkel ezelőtt történt, és mindenki legnagyobb meglepetésére nem igazán maradt el az eredmény Julcsi néni remekeitől.

Azóta téli időszakban elő-előkerül a recept, de valahogy évek óta nem sütöttem már. Kicsit módosítottam a készítés metódusán (úgy rémlik, Julcsi néninél nagyon bonyodalmasan készült – persze akkoriban sem frissen tartó fólia, sem szilikonlap nem állt rendelkezésre), de a titkokkal övezett sütemény - amely minden kétséget kizáróan a hajdani levélborítékokat formázza - máig az egyik legkedvesebb sütemény a családban.

Nem tartalmaz semmiféle lisztlazítót, bőségesen kerül bele jó minőségű vaj (ez az egyik titka), és bizony tojásból sem kevés akad a liszt mennyiségéhez képest. És persze a lényeg: a rengeteg, zamatos dió a töltelékben! Nem baj, ha sütés közben a borítékul szolgáló tésztaréteg kissé megreped, csak még autentikusabbá válik általa a „rongyosra olvasott” szerelmeslevelek illúziója, a titkok végtelenségét rejtő sütemény képzete.

E-mailek, skype-üzenetek ide vagy oda – ennél kevés romantikusabb és édesebben rejtett üzenet aligha érkezhet a konyhából!

Szerelmeslevél

Hozzávalók kb. 32-35 darabhoz:
A tésztához:
30 dkg süteményliszt
20 dkg hideg vaj
5 db közepes méretű tojás sárgája
A töltelékhez:
1 db közepes méretű egész tojás
5 db tojásfehérje
30 dkg finomra őrölt dióbél
25 dkg porcukor
1 db kezeletlen citrom héja finomra reszelve
2 csomag vaníliás cukor
1 csipet só
A tetejére: 
vaníliával kevert porcukor

Elkészítés: A lisztet tálba szitálom, nagylyukú reszelőn belereszelem a hideg vajat. Gyors mozdulatokkal elmorzsolom, majd az 5 tojás sárgájával tésztává gyúrom. A tésztából nagyjából 1½ cm átmérőjű szabályos gömböket formázok. A kis tésztagolyókat tálcára rakosgatom, frissen tartó fóliával lefedve 2-3 órára (de akár egy éjszakára) beteszem a hűtőszekrénybe.
A várakozási idő vége felé a tojások fehérjét a sóval elektromos habverővel verni kezdem, majd amikor már látszik, hogy szilárdul, apránként hozzáadom a cukrot és a vaníliás cukrot. Fényesen sima habbá verem, mikor már fényes és kemény, hozzákeverem az egész tojást. Óvatosan beleforgatom a citrom reszelt héját és a darált diót.
A hűtőszekrényből mindig csak egy tésztagolyóbist veszek elő, amíg a többire sor nem kerül, jobb, ha a frizsiderben várakoznak!
2 nagyobb tepsit sütőpapírral borítok. A sütőt 175 fokra előmelegítem.
Egy szilikonlapra helyezem a tésztagolyót, és olyan vékony lappá nyújtom, hogy át lehessen látni rajta. Szilikonlap híján két fólialap között érdemes dolgozni vele. Ha ezzel megvagyok, egy bő teáskanálnyi tölteléket biggyesztek a közepére, aztán előbb a két hosszanti, majd a két keskenyebb végét is ráhajtom. Gyakorlatilag beborítékolom a diókrémet. A kész, töltött levelet tepsire helyezem. Minden golyóbissal pontosan ugyanígy járok el.

A tepsiket az előmelegített sütőben nagyjából 15-18 perc alatt világosra sütöm. Még forrón nagyvonalúan meghintem vaníliával kevert porcukorral. Nehéz ugyan megállni, hogy az ember azon melegében ne kóstolja meg, de mindenképp érdemes megvárni, amíg kihűl!
Ha maradna belőle, remekül tárolható jól záródó dobozban.

Igazi békebeli ízek elevenednek meg ebben a mesés, titokzatos süteményben, amihez csak egy csésze hiányzik, hogy tökéletes legyen a romantikus múltidéző hangulat!