A jó öreg Anglia hozza a papírformát. Van futózápor - naponta 10 is, van hideg, több napos áztató eső, van szél, szivárvány és jégverés is - olykor egy-egy napra (néha akár kettőre is) kisüt a nap, és felmelegíti a földet, a levegőt. Aztán kezdődik minden elölről.
"Csillog a bozót, Ága-boga ázik... Nem jutok szárazon Addig a házig.
Vízben, sárban Cuppogva járok... Majd ha bozót leszek, Esőt kívánok..." (Weöres Sándor)
Rég jártam erre, nem is tudom, hogyan kezdjem, hogy vegyem fel a fonalat... Had utaljak egy általam újonnan felfedezett klasszikusra - akiről talán hamarosan ejtek még pár szót: legyünk aktuálisak! Mert, ha nem, akkor belebonyolódunk a mondandónkba. Szóval elmondom, ami van, a múlt meg majd úgyis kiderül, ha fontos. Ha meg nem: borítsunk rá fátylat!
Szünidei idill
Épp egy hetes szünet elején vagyunk. Az utolsó harmadév félidős szünete ez. Még öt-hat hét, és itt is kitör a vakáció. (Azt akartam írni, hogy nyári szünet, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a szókapcsolat minden részében megállná a helyét). De bármilyen esős is az idő, ez mégis az édes, teamámoros szünidő. Sőt! A gyerekek odalent reggeliznek apával, én pedig kaptam egy kis "kimenőt", hogy a darjeeling bódulatában írjak végre valamit.
Eperágyás és rebarbarák
Odakinn sötét van, vigasztalhatatlanul esik - kopog és csordogál az ereszcsatornán. Most, hogy kissé kezdek ismét magamra és az írásra rátalálni, lassan eszembe jutnak az életmentő gondolatok: például hogy én mindig is szerettem az ilyen időt. Nem idegenkedem az esős, levélírós romantikától - és szeretem a töltőtollakat. Épp csak az nem mindegy, hogy mivel tölti el az ember az ilyen álmos napokat. Nincs alkalmasabb idő az olvasásra és tanulásra (kinek mi aktuális), mint ez. Semmi nem csábít a szabadba, nem buzog bennem visszatarthatatlanul a tettvágy, nem nehéz ülőmunkára fognom magam.
Így is teszek: ülök a dolgozószobában. A dolgozószobában, ami legutóbb még gyerekszoba volt, de rájöttünk, hogy bár a másik szoba kisebb, annyival jobb az elrendezése (ablakok, fűtőtest, beépített szekrény), hogy szó szerint jobban elférnek benne a gyerekek, mint ebben. Így megcseréltük, s mikor a csere megvolt, arra is rájöttünk (főleg én), mekkora előnyt jelent, hogy a gyerekek jóval közelebb vannak a hálószobához. Így most ez lett a dolgozó: ahol anya vasal, apa ír - sőt most már anya is ír (ami még mindig sokkal jobb, mintha angol). Előre kell azonban bocsátanom, hogy ezt az írás-dolgot egyelőre nem szabad állandónak vennünk: igencsak kísérleti fázisban van még.)
Mellettem zúg az új mélyhűtőnk. A múlt héten vettük-kaptuk (ajándék-pénzből). Nagyon örülök neki, mert így végre képezhetek egy kevés tartalékot: mind alapanyagokból, mind előre elkészített ételekből. Még nem szuszakoltam teli, de az is meglesz hamarosan. Nem is baj, hogy nincs tele, úgyis le kell tornásznunk a nappaliba: nagyon hangos itt az emeleten. Ezen a deszkagerendás padozaton zörög, mint egy rossz traktor. Mégpedig annyira, hogy a mellette levő szobában is ellehetetleníti a nyugodt alvást. Ma éjjel a gyerekszobában próbáltam aludni, de valamiért csak fél óra lett belőle... Tanulságos fél óra: mindjárt afelől is megvilágosodtam, hogy a legkisebb fiam miért aludt nyugodtan egész múlt héten - és vajon miért nem alszik békén azóta, hogy beüzemeltük a hűtőt. Szóval a hűtő ma lemegy a földszintre.
A gyerekek közben - úgy tűnik - megreggeliztek, és hallom a tegnap nyert tombola-pisztoly ropogását, ami nyilván nem Flóris kezében van, mert ő közben visít és azt kiabálja, hogy "pitoj, pitojjjj!!!" - vagyis, követeli, de hiába.
