Szaloncukor Angliából

A rendszer évszázadok óta remekül működik: a magyar gyerekek megtisztítják és kiteszik a csizmájukat az ablakba még december 5-én, és 6-a reggelére, de estére bizonyosan megérkezik az ajándék: alma, dió, mogyoró (esetleg némi extra: csokoládé, játék, virgács).

Ezzel szemben az angol felnőttek már december elején felállítják a karácsonyfát, hogy egész hónapban gyönyörködhessenek benne, sőt, a túlméretezett zoknik is viszonylag korán kikerülnek a kandallóra. Ám az ajándék csupán 25-e reggelére érkezik meg (kivéve, ha már 20-án útra kel a család Spanyolországba, Ciprusra vagy Svájcba - az angolok ugyanis nehezen viselik az angol telet). Mindenki teszi a dolgát, ki van ez találva!

Akadnak azért nehezebb estek is. Mi történik, teszem azt a külhonba szakadt magyar csemetékkel?

Nos, szerencsére ez is meg van már szervezve: Magyarországról hazafelé menet még 6-án este befut a szán, s a Mikulás egy óvatlan pillanatban becsempészi a wellie boots-okba a csemegét: mazsolát, mandarint, nyúl formájú rénszarvast. (A gránátalmát mellé rakja.) Karácsonykor pedig úgyis erre jár Santa.

Csakhogy akkor még mindig itt van ez a szaloncukor-dolog...

Képeslapok és fák

A minap (na nem annyira a minap, mert már vagy két hete) szaloncukor-recepteket kerestem a neten. Mi ugyanis - immáron 5. éve - Angliában élünk, s mivel Santa errefelé ilyent nem hoz, ezt az édességet errefelé nem ismerik. Nekem viszont van 3 gyerekem, egy "édes szájam", és egy férjem, aki igencsak finnyás az édességek terén (mondván, hogy ha már egyszer növeszti a fenekét, legalább ne akármivel). A szülők küldtek ugyan pár csomag szaloncukrot Magyarországról, de azok, sajna, nem érik már meg a karácsonyt... Ráadásul a családi igények kielégítésén túl egyéb nagyszabású terveim is voltak - szóval kellően motivált voltam ahhoz, hogy házi készítésű szaloncukor-receptekre vadásszak - s párat ki is próbáljak.

Van itt egy igen kiváló angol karácsonyi szokás, hogy boldog-boldogtalan képeslapot küld egymásnak. És ezt nem úgy kell érteni, hogy a távoli és közeli városok lakói fegyelmezetten vásárolgatják és küldik egymásnak a lapokat. Hanem úgy, hogy a közeli és még közelebbi szomszédok is ezt csinálják. Sőt, az egy házban lakók is. Ajándékkal vagy anélkül, de a keménypapíros, dupla, borítékolt képeslap kötelező. A méret sem elhanyagolható tényező.

A derék polgárok aztán a szalonban kiaggatják a lapokat egy képeslap-fára, és gyönyörködnek a gyűjteményben...("Vesszenek a fák!" , "Segítsünk szegény bajba jutott papírgyárosokat!" esetleg: "Vásárolni öröm, gondolod, hogy elég pénzt költöttél már idén karácsonyra?" vagy valami hasonló jelmondattól vezérelve. Gondolom...) És - mivel ebben a remek angol társadalomban nagy hangsúlyt fektetnek a korai szocializációra - ez az agyrém már óvodás korban megkezdődik. Így aztán a kisebbik nagyfiam minden nap egy tucat, borítékba bújtatott képeslappal tért haza az óvodából, a nagyobbik meg az iskolából. 33-an vannak a csoportban, 29-en az osztályban. És persze a tanárok is beálltak a sorba. Természetesen mi vagyunk az antiszósölök, ha mi nem tesszük.

Hát nem álltunk be - mást találtunk ki. Vásárolni semmiképp sem vásároltunk volna hetvenvalahány képeslapot és borítékot. Készíthettünk volna itthon meglevő anyagokból - de azt legfeljebb a szülők értékelték volna, ha. De még ebben sem vagyok biztos. Én viszont olyasmit szerettem volna, amivel nem kell megalkudnunk, mégis sikert arathatunk vele a gyerekek körében. Kitaláltam, hogy készítsünk szaloncukrot: magyar is, saját kezű is, finom is , s még fára is lehet aggatni, ha nagyon akarják... (hogy mondjak valami eredetit).
Hát ez volt a múlt heti projekt.

