A reformsütiktől a habostortáig

Sok dolga volt a sütőnek az utóbbi időben. Betegek voltunk (csont- és izomfájós, köhögős nyavalya vette sorra a családot), tán ki se bírtuk volna máshogy. Jól jött a sütő, a kandalló melege. Sütöttünk kenyereket: céklást, sárgarépást, hagyományosabb rozsost. Volt hurka-kolbász, de volt fogyókúrás rántott hús is és garnélás leves. Sok sütemény készült: több lisztmentes, gyümölccsel édesített, meg igazi puhapiskótás habostorta is.

Kelemen és a nagypapa

Kelemen és a nagypapa (apukám) nagyon egymásra találtak. Valamikor akkor kezdődött a dolog, amikor Kelemen járni kezdett. Nagy az egyetértés: nyáron együtt etetik a malacokat, mossák a nagypapa traktorját, együtt kormányozzák a behemót gépet. Ha a nagypapa falatozni kezd, odasereglenek mellé a fiúk. Sebő tartja az illemet, de Kele biztos, hogy befészkeli magát az ölébe – vagy épp kitúrja a helyéről, mindkettőre volt már példa. Az év többi részében, mikor itt vagyunk, csak telefonon beszélünk. Ilyenkor Kelemen el nem mulasztaná megkérdezni, hogy és hányan vannak a malacok – no meg hogy van-e már kolbász, szalonna.

Szívesen találkoznának ők gyakrabban is, de mi nem tudunk tanév közben hazamenni, a nagypapa meg nem nagy barátja sem a repülésnek, sem a baloldali közlekedésnek... Általában úgy volt, hogy a nagymama jött, a papa meg vigyázott a malacokra.

Idén azonban máshogy lett. A Papa elhatározta magát, és felült megint a repülőre. Mindezt ráadásul meglepetésnek szánta. Hónapokig titkoltuk a gyerekek elöl. Azt tudták, hogy a nagymama jön Kele születésnapjára, de hogy a nagypapa is, az csak a reptéren derült ki. Nagy volt az öröööööm!

Köhögős készülődés

A készülődés is nagy lett volna, ha nem dönt le a betegség előtte másfél héttel. Azt hittem, mire jönnek, bőven kilábalok, de nem. Alattomos egy vadállat volt, ami most megtámadott, három hétre padlóra küldött. Az utolsó napokban azért összekapartam magam valahogy, és elkezdtem készülődni: két köhögési roham között mindig csináltam valamit. Aztán köhögés, szédülés, eszmélkedés – és kezdtem elölről a kört. Azért haladtam, csak arra kellett vigyázni, hogy amikor éreztem, hogy jön a következő menet, akkor gyorsan tegyek le a kezemből mindent, főleg ami kiszóródhat vagy kilötyöghet. Párszor megjártam, csináltam magamnak néhány plusz munkát az elején, de végül belejöttem.

Az éjjeli rohamok voltak a legrosszabbak, de arra aztán egész jó megoldásnak bizonyult a zsíros trikó. Nem vicc, tényleg segít. Melegít vagy ilyesmi, mindenesetre volt különbség.

Ajándékokat is készítettünk: kis fali díszeket só-liszt gyurmából, ételfestékkel színezett magokból. Nagyon jó mulatság! Szinte bántam, hogy nem ülhetek egész nap a gyurma felett, annyi, de annyi mindent lehet ezekből csinálni!

A fiúk is nagyon élvezték, szépeket alkottak, és nem mellesleg szuper fejlesztő játék ez: jó a finom mozgásnak, a kreativitásnak, segíti a térérzékelést, a közös munka is fejleszt, no meg elfoglal egyszerre három gyereket az egy hetes szünetben, vagy akár egy esős szombat délutánon. A legjobban mégis az idegeknek használ. Pihentet. Mivel a gyerekzsivaj is elcsendesül közben, duplán, triplán is megnyugtatja az embert. És akkor az ajándékozás öröméről és a nagyszülőkre tett hatásról még nem is beszéltem!

Érkezés

A nagyszülők gépe csütörtök reggel szállt le Bristolban. Az utolsó nap egyre gyakrabban szóltuk el magunkat, mi felnőttek, de azért sikerült mindig eltussolni a dolgot: a fiúk az utolsó pillanatig nem sejtettek semmit.

