Sacher – tortának, bonbonnak

S még ezen a héten is történt egy s más. Készítettem egy újabb fajta padlizsánkrémet, kikísérleteztem, hogyan lehet finom a kelbimbó, és felfedeztük magunknak a kölest édesen! Ki akartam próbálni egy újfajta bejglit is, de az lett belőle, hogy előhalásztam a régi jól bevált karácsonyi kalácsunkat, és azt sütöttem meg - némi újítással, mivel Kelemen - saját állítása szerint - az utóbbi időben nem szenvedheti a marcipánt...

No, akkor kezdjük is az elején!

Sacher-torta

Biztosan írtam már, hogy nem nagyon rajongok a lekváros süteményekért. Akad azonban egy-két kivétel. Ilyen például a fent nevezett sütemény is.

Azért önmagam nem tagadtam meg: nem baracklekvárral készítettem. Sacher-ügyileg a fekete áfonyalekvárra esküszöm. A vanília, a csokoládé és az áfonya olyan tökéletes együttest alkotnak ebben a süteményben, hogy ha tudom előre, hogy nincs itthon áfonyalekvárom, biztosan egy másik sütemény mellett döntöttem volna.
De nem voltam elég alapos, nem néztem időben utána, s csak mikor már kisült a torta, akkor derült ki számomra a fájó hiány. Baracklekvár volt itthon, de arra mégsem vitt rá a lélek. Házi szederlekvárt tettem bele végül. Finom lett így is, de aki teheti és újítani akar, inkább próbálja ki fekete áfonyával!

A tésztáját pedig az alábbiak szerint készítem:

Hozzávalók:
15 dkg étcsokoládé
12,5 dkg vaj
5 tojás
12,5 dkg cukor
csipetnyi só
5 dkg liszt
5 dkg étkezési keményítő
1 teáskanál sütőpor
5 dkg őrölt mandula
fél rúd vanília

Elkészítés: A csokoládét a vajjal vízgőz felett felolvasztom, majd leveszem a gőzről, és hagyom, hogy kihűljön.
Összekeverem a szárazanyagokat: lisztet, keményítőt, mandulát, sütőport.
A sütőt előmelegítem 180 fokra.
A tojásokat szétválasztom. A fehérjét a sóval felverem, a sárgáját a cukorral kikeverem. Ha ez megvan, akkor összekeverem apránként az összes hozzávalót egy masszává: a tojássárgájába beleöntöm a vajas csokoládét, majd mindez mehet a fehérjébe. Végül óvatosan összeforgatom a lisztes egyveleggel.
A tésztát vajjal kikent vagy sütőpapíros formába öntöm, és a sütő alsó részében 45 percig sütöm. Mikor elkészült, akkor a kikapcsolt sütőben még 15 percig bennhagyom csukott ajtó mellett.

Aztán kiveszem, s ha eléggé kihűlt a tészta, jöhet rá a lekvár. A recept 20 dekát ír, de nekem általában nem kell rá annyi. Ha annyit készítünk, tölteléknek is jut bele. A lekvárt megmelegítem, mert akkor könnyebb kenni. Ha majd kihűl, megszilárdul újra (ez a házi baracklekvárra nem biztos, hogy igaz, de a bolti áfonyára biztosan, sokszor próbáltam otthonival is, ittenivel is). Mikor ez is kihűlt, megolvasztok kb. 20 dkg étcsokoládét, s azt a lekvár tetejére kenem.

Ekkor nincs is egyéb teendő, mint megvárni, míg minden megszilárdul szépen a hűtőben. Azt hiszem, ez a legnehezebb feladat. No, meg az, hogy rászánjunk ennyi csokoládét egyetlen süteményre... ráadásul ott a vanília is... nem olcsó édesség, de ünnepre mindenképp megéri!

Mi nem ünnepre sütöttük, hanem csak azért, mert a fiúk úgy ettek volna már egy ''igazi'' süteményt. Nem is kerek formában, hanem szögletesben sütöttem.

Érdekessége még, hogy ezzel kínáltuk meg Hugh-t, a férjem munkatársát, aki azon a vasárnapon, este betért hozzánk. Na nem csak úgy betért: segített apának elhozni a kanapénkat. (Van kanapénk!!! Van romantikus regény, van kandalló!!! Csak még nem döntöttem el, melyik éjszakát szánjam rá, hogy olvassak... Azt viszont már most nagyon élvezzük, hogy végre funkcionál a nappalink is.) Nos, Hugh nagyon elégedett volt a fogadtatással! Bár ez nincs kilátásban, nem hiszem, hogy bánná, ha legközelebb szekrényt kellene cipelnie.