Rachel és a csokigyár

Mivel csak biztosra mehettem, még aznap kipróbáltam az első kiszemelt receptet, a fondant-t.

Még jó. Az első változatot bátran szabadalmaztathatnám az építőiparban - atomkemény lett. Na, nem biztos, hogy a recept hibájából, félre ne értsetek, ismerem saját korlátaimat: nyilván nem a képességeimhez mérten választottam. Épp ezért némileg módosítottam a recepten: tettem bele kis ezt meg azt. Mondhatom, remek fondant-t kaptam - ám továbbra sem versenyképes szaloncukrot. (Tulajdonképp nem is tudom, mit vártam, mi lesz abból, amiben fél kiló cukor van...) Sebaj! Sütöttem egy puncsos piskótát, a tetejére öntöttem a "szaloncukromat" és holdacska formára szaggattam. Isteni lett - kár, hogy nem szaloncukor...

Ez után marcipánnal próbálkoztam - ez egészen jó eredményhez vezetett, sikerült kikísérleteznem egy, a régi marcipános szaloncukrokhoz hasonló ízűt, (amit saját használatra el is fogok készíteni pár nap múlva), és még vagy 4-5 marcipános variációt. A tuti befutó azonban mégsem ez, hanem a trüffel lett: egyszerű, gyors, jól formázható. Finom, de nem túl kifinomult (vagyis a karamell-kedvelő angol gyerekek ízlésének is bizton megfelel), kellően édes, de nem túlságosan, és nem törnek bele a kicsi tejfogacskák sem...

3 félét készítettünk: fehér csokis-kókuszost, tejcsokoládést és...! még egy "zselés" receptet is kikotyvasztottam - ami azért, trüffelből, lássuk be, nem kis teljesítmény...

A nagyfiúk formázták - nagyon élvezték, mert közben olykor tesztelhették is a terméket. Én meg "tökéletesítettem" a formákat, majd belemártottam-forgattam ebbe-abba: trüffelbe, kakaóba. Én is élveztem, mert a kölykök egy rövid időre végre nem egymást gyúrták. A picike is támogatta a projektet: mi dolgoztunk, ő meg hagyta - tele pocakkal aludt a kanapén.

Este becsomagoltam őket. Maradt "néhány" éppcsak használt szaloncukorpapírunk (a szülők csomagjából), azokat gondosan összegyűjtöttem, mert kislány korom óta nem visz rá a lélek, hogy ezeket a díszes-fényes papírokat szép sima, gyűretlen állapotban a szemétbe dobjam. (Összegyűrni meg...? Jaj!!!) Gondoltam, valamire jó lesz, a gyerekek szeretik az ilyesmit, majd felhasználjuk valahogy. Így aztán cukrok egy részét ezekbe csomagoltam: a kókuszos lett a kék, a tejcsokis a piros. Büszkeségeimet, a "zseléseket", csillagos aranypapírba öltöztettem - ez nem volt újrahasznosított, de ennyi luxust megengedtem nekik.

Hajnalban felcímkéztem őket - majdnem el is késtek az óvodából, úgy elszöszmötöltem az időt. De vitték a fiaim ajándékokat! Nem tudom, de elképzelem, milyen üdvözült arccal osztották a fiaim a cukrot. A gyerekek meg ujjongva lobogtatták a fényes papíros szaloncukrokat a szüleik felé, mikor jöttek kifelé a kapun!

Apa mesélte, s én boldog voltam. Sikerült a nagy terv! Kikísérleteztünk néhány remek érdességet, saját kézzel készített ajándékot adtunk, amivel nem egyedül én dolgoztam (mint az anyukák, akik sorra írogatták a képeslapokat az óvodás fiuk nevében) és nyomtunk egy fricskát a fogyasztói társadalom orrára, mégpedig anélkül, hogy a különcségünk a gyerekeink népszerűségének rovására ment volna. Úgy éreztem magam, mint egy győztes hadvezér.