A falunap
Egy közeli helyen falunapot tartottak tegnap. Fújt a szél, a ruhákat lerángatta a szárítókötélről, a szárba szökkent virágaimat majd'' letörte, elképzeltem, mit művelhet a puszta zöld gyepre kitett sátrakkal, asztalokkal: semmi kedvem nem volt kimozdulni itthonról. Ha nem ígértük volna meg már jó előre a gyerekeknek, akkor bizonyára otthon is maradunk - én legalábbis biztosan, mivel az azt megelőző nap már kiadós adagot kaptam a szélből: elmentünk a tengerpartra, ahol ragyogott a nap és irgalmatlanul fújt a szél... De ez egy másik sztori, ha érdekes lesz valamiért, majd elmondom.
Bozót napsütésben
Szóval, a szél: majd elvitte a kirakodóvásárt, de az itteniek, nyilván hozzászoktak az ilyesmihez, hősiesen kitartottak délutánig, amikor végre mi is odaértünk, s amire egy icipicit enyhült is a helyzet.
Három réteg ruhában és egy sálban egészen kényelmesen éreztem magam. Hát még a gyerekek! Volt körhinta, óriás csúszda, ugrálós kastély meg kutyakiállítás (vagy hogy mondják az ilyesmit: kutyákat sétáltattak a gazdáik a "ringben" körben, egy konferansz meg kommentálta. A végén pedig megállapították, hogy ki sétált a legmegkapóbban: ő felállhatott a dobogóra, és kapott egy bilétát...)
És persze voltak árusok: kisiparos konzervgyártók, kosárfonók, fazekas-félék, no meg az elmaradhatatlan bolhapiac (és itt most nem csupán a kutyákra gondolok). Car boot sale: ahol mindenki megpróbálta eladni azt, amit kinőtt a családja, amire nincs már szüksége, vagy azt, amire sosem volt, mert már új korában sem volt több, mint kacat. Mire mi odaértünk, addigra nagyjából már csak ócskaságok maradtak. Az egyetlen értelmes dolog, amit láttam, a sok virágpalánta volt, amit árultak itt is, ott is, mindenfelé. Ebből szívesen vásároltam volna, ha nem vettem volna meg már minden növényt és magot, amit ebben a kertben még el lehet valahová tenni... Osztottam, szoroztam, és meg kellett állapítanom, hogy akárhogy is számolom, SAJNOS nincs szükségem több palántára.
A fiúknak viszont elengedhetetlen szükségük volt néhány használati tárgyra: Sebő mindjárt az elején kiszúrt magának egy pici pléh-bőröndöt, amire egyszer már licitáltunk is az interneten, csak elhappolták előlünk. Most licit nélkül 1 fontért az övé lehetett - és én sem gondolkodtam egy pillanatig sem, hogy megvegyem-e neki ennyiért. Persze tenni is kellett bele valamit. Mivel a piacon már csak vagy nagyon drága, vagy nagyon ócska holmik voltak (és volt pár, ami egyszerre mindkét kategóriában indult), ezért a zsákbamacska mellett döntöttünk: legalább előre nem látom, milyen hiábavalóságra adom ki a pénzt. Sebő nyert egy vízben úszó lila bálnát. Egye kutya, egynek jó: úgysem vagyunk tele fürdőjátékokkal! Kele egy kalózos kirakót választott magának, később pedig egy patronos pisztolyt.
Rossz választás!
Igyekszem tartani magam ahhoz, hogy fegyvert nem vásárolunk, maximum fából, de ha lehet, még úgy sem. Olyat meg, amivel lődözni lehet, na olyat végképp nem! Így is sakkban tartja a testvéreit a házi gyártmányú csúzlijaival, a rögtönzött hajítógépekkel, a megörökölt műanyag kardokkal, sőt még a labdákkal is... Egyszerűen nem lehet mindent kivenni a kezéből, ami veszélyes lehet - mert voltaképp minden az lehet, semmit nem úgy használ, ahogy kéne, hanem ahogy neki tetszik. Nem vagyok önmagam ellensége, nincs szükségem rá, hogy én adjak "direkt" fegyvert a kezébe.
Na lett is ebből hiszti és hajcihő - sehogyan sem akart lemondani róla. Végül félórás diplomáciai tárgyalás után Sebő rávette, hogy inkább válassza ő is a zsákbamacskát, mert különben a végén nem kap semmit, és mert bizonyára a zsákbamacskában is vannak pisztolyok. Ebbe én is beleegyeztem, gondolván: mekkora az esélye, hogy épp azt kapja ki...? Hát… nem tudom, mekkora volt az esélye, de bejött! Persze előtte kicsit megtaperolta a csomagokat, na de akkor is! Be voltak azok rendesen bugyolálva. Nos, a mi kis vadóc Kelemenünk belehúzott, és kifogott egy sötétkék, fröccsöntött, "forgótáras" western-pisztolyt. A tára igazából nem forog, de mikor lőnek vele, kiad valami pattogó hangot, és még szikrázik is belül valami. Ráadásnak még az is rá van írva, hogy Made in China.