Sacher-bonbonok

Ezek úgy születtek, hogy a szokásosnál kisebb tepsiben sütöttem ki a tortámat, s így maradt még egy kevés tészta arra, hogy szilikon bonbon-formákba öntve elkészítsem. Ez a sütemény kiállja az idő próbáját! 3-4 nap múlva is élvezhető volt. Azért, hogy semmiképp se legyen száraz, kicsit megáztattam a tésztáját ezzel-azzal.

Szedres-tejszínes Sacher-bonbon

A fent megadott tésztát szilikonformákban osztjuk el, vagy sütünk egy Sachert a saját jól bevált receptünk alapján, apró kockákra vágjuk, esetleg mini pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, és az alábbiak szerint folytatjuk a műveletet!

A töltelékhez szederlekvár és sűrű tejszín kell. Minden sütit három szeletbe vágok, s a szeletek egyik felét meglocsolom egy kis tejszínnel. Majd, mikor az beszívta, óvatosan megkenem szederlekvárral, és összeillesztem őket. Össze is lehet nyomni, nem baj, ha kibuggyan oldalt, ami kijön, azt az oldalán elsimítjuk.

Végül 10 dkg csokoládét megolvasztunk vízgőzön, majd apránként annyi tejszínt teszünk bele, hogy jól keverhető, de még sűrű legyen. Ez kb. 1 deci tejszínt jelent majd. Levesszük a tűzről. Aki édesebben szereti, az most tehet bele egy kevés cukrot (Sebő fiam szerint kellett volna bele), szerintem nem. :)
Ezt a mázat kenjük a bonbonokra köröskörül. Majd hűtőbe tesszük kb. 1 órára.

Utána fogyasztható. Mivel tejszín is van a tésztán, hűtőben kell tárolni. Ha ez túl macerás vagy ajándékba szeretnénk, akkor hagyjuk ki a tejszínt! Úgy is finom lesz! Akkor viszont tényleg tehetünk egy kevés cukrot még a mázba!

Klasszikus Sacher-bonbon felnőtteknek

A bonbonokat az előbbihez hasonlóan 3 szeletbe vágjuk. 3 evőkanál baracklekvárt összekeverünk 1 evőkanál házi pálinkával. Legjobb persze a barack, de nekem az nem volt itthon, én mirabellával készítettem, és úgy is igen jó volt: nem érződött a különbség, az ízek összeértek. A barackos kencével megtöltöm a bonbonokat, összenyomom, de jobb, ha nem jön ki oldalra, hogy több maradjon belül.

Aztán 10 dkg fekete csokoládét megolvasztok, és a bonbonok tetejére kenem. (Ha nagyon nehéz vele dolgozni, nyugodtan tegyünk bele egy kis tejszínt! Ha még forrón összekeverjük a csokoládéval, nem fogja befolyásolni a bonbon eltarthatóságát.)

Sacher-golyók bármilyen lekvárral

Ezt az elmorzsálódott részekből készítettem, de maradék sütiből is lehet, csak nálunk nem szokott maradni.

A tésztát összetöröm, ha még egyben van, és összekeverem lekvárral - én most szederrel. Megkóstolhatjuk, ha jól jönne még mellé egy kis édes-selymes íz, tehetünk bele egy kis tejszínt. De ha sokáig el akarjuk tartani, tegyünk helyette fehér csokoládé-reszeléket!

Kis golyókat formázunk, majd egy fogpiszkálóra szúrjuk őket, megkenjük olvasztott csokoládéval, majd egy villa segítségével rácsra helyezzük, s itt hagyjuk megdermedni.

Az új nappali varázsa

Az elmúlt hét elején ismét betegecskék voltak a fiúk, úgyhogy aktuális lett egy újabb adag padlizsánkrém elkészítése. No meg azért is, mert megtaláltam a korábban már említett erdélyi receptet - amiről azt hittem, elkallódott.

A csodás esemény eképp történt. Nagy örömmel és energiákkal rendezgettem a vadonatúj nappalinkat. Végre a szakácskönyves részleg is méltó helyére kerülhetett, a nagy kék, piros és rózsaszín receptes dossziékkal együtt. Sőt! Eleinte annyira boldog voltam, hogy végre van hová nyugodtan leülnöm, hogy le is ültem. Hosszú ideje először ismét békésen böngészni kezdtem ezeket a mappákat. És mit tesz a békesség, a kandalló meg a kényelmes fotel? Az egyikben megtaláltam a padlizsánkrémet! Nem is értem, hogy nem leltem korábban... Ott volt beragasztva szépen a helyén egy napsárga cédulán.