Az iskolában épp szünet volt, úgyhogy Kele és Sebő is ki tudtak menni a reptérre. Annyira nem számítottak a nagypapára, hogy először nem is vették észre a nagy tömegben. A nagymamára csimpaszkodtak, és már kalauzolták is őt az autóhoz, mikor hirtelen kiderült, hogy még egy utas lesz! Hűűűű! Volt boldogság! Kelemen mindjárt ugrott is a nyakába: „Papa! Szeretlek!”

A papa fogyókúrázik

Apukám (is) fogyókúrázik. Helyesebben, igyekszik betartani néhány, paleolit étrendhez kapcsolódó szabályt, a teljesség igénye nélkül. Ez nem rossz dolog, mert nem sanyargatja a testét, (sőt) és mégis eredményre vezet. Én is igyekeztem úgy sütni-főzni, míg itt voltak, hogy ne tegyem őt ki túl nagy kísértésnek. (Ez alól csak Kelemen születésnapi tortája volt kivétel.)

Nem volt nagyon nehéz dolgom, mert épp mostanában fedeztem fel magamnak (és a családnak) a hajdinalisztet, aminek a segítségével sok korábbi nehézség áthidalható a lisztmentes konyhában. Nem akarok erről hosszasan regélni – pedig lehetne! -, most elég annyi, hogy a hajdinaliszt igazából nem liszt, mert a hajdina nem gabona, viszont ezerféle jó tulajdonsága van: ami nekünk itt fontos, remekül alkalmazható fogyókúra idején. No, én alkalmaztam is!

Mindjárt felturbóztam a bögrés kevert lisztmenetes tésztámat egy kis hajdinaliszttel, amitől egészen puha lett: ahogy ezt egy kevert süteménytől el szoktuk várni.

Puha kakaós bögrés hajdinával

Hozzávalók:
A tésztához:
1 bögre (kb. 2,5 dl) darált zabpehely
1 bögre hajdinaliszt (az őrölt hajdinamag nem igazi liszt, a hajdina nem gabona!)
1/2 darált müzli
1/2 bögre darált dió
1 bő evőkanál keserű kakaópor
1 bő kiskanál szódabikarbóna
5 dkg mazsola
1 bögre joghurt
1/2 bögre étolaj
2 nagy sárgarépa lereszelve
1 banán
3 tojás
A krémhez:
10 dkg puha vaj
10 db szárított datolya
2 evőkanál pirított, őrölt mandula
A díszítéshez:
sárgarépa

Elkészítés: A joghurtot, a mazsolát, az olajat, a banánt és a répát turmixgépben összedolgozom, majd a tojásokkal együtt a száraz anyagokhoz adom, összekeverem, és 1 órán át pihentetem szobahőmérsékleten.
A tészta felét sütőpapírral bélelt tepsire kenem, a másik felét meg egy másikra. Légkeveréses sütőben egyszerre kisüthető. Majd 180 fokos sütőben sütöm kb. 40 percig. Amikor már nem ragad semmi a tésztába szúrt pálcikára, akkor kikapcsolom a sütőt, és még 5 percig a sütőben hagyom a tésztát. Azután kiveszem, és megvárom, míg teljesen kihűl.
Közben elkészítem a krémet. A krém csak 1 tepsi süteményhez elég, de magában is finom, krém nélkül - vagy másnap készíthetünk egy új krémet. A mandulát kissé megpirítom, majd a többi hozzávalóval együtt a turmixgépben összedolgozom. Ha kihűlt a tészta, rákenem.
Sokkal finomabb, mint azt gondolnánk egy cukor- és lisztmentes süteményről!!! Nem mondom, hogy olcsó, de tuti egészséges. Próbáljátok ki!

Apukám (és mindenki más) szerint is nagyon finom! A gyerekek már meg sem kérdezték, hogy hagyományos süti-e, nem tudom, miért. De szorgalmasan rájártak, akár egy kelt kalácsra. Apu sem tartóztatta magát tőle, el is fogyott hamar.