Nem tudtam, örüljek vagy sírjak... Végül mindegy lett, mert újabb tárgyalásokba kellett gyorsan kezdeni, ő ugyanis nem ilyet akart eredetileg, és most sem tűnt boldognak tőle. Végül ismét Sebő mentette meg a "hazát" és a hangulatot – azt javasolta, üljenek fel a körhintára, és akkor Kele onnan lődözheti a madarakat (Ez volt a kompromisszumos megoldás, mert hogy emberre ugye nem, és hát madárra sem, ha lehet, célba lőni meg nem az igazi egy olyan fegyverrel, aminek az egyetlen tudománya, hogy hangos... De akkor meg, minek a pisztoly, ha semmire sem lehet lőni vele???)
Meg is kerestük közben a körhintát, már a látványa is annyira izgalomba hozta a fiúkat, hogy erre a kis időre, szerencsére el is felejtethettük az egész fegyver-ügyet. A nagyfiúk kipróbálták az óriáscsúszdát is (4 perc volt egy menet), miközben Flóris a kutyákat hajkurászta. Nagyon sokat fejlődött a beszéde, mióta utoljára írtam róla, pontosan tudja például, hogy mikor kell E/1-et és E/2-t használni, ragoz múlt időben is, de az állatok közti különbségtételt (néven nevezést), nyilván nem tartja a legfontosabb dolognak. Ki tudja mondani, hogy madár (persze a maga kiejtésében), de továbbra is minden madarat úgy hív: "áp". Ráadásul kissé palócosan, zárt á-val, ami nagyjából úgy hangzik: "aaap". Ez elég viccesen, mikor áll az ablaknál, nézi a filigrán, röpke kis madarakat, és mondogatja komótosan: "aaap! aaap"!, mintha pingvinek totyognának az ablak előtt, ő meg élemedett öregemberként, remegő ujjakkal mutogatná őket.
Madárlesen
A "kutyát" is mondja már, de csak mint valami érdekességet. A kutya nálunk "vava", és már ennek is örülni kell, mert nem is olyan rég még az is "pe" volt. Mióta azonban "vava" is bekerült az élőlények rendszerébe, a kicsi fiú ennek annyira örül, hogy minden kutyát meg akar ölelgetni - akkor is, ha nem plüssből van. Ez a tegnapi alkalom maga volt a paradicsom! Vava itt, vava ott, vava mindenütt. (Örültünk mi is nagyon...)
Majorannás csirkeMajorannás csirke
Időközben persze véget ért a reggeli kávém, meg a reggel is, sőt már a reggeli és a vacsora is. Elkészült egy finom leves és egy szép majorannás csirke - javarészt már el is fogyott. Mióta Sebő fiam kitalálta a kecske is-káposzta is megoldást (vagyis hogy 1 csirkéből hogy lesz leves is, meg sült is úgy, hogy a csirke mégis egyben marad), azóta én nem kecmergek a csirkevajazással és társaival: belefőzöm a levesbe, és félig főtten kiveszem, töltöm, fűszerezem, ahogy épp kedvem tarja. Most is ez történt. Rengeteg időt meg lehet vele spórolni, ráadásul ha a saját levesével öntözgetem, amikor kell, akkor még ízletesebb, mintha csak vizet öntenék alá.
Rebarbarás crumble, azaz morzsasüti
A falunap után vendégségbe mentünk, ahol többek között ettünk egy isteni rebarbarás crumble-t, Akkor és ott nem fotóztam le (mert nem volt nálam gép: mióta nem írtam, már kezdtem egészen normális emberré alakulni, nem viszek mindenhová fényképezőt pl.), de tudom, melyik szakácskönyvből vette a házigazdánk a receptet, és már rá is kerestem a neten - sőt délután magam is megcsináltam, mert tele vagyok rebarbarával, és mert annyira ízlett. Ezúttal le is fényképeztem, íme!
A recept James Martintől származik. Én mindössze annyit változtattam rajta, hogy teljes kiőrlésű liszttel és mindent barna cukorral készítettem.