Padlizsánkrém a mappából

Hozzávalók:
2 kisebb padlizsán
fél fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál majonéz
1 kávéskanál piros arany
só

Ennyi vagyon a papiroson. Mindent úgy csináltam, mint a múltkor, csak most (minimálisan) változott az összetétel. Nem is tudom, melyik ízlett jobban...Tényleg, tényleg nem tudom!

Mint említettem, betegek voltak a nagyfiúk, ki is hagytak pár napot az iskolából. Így semmiképp nem maradhatott el a leves-palacsinta páros. Ezúttal köménymagos levest főztem sütőben pirított kenyérkockákkal.

Az utolsó itthon töltött napjukon egészen szépen kiderült az idő, mondhatni meleg volt. Akkor kimentünk kicsit a kertbe. Gondoltam, ők rollereznek a ház körül, én meg csinálom a dolgom. Ahogy azt Móricka elképzeli...! Jöttek mind a hárman - Flórissal az élen, hogy majd segítenek... Sebő mindenáron vízelvezető árkot akart csinálni a tulipánágyásokban, Kelével közelharcot folytattunk az ásóért és a metszőollóért, Flóris meg csak szimplán tarolt. Végül (Sebő nyomására) azt találtuk ki, hogy legyen nekik is saját kis kertjük. Kineveztük az egyik, már meglévő ágyást, felosztottuk 3 részre, s mivel találtunk jónéhány téglát, szépen el is választottuk a részeket egymástól. Így mindenki szabadon garázdálkodhatott a maga területén. A fiúk hagymát ültettek a földjükbe, Flóris meg nyilván a metszőollómat, mert azóta sehol sem találom...

Új felfedezettünk: a tejbeköles!

Flórist nem könnyű etetni. Tudom, ez nem látszik rajta, de megizzasztja az embert rendesen. Nem mintha válogatós lenne. Nem válogat: vannak időszakai, amikor a világon semmit nem akar enni. Talán a növekedő fogacskák az okai, nem tudom. Őszintén szólva inkább úgy tűnik nekem, unja az evést. Változatos elfoglaltságokat kell neki kitalálni, hogy egyen (nem mindig, csak mikor ilyenje van - de az nem ritka). Tudom, hogy ez nem helyes, de hiába próbálok ilyenkor bármit, ha én vagy valami más (egy fej káposzta, egy kipakolható doboz, egy elektromos habverő) nem vagyunk elég érdekesek neki. Kipróbáltam többször, mert nem bírtam belenyugodni, hogy cirkusz is kell a kenyér mellé, de elkeserítő volt a kísérlet eredménye. Eszik 3 falatot, aztán semmi. És hiába hagyom rá, hadd legyen éhes! Csak annál rosszabb. Ha túl éhes, már semmire nem hajlandó: se játszani, se abbahagyni a folyamatos követelőzést és vinnyogást. Az se jó, ha felveszem, az se, ha leteszem, az se, ha játszok vele. És persze leginkább enni nem akar ilyenkor. Akár tótágast is állhatok... jaj, nagyon nehéz kikeveredni az ilyen túl-éhes helyzetekből. Ezért az egész család jól felfogott érdekében igyekszem a kedvére tenni. A rendelkezésre álló konyhai eszközökkel éppúgy, mint az ételekkel, amikkel megkínálom.

És ne is mondjam, hogy a reggeli az étkezések királya. Ha azzal bibi van, ugrott a napunk.

Eddig mézes-joghurtos müzlit kapott banánnal. És működött hetekig. De ennek a hétnek az elején valahogy elveszítette a varázsát. Sokadik ötletem volt, hogy megpróbálkozunk újra a tejbegrízzel. Legutóbb még nem tetszett neki, de – gondoltam - mit lehet tudni... Feltettem a tejet főni, és mentem a kamrába a grízért. A grízért, ami történetesen épp a köles mellett tanyázott. Hoppá! Mivel úgysem volt veszíteni valóm (mert már eléggé rossz volt a helyzet ahhoz, hogy sokkal rosszabb ne lehessen), gondoltam, tegyünk egy próbát!

És ízlett neki!!! Pedig a kölesnek azért van egy jellegzetes íze, amit most is lehetett érezni, de nem zavarta. Igaz, köretként is ízlett neki mindig. Nem csináltam semmi különöset, csak megfőztem a kölest tejben úgy, hogy a tej kétszer annyi mennyiség volt, mint a köles, azzal a különbséggel, hogy tennem kellett bele egy kevés vizet is, mert nem puhult meg olyan gyorsan, mint mikor vízben főztem. Nem lehet túlfőzni, hisz a cél éppen az, hogy teljesen szétfőjenek a gabonaszemek. Mikor ez megvolt, összekevertem mézzel és banándarabokat tettem bele.

