2006. július 25. Keszthelyi képnézegető - 1. rész

Ká szerint az északi part szebb, tisztább és érdekesebb, mint a déli. Szerintem ez pont fordítva van, de tekintve, hogy ő a család feje, elfogadtam az érveit. Na jó, azért fogadtam csak el, mert augusztusban vesszük ki a szabadságunk második felét, és Ká megígérte, hogy akkor majd a déli partra megyünk - oda, ahova én szeretném.

De menjünk csak szép sorban! Az elindulás előtti napon bevásároltunk: naptejet, néhány allergia-ellenes homeopatikus szert és innivalót (sört, bort, üdítőt, ásványvizet) vettünk. Kimostam a ruháinkat és szépen becsomagoltam a holmijainkat, majd hirtelen rájöttem, hogy a legfontosabbról, Roziról majdnem elfeledkeztünk. Rozália egy porcelánmalac, akit 2 évvel ezelőtt vásároltunk, és aki kizárólag 100 forintosokkal táplálkozik.

Ká először eszement ötletnek tartotta a perselyezést, mondván, ez gyerekeknek való móka. Aztán egy nap hazahoztam Rozit, és Ká elérzékenyült. Még aznap megállapodtunk, hogy egy éven át hizlaljuk Rozit, majd alulról - egy dugón át - megműtjük (agyoncsapásról szó sem lehet!), és az összegyűlt pénzt elnyaraljuk. Tavaly azonban elmaradt a nyaralás, így malackánk hasában egyre csak nőtt a zsebpénzünk.

Szóval indulás előtt egy nappal "megtojattuk" Rozit, és lám-lám, egy halom pénz gyűlt össze: kereken 65.000 Ft! :o)
A pénz bebündliztük százasával, bepakoltuk egy műanyag dobozba, és a sarki patikában alig tíz perc alatt beváltottuk. (A patikusnő ki sem csomagolta a bündliket (!), úgy vette át a dobozt. Ká szerint azért, mert olyan becsületes ábrázatunk van. Szerintem is.:o)) Így aztán "vastagon" és boldogan indultunk el a Balatonra.

Mióta világ a világ, én vagyok a programszervező. Azért döntöttem Keszthely mellett, mert közel esik Hévízhez, és úgy számoltam, hogy ha esetleg elromlik az idő, akkor is csak 2 kilométert kell utaznunk, és máris becsobbanhatunk a 28 fokos, tavirózsákkal teli tóba. No és ne feledjük azt sem, hogy Keszthely a Balaton "fővárosa", ahol számtalan látnivaló és színes program várja a turistákat - azaz minket.

Viszonylag hamar megérkeztünk a panzióba, amit még hetekkel korábban a neten találtam. Első emeleti, fürdőszobás, teraszos szobát kaptunk, amely a kertre nézett. A kertben gyönyörű, vízforgatós medence, és egy őrzött parkoló állt. Ká és én ki sem csomagoltunk, csak ledobáltuk a bőröndöket, és irány a víz! :o)

Miután kellőképpen lehűltünk a medencében, felmentünk a szobánkba, kicsomagoltunk, majd leballagtunk a helyiek által elnevezett Libás strandra, ami alig 200 méterre volt a szálláshelyünktől. Boldog voltam, hogy ilyen szép, ápolt szabad strandot találtunk. Ellenkező esetben csak autóval tudtunk volna fürödni járni, és Ká egész héten azon puffogott volna, hogy milyen alapon szednek belépőt a Balaton partján.

A víz selymesen langyos volt, Ká és én elégedetten nyúltunk el a gyékényeinken. A hullámok morajlása, a lágy szellő és a szikrázó napsütés egy pillanat alatt elfeledtette velünk minden bajunkat.
- Így azért egész más, nem? - kérdezte Ká, és be kellett látnom, hogy bizony igaza van. A Balaton mindenhol gyönyörű!

A panzióba visszatérve a tulajtól megtudtuk, hogy Gyenesdiáson borfesztivál van. Nem kellett kétszer mondania, azonnal útra keltünk. A szomszéd faluban igazi balatoni dínom-dánom fogadott bennünket. Hatalmas színpad, dübörgő zene, szédítően finom illatok, zsibvásár és számtalan házi bort árusító faház. Először végignéztük a fülbevalókat, indián csecsebecséket, kaktuszokat, ruhákat és faragott tárgyakat árusító bódékat, majd a sültek irányába vettük az irányt.

Elképesztő ételkülönlegességeket rotyogtattak hatalmas üstökben, a bográcsokban gulyás és halászlé főtt, a grillsütőkön kolbászok, hurkák és saslikok sültek, az emberek pedig jókedvűen falatoztak. Összefutott a szánkban a nyál a sok finomság láttán, mégis először a borokat kóstoltuk végig. A harmadik kis pohár után szerényen tájékoztattam Ká-t, hogy ha így folytatom, a hátán fog innen este hazahúzni... így aztán leültünk, hogy a borozást "tompítva" harapjunk is valami finomat.

Különleges "vacsorát", kemencében sült lángost választottunk. Egy etyeki férfi sütötte a faragott kelesztőtálból kiduzzadó tésztát. Nem is akárhogyan! A "lányai" levágtak egy jókora darabot belőle, kinyújtották (mint egy pizzát), és beletették egy lapos tepsibe. Egy kövér csuporból tejfölt, marokszám vöröshagymát, házi tepertőt és sajtot szórtak rá, betolták a kemencébe, majd néhány perc múlva piros-ropogósan elővették, és az egészet cikkelyekre vágták. Ká-val csak egy szeletet vettünk (mert nagyon nagy darabokat adtak), de azt azon nyomban fel is faltuk. Mit mondjak? Életemben nem ettem ilyen jót!

Késő este értünk haza újdonsült szállásunkra. Hogy-hogynem, alig találtuk meg az ajtónkat. A kérdés ezek után csak annyi volt: az ajtóból volt sok vagy a borból?

A folytatást holnap olvashatjátok! :o)

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>