(Aztán jött haza sírva az óvodásom, hogy neki nem jutott...)

Szaloncukrok made in England

"Cadbury-s" szaloncukor avagy Csokoládés trüffel

Hozzávalók:
-1dl tejszín
-100g tejcsokoládé
-20 g (növényi zsírral készült) tortabevonó - mindegy, milyen: fehér, tej- vagy étcsokoládés egyaránt megfelel.
-pár csepp vaníliaaroma
-keserű kakaó

Elkészítés: A tejszínt felforralom, a tűzről levéve beleteszem a csokoládét és a tortabevonót. Addig kevergetem, amíg teljesen felolvadnak benne. Aztán belecseppentek 2-3 csepp vaníliaaromát, elkeverem benne, és hagyom kihűlni. Ha eléggé lehűlt, hűtőbe teszem, és pár órára, de jobb ha egy éjszakára ott is hagyom.
Ha kellően megkeményedett, formázni kezdem. (Ha nem elég kemény a formázáshoz, melegítsük fel kicsit, és tegyünk bele még egy kis darált mandulát vagy darált babapiskótát. Az enyém elég kemény volt...)
A kész szaloncukrokat megint hűtőbe teszem, mielőtt keserű kakaóba forgatnám. És csomagolás előtt ismét. Ha már rajta van a kakaó, hűtés nélkül is egészen kezelhető - nem leszünk tőle nyakig csokisak szobahőmérsékleten sem.)

"Raffaellós" szaloncukor avagy kókuszos trüffel

Hozzávalók:
-1 dl tejszín
-100g fehér csokoládé
-20 g fehér csokoládés tortabevonó
-pár csepp vaníliaaroma
-két evőkanál kókuszreszelék
-két evőkanál darált mandula
-(egy kevés tejpor - el is hagyható)
-keserű kakaó

Elkészítés: A tejszínből és a fehér csokiból, a tortabevonóból és aromából a fenti receptben leírtak szerint trüffelt készítek. Mikor már langyos, belekeverem a kókuszreszeléket és a darált mandulát (ha mandula nincs, a pirított, majd ledarált dió is tökéletesen megteszi). Tehetek bele tejport, picit az is sűríti, de el is hagyható. Majd hűtőbe teszem a masszát. Egy-két óra, de inkább egy éjjel után formázom. Majd ismét hűtés, és jöhet a kakaópor!

"Zselés" avagy narancsos-egzotikus gyümölcsös szaloncukor

Hozzávalók:
- aszalt vagy cukrozott egzotikus gyümölcsök (az enyémben ananász volt, papaja és mangó)
- 100 g étcsokoládé
- 1 dl tejszín
- pár csepp vaníliaaroma
- cukrozott narancshéj, vagy narancsszirup (narancsszörp+cukor felfőzve kiválóan megteszi, csak pár csepp kell belőle)
- keserű kakaópor

Elkészítés: Trüffelt készítek a tejszínből és az étcsokiból (felforralom a tejszínt, majd leveszem a tűzről, és belekeverem a csokit), majd kb. 4 csepp vanília aromát. Hagyom kicsit hűlni - míg hűl, egyre keményedik. Akkor kell elkezdeni dolgozni vele, mikor sűrű, méz-állagú.
Fogpiszkálóra szúrok egy darab ananászt (vagy, ami jön), belemártom a trüffelbe, majd rácsra teszem, hogy keményedjen a máz. Közben-közben megszórom a kész, trüffeles gyümölcsöket cukrozott narancshéjjal vagy narancsszirupot csepegtetek rájuk : egy-két cseppet mindegyikre.
Ha minddel megvagyok, hűtőbe teszem őket, és mikor teljesen megkeményedtek, keserű kakaóba forgatom őket. (Ez a kakaózás csak akkor szükséges, ha be is akarom csomagolni őket. Ha csak tálcán kínálnám mint édességet, akkor nem érdemes, mert a trüffeles gyümölcsök amúgy is csodaszép fényesek.)
Aki édesebben szereti, az inkább porcukorba forgassa őket!