(Nagy)szülői kényeztetés

Csütörtöktől szombatig szinte csak mosogatni kellett a konyhában. Alig-alig főztünk, mégis tobzódtunk. Az ínyenc falatok mind házhoz jöttek, egyenesen Magyarországról. A fő kedvenc a sült kacsa volt (olyan igazi, magyaros, aminek nem csak combja és melle van, hanem például mája és töpörtyűje is). A sütni való hurka-kolbász is nagy sikert aratott: a fiaim tán még nem is ettek ilyet, hisz mindig nyáron megyünk haza. Én se tudom kiszámolni már, mikor is volt szerencsém hozzá utoljára. A füstölt kolbász és szalonna mellé pedig finom lisztmentes kenyereket sütöttem. Egyszer céklásat, egyszer pedig sárgarépásat, ami teljesen ugyanúgy készült, csak cékla helyett répa került bele.

Sebő, a mi kis családi torkos borzunk ki is használt minden kínálkozó lehetőséget. Mint rendesen, most is csak utólag tudott megálljt parancsolni magának. Sőt van két apró történetem, amik arról tanúskodnak, hogy még akkor sem.

– Jaj, Mamma, olyan nem jól érzem magam - panaszkodott Sebő.
– Mi az? Sok volt a kacsa? Vagy megülte a kolbászos falat a gyomrodat?
– Nem tudom.
– Legszívesebben nem is vacsoráznék... de éhesen sem szeretnék ágyba menni.
Nem hittem igazán, hogy tíz percnél tovább tart a gond. Ilyenkor leggyakrabban az a baj, hogy sokáig görnyedt a könyv vagy a lego felett. Átmeneti megoldásnak a pirítóst javasoltam. Akart is enni, meg nem is, de nagy nehezen végül ráállt, hogy legyűr egy szeletet.
– Hát jó... egyezett bele kénytelen-kelletlen.
Elkészítem a pirítóst, vacsorázunk (kolbász, szalonna, disznósajt). Sebő is elmajszolt fél pirítóst nagy kínnal, majd megszólalt:
– Azt hiszem, nem utasítanék vissza egy kis szalonnát...

Boltban is voltunk (mondom, hogy tobzódtunk), a gyerekek is kaptak a nagyszülőktől egy kevéske pénzt arra, hogy elkölthetik - akár édességre is. (Mi másra?) Úgy is lett: bevásároltak a fiúk. Annyi kikötésem volt, hogy abba azért beleszólok, hogyan osztjuk be a kincseket, mert akad, aki képes az egészet egyszerre betömni. Egy csomag zselés cukorkát engedélyeztem fejenként, ez a napi adag, osszák be! És erősen hangsúlyoztam, hogy ebből nem csinálunk rendszert.
Kisvártatva jön ám nagy elszántsággal Sebő:
- Mamma, szeretnélek megkérni, hogy egy hétig ne engedd meg, hogy cukorkát egyek...
Elvigyorodam.
- Csak nem betömted az egészet egyszerre? Most nyomja a pocakod, mi?
Bűnbánó ábrázat.
- Rendben. Ezt könnyen teljesíthetem. Sőt. Ha szeretnéd, két hétre is megvonhatjuk az édességet. Vagy háromra.
- Jó, Mamma. Akkor legyen három.
Ezt megbeszéltük. Egy óra múlva eszükbe jutott, hogy szaloncukor is érkezett a bőröndökben.
- Nem, gyerekek, ennyi cukor bőven elég volt mára! - mondtam nekik - Sebő! Épp az előbb beszéltük meg, hogy te három hétig nem eszel édességet...
- Ez igaz, Mamma - mondta tárgyilagosan Sebő - De azt nem mondtam, hogy ma kezdjük!

Vasárnapi menü

Hétvégére aztán kifogytunk a jóból. Vasárnapra készítettem egy kis garnélás levest, és mivel mángoldom már nem volt, ezúttal spenótot tettem bele. Anyukám nagyon szereti az ilyesmit, apukám viszont...! De kikötöttem, hogy úgy kell lennie, mint a gyerekeknél: lehet nem szeretni, de ahhoz előbb meg kell kóstolni. Két falat! És ha nem jó, lesz más, amivel jóllakhat. De jó volt. Állítólag hasonlít az íze a karfiollevesre. (Naugye!)