Később kipróbáltunk néhány másik variációt is: egyszer egy lereszelt almával kevertem össze, egyszer meg pépesített banánnal. Kókusszal is kipróbáltuk, de vigyázni kell: csak igazán kevés kókusz kell bele!

Kölesfelfújt

Ezen sikereimen felbuzdulva a minap, mikor épp rizsfelfújtat szerettem volna készíteni, elkészítettem helyette egy nálánál sokkal egészségesebb változatot: a kölesfelfújtat. És olyan finom lett, hogy egyhamar nem lesz rizsfelfújt nálunk - hacsak ki nem fogyunk a kölesből.

Hozzávalók:
2,5 dl köles
5 dl tej
1 dl víz
7,5 dkg vaj
10 dkg cukor
1 evőkanál vaníliás cukor
2 tojás
csipet só
1 kiskanál sütőpor

Elkészítés: A kölest a vizes tejben megfőzöm.
A tojásokat szétválasztom. A sárgáját kikeverem a vajjal és a cukorral, a fehérjét a sóval felverem. A kihűlt kölessesel és a sütőporral mindezeket óvatosan összedolgozom, kivajazott, kilisztezett tepsibe öntöm, majd előmelegített 190 fokos sütőben sütöm. Hogy meddig? Én háromnegyed órán át sütöttem, mert valahogy úgy láttam, ha előbb kivenném, szétesne. Nem biztos, hogy kell neki ennyi, sokallom ezt az időt, legközelebb kipróbálom, nem elég-e kevesebb. Így mindenesetre nagyon jó lett! Mikor kisült, rövid ideig még bennhagytam a kikapcsolt sütőben. Aztán mikor már kézzel meg lehetett fogni, rácsra borítottam, és úgy vártam meg, hogy szeletelni lehessen.

Tudom, sok benne a cukor! Ki is fogom próbálni, hogyan lehet még egészségesebbé tenni anélkül, hogy az élvezeti értékéből veszítene. De azért érdemes kipróbálni így is, mert meglepően finom. És a köles, mint egészséges táplálék amúgy is "hét nyelven beszél" cukor ide vagy oda!

Finom (!) kelbimbós ragu tésztával

S ha már az egészségnél tartunk, hát a héten igazán belehúztunk. Úgy adódott, hogy családostul mentünk vásárolni, s a férjem kiszemelte magának a kelbimbót...

Tudni kell, hogy a kelkáposzta ősi ellenségem. Több történet is kering a családban rólam és a kelkáposztáról, kettőnk nagyon is egyértelmű "viszonyáról". Ezek a történetek még kisgyerekkoromból valók, s mióta gyerekeim vannak, megesik, hogy megeszem (kaprosan!) a kelt, de nem erőltetem. A kelbimbónak meg számomra még erőteljesebb és jellegzetesebb (kel) íze van.

Szóval repestem az örömtől, mikor megláttam a férjem kezében a zacskónyi kelbimbót. De hát mindegy: ennem nem muszáj belőle, gondoltam.

De aztán mégis ettem! Többször is. Sikerült egy olyan receptet összehozni, amiben egészen finom volt még a kelbimbó is!

Hozzávalók:
1 csirke- vagy pulykamell
fél póréhagyma
olaj, só, bors
őrölt gyömbér
3,5 dl tej
1 evőkanál liszt
10-15 dkg kelbimbó
1-2 kockasajt

Elkészítés: A csirkemellet kockákra vágom, sózom, borsozom.
A pórét felkarikázom, majd a csirkemellel együtt olajon megpárolom úgy, hogy két-három csipetnyi őrölt gyömbért is teszek hozzá. Meghintem liszttel, pirítom azzal is egy kicsit, majd felöntöm tejjel. Apránként adom hozzá a megadott tejmennyiséget, különben nem sűrűsödik be (kb. 3-szori alkalommal). Ekkor adom hozzá a négyrét vágott kelbimbókat. Ha elfövi a tejet, vizet öntögetek hozzá, hogy abban főjön, de mindig csak keveset. Végül beleteszem a sajtot, és azzal is összerottyantom.
Mi főtt tésztával ettük.

Voltak még más ételek is a héten, természetesen: például egy jó gombaragu-leves, csináltam egy pörköltet rizzsel, és megsütöttük a kakaós-marcipános kalácsunkat, amit még az egyik első cikkemben írtam le nektek. Sőt, ezen is újítottunk egy keveset, de ezt megint csak legközelebb mesélem el!