Hozzávalók: 10 rebarbaraszár (kevesebbel is működik, én is csak 6-ot tettem bele) 4 evőkanál víz 1 evőkanál őrölt gyömbér 8 evőkanál barna cukor 11 dkg vaj 11 dkg barna cukor 18-20 dkg liszt A tálaláshoz: tejszín és egy kis vaníliás cukor vagy vaníliakrém
Elkészítés: A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A rebarbarákat feldaraboljuk (én olyan 4-5 cm-es darabokra szeleteltem), és egy lábasban feltesszük főni 4 evőkanál vízzel és a 8 evőkanál cukorral. Vigyázat, nagyon hamar megfő, pár perc forrás után nézzünk rá: ha már puha, de még nem esik szét, akkor jó. Ha kész, rászórjuk a gyömbért, és egy tűzálló tálba önjük (vizestül).
Én a sütőben pároltam... ...és frissen reszelt gyömbért szórtam rá (a cukor viszont barna volt, noha itt nem annak látszik)
Ezután elkészítjük a morzsát: a lisztet, a 11 dkg cukrot és a vajat jó alaposan összemorzsoljuk, a rebarbarák tetejére szórjuk, majd betesszük a sütőbe. 35- 45 percig sütjük.
Kisült a morzsasüti
Csak melegen finom (de remekül melegíthető másnap a mikróban) - nagyon jól illik hozzá minden tejszínes és vaníliás íz. A recept azt írja, sűrű tejszínnel (duble cream) megöntözve fogyasszuk - de mi a vendégségben folyékony vaníliakrémmel (custard cream) ettük, és nekem úgy még jobban ízlett.
Tejszín nélkül......és tejszínnel
Ajándékok az udvaron
Nagy szerencse, hogy aznap még nem esett, mert mikor hazaértünk, ajándékok vártak minket az ajtóban. Tudtunk róluk, előző nap beszéltük meg, nem volt zsákbamacska, de valahogy el is felejtettük, annyi minden történt estig.
A férjem egy - szintén háromgyerekes - munkatársa nagyobb lakásba költözik a családjával, és gondolták, megszabadulnak pár "kinőtt" holmitól: így kaptunk egy remek gyerekágyat és néhány udvari kramancot (tricikli és hasonlók), amiből nálunk nem lehet eleget tartani, és amitől a fiúk egytől egyig majd kiugrottak a bőrükből.
A boldogság esőben is az
A gyerekágy a legjobbkor jött. Már épp gondolkodóba estünk, hogy miféle ágyra cseréjük le a rácsost, az ugyanis már nagyon kicsi volt Flórisnak. Nem teketóriáztunk: mindjárt beállítottuk, ő pedig azonnal birtokba is vette.
Hancúrozás az új ágyon :)
Azóta elmondhatom (mert időközben még néhány nap és éjszaka eltelt), hogy remekül alszik benne, s bár még mindig nem jutottunk el odáig, hogy átaludja az éjjeleket, lehet, hogy errefelé vezet az út! Néhány korábbi probléma mindenesetre megoldódott, úgy tűnik. Örömmel fekszik az új ágyikójába, nem mászik ki, ha egyszer lefeküdt, nincs szaladozás lámpaoltás után, sőt ma olyan történt, ami még soha. Flóris ma délelőtt kicsit hamarabb elfáradt, mint szokott, ő szólt, hogy elérkezett az alvás ideje. Meg is indult felfelé a lépcsőn, be a szobába. Befeküdt az ágyába, magára húzta a paplant, és csak két szót szólt: "tej", "cuim": márhogy a megfelelő komdortfokozathoz kéne még egy kis tej, meg a cumija.
Végre
Már nem csillog a bozót, és nem is a dolgozószobában ülök. A nappaliban igyekszem pontot tenni a beszámolóm végére. Egyedül vagyok: apa elvitte a társaságot mezőt és mászókát járni. Én meg mostanáig a kertben kapirgáltam. Elszörnyülködtem, milyen pusztítást végeztek a meztelen csigák itt-ott (a szépséges sütőtököm már a múlté, de a spárgatök még menthető volt). Szétültettem a céklapalántákat, kiegyeltem a retket, és el is ment a délután java. Nem rég ebédeltem. A kanapén ülök, körülöttem mindenütt ablakok: csupa derűs zöldet és színes virágot látok: hortenziát, viharvirágot, lila verbénát és hatalmas kék búzavirágokat. A szomszéd körtefáját és egy majd'' ezeréves templom tornyát. Egy kis fonott sámlin pihentetem a lábaimat és vörösbort iszom. Odakinn béke és meleg délutáni napsütés. Végre.
Az én rácsos kapum :)Délutáni kép a nappaliból
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