A második fogás rántott hús volt. Nem terheltem meg liszttel és kenyérrel ezt sem. Már a múltkor kikísérleteztem magamnak egy lisztmentes panírt. A gyerekeknek meg csináltam hagyományosat, nehogy elrontsam nekik az ebédet. Először csak Sebő kunyerált a „fogyókúrás husiból”, de végül, mindenkinek az tetszett jobban. Hamarabb elfogott, mint a másik. Szerintem is finomabb volt, úgyhogy el is határoztam akkor, hogy ezentúl így csinálom.

Mostantól a rántott hús így készül nálunk: liszt helyett hajdinaliszt kerül rá, zsemlemorzsa helyett extrudált rozskenyér-morzsa. A többi ugyanaz, mint szokott. Senki ne kezdje sajnálni a gyerekeket, hogy megfosztom őket a hagyományos ízektől! Ennek nagyon is hagyományos íze van! Csak egy kicsit még finomabb.

Desszert is volt. A fent megadott bögrés kevert sütit készítettem új krémmel. Pár napja nem hagyott nyugodni a zabkása gondolata... Végül nem szimpla zabból, hanem cukormentes müzliből készítettem kását. Kiegészítettem némi vajjal, datolyával, pirított mandulával. Biztos nem hiszitek, talán én se hinném, de teljesen olyan, mint egy megszokott főzött krém, csak sokkal könnyebb. (Azóta már azt is tudom, hogyan fogok ezzel a krémmel liszt-és cukormentes lúdlábat készíteni.)

Kevert reformsüti főzött müzlikrémmel

A tészta ugyanaz, mint amit fent leírtam.

A krém pedig így készült: 1 bögre tejben (kb. 2,5 dl) sűrűre főztem 1 bögre darált müzlit, majd mikor már kicsit kihűlt, belekevertem 4 dkg vajat és 8 db datolyát ledarálva. A vaníliarudam elfogyott, úgyhogy aromát löttyintettem rá (de az igazi vanília azért jobb lenne). Összekevertem, és a tészta tetejére kentem. A máz pedig vaj és kakaó, semmi több.

Szerintem senki meg nem mondaná róla, hogy nincs benne finomított cukor és liszt! A fiúk tömték. Mire befejeztem a fényképezést, addigra három vékonyka szeletre való maradt csupán, pedig egy kiadós ebéd desszertjeként fogyasztottuk.

Hab a tortán

Mire a vendéglátás a végéhez közeledett, kezdtem is kikeveredni a három hete tartó betegségből. Ideje volt, mert nagy családi ünnepre készültünk. Apa és Kelemen is február végén születtek.

Ünnepi vacsorát (tejszínes-kakukkfüves csirkét hajdinával) és két tortát is készítettem. Apáé csak szolidan volt édes, és persze csak a gyümölcsöktől. Liszt sem volt benne. Rumaromával, mandulával ízesítettem.

Kelemené viszont maga volt a sütőben sült kísértés. Nem is tudott neki senki ellenállni.

Csíkos gesztenyés-mascarponés torta

A tészta a múltkor megadott pudingos piskótarecept alapján készült.

Hozzávalók a krémhez:
25 dkg mascarpone
3 dl tejszín
3 evőkanál cukor
1 vaníliarúd kikapart belseje
7,5 dkg vaj
1 evőkanál rumaroma
20 dkg cukrozott gesztenyemassza

Elkészítés: A gesztenyemasszát puha vajjal egyenletesre keverjük.
A mascarponét először magában puhára keverjük, majd összedolgozzuk a cukorral. A tejszínhabot felverjük, és óvatosa a mascarponéhoz keverjük.
Amikor a piskóta kihűlt és lapokra vágtuk, megtöltjük: a lapra kenjük a gesztenyét, rá a mascarponés krém egy részét. Újabb piskóta, újabb gesztenye, mascarpone. És így tovább… Vigyázzunk, hogy a tetejére is maradjon még egy kis fehér krém!

Nem olcsó, de könnyű elkészíteni, és nagyon finom. Igazi ünnepi torta. Az a fajta, amiért érdemes kilépni a fogyiklubból egy kis időre. (Mi is így tettünk – és senki nem bánta meg.)