Egzotikus csók és gyilkosság 39.

Móse befészkelte magát az ölébe, és hangosan do-
rombolt. Igencsak nyugtalannak látszott, nyilván
megérezte, hogy Andreának vigasztalásra van szük-
sége, és minden tőle telhetőt megtett, hogy úgy vi-
selkedjék, mint egy kedves házi cicus.

– Tessék, ezt idd meg!
– Mi ez? – Andrea gyanakodva szemlélte a talpas
poharat.
– Fehérbor. A márkát ne firtasd. Biztos vagyok
benne, hogy sosem hallottál még róla.
Andrea szakértően körbelötyögtette a folyadékot
a pohárban.
– Szép vonala van. – Aztán ivott belőle egy kis
kortyot. – Könnyű és meglehetősen zamatos. Nem
igazi Chardonnay, de nagyon érdekes. Nekem
ízlik.

Hannah elmosolyodott, inkább megtartotta ma-
gának a kommentárját. Ha Andrea tudná, hogy a
bor a Lake Eden-i Filléres Áruházból származik, és
hogy milyen keveset fizet egy három literes üve-
gért, azt mondaná, olyan, akár az ecet.

– Azt hiszem, házi bor. – Andrea újabb kortyot
ivott. – Igazam van?
Hannah úgy döntött, ideje témát váltani.
– Elképesztő voltál Billel. Még mindig alig tudom
elhinni, hogy nem dühös rám.
– Bill képtelen elviselni, ha sírok. – Andrea önelé-
gülten mosolygott. – Már attól elgyengül, ha re-
megni kezd az ajkam.
– És ezt te bármikor elő tudod adni?
– Naná! – Andrea még szélesebben mosolygott. –
Szinte rögtön azután megtanultam, miután anyánk
megvette nekem az első melltartót. Az ajakremegés
mindig bejön a pasiknál.
– Szédületes vagy! – mondta valódi csodálattal
Hannah. A húga annyira értett a rajongásig szerel-
mes pasik manipulálásához, hogy sikerült megúsz-
niuk a fejmosást, amit mindketten alaposan kiérde-
meltek volna Billtől.

Hannah minden tőle telhetőt megtett, hogy el-
magyarázza az eseményeket Billnek. Azzal kezdte,
hogy szörnyen aggódtak Maxért, így aztán muszáj
volt tájékozódni; amikor pedig megtalálták a félig-
meddig bepakolt Cadillacjét, amellyel a Három Ál-
lam Vajkészítőinek Konferenciájára indult volna,
nem maradt más választásuk, mint Max kulcsával
bemenni a tejüzembe és átkutatni az irodáját, az
utolsó helyet, ahol látta valaki.

Ezzel persze még nem vette le a lábáról Billt, akit
majd szétvetett a düh, amiért ténylegesen veszélyes
helyzetbe vitte bele a feleségét. Hannah azonban
egyetlen kérdést szegezett neki: „Hát nem szeren-
cse, hogy megtaláltuk Max holttestét, mielőtt még
elveszett volna a forró nyom?”

Bill vonakodva bár, de egyetértett, mindazonáltal
lefektetett néhány alapszabályt. Legközelebb, ami-
kor Hannah úgy határoz, hogy követ egy nyomot,
először vele kell egyeztetnie. Hannah megígérte
ezt, és komolyan is gondolta. Két holttest felfedezé-
se bőven elég egy egész életre. Amikor azonban Bill
azt kezdte feszegetni, hogy miért nem jöttek ki ko-
rábban a baleset helyszínére, Andrea ajakremegtető
üzemmódra kapcsolt. És elég volt egyetlen pillantás
a hitves mindjárt–sírva–fakadok ábrázatára, és Bill
tüstént elolvadt. Átölelte Andreát, azt mondta,
majd elviteti magát Hannah lakásáig, onnan pedig
együtt mehetnek haza. Végül akkor lett teljesen
szent a béke, amikor kijelentette, hogy csöppet sem
haragszik, sem őrá, sem pedig Hannah-ra.

– Móse nagyon megnyugtató háziállat. – Andrea
a kandúr füle mögött lévő érzékeny pontot simogat-
ta, és Móse még hangosabban kezdett dorombolni.
– Ha figyelembe vesszük, miféle élethez szokott,
fantasztikus, hogy ennyire domesztikálódott. Csak
ül az ölemben és dorombol. Sosem tudtam, hogy
ilyen édes.

Hannah-nak nem állt szándékában elmesélni,
hogyan vadászik Móse. Nem tartotta valószínűnek,
hogy bármelyik kis rágcsáló vagy repülni nem tudó
madár édesnek nevezné.
– Beszélnem kell veled Mr. Harrisről – mondta. –
Ha jól emlékszem, a Peterson tanyánál várt rád,
amikor szerda reggel odaértél.
– Így igaz. Fél tízkor találkoztunk, de azt mond-
ta, hogy ő már jóval korábban ott volt. – Andrea el-
tűnődött ezen, majd tágra kerekedett a szeme. – Ar-
ra gondolsz, hogy talán látott valamit?

Hannah vállat vont.
– Ez attól függ, hánykor ért oda. Arról ugye nem
beszélt, hogy esetleg ismeri Maxet vagy Ront?
– Dehogy. Azt mondta, az égvilágon senkit sem
ismer… – Andrea elhallgatott és a nővérére meredt.
– Csak nem hiszed, hogy Mr. Harris ölte meg Maxet
és Ront?
– Az idő stimmel, de tudomásunk szerint Mr.
Harrisnek nem volt indítéka. Mindenesetre örülnék,
ha beszélhetnék vele. Nincs meg véletlenül a tele-
fonszáma?
– Hogyne lenne! Végtére is ingatlanügynök va-
gyok. Mindig magammal hordom az ügyfeleim tele-
fonszámát. Csak add ide a retikülömet. Nem aka-
rom megzavarni Mósét.

Hannah odavitte, és amikor Andrea kinyitotta,
egészen elképedt, mekkora rend van húga táskájá-
ban. A sminkcuccait egy átlátszó neszesszertáská-
ban tartotta, így könnyen megtalálta, amit éppen
keresett. A kulcsait bőrszíj fogta össze, a pénztárcá-
ja pedig a táska oldalán lévő bőrtokban kapott he-
lyet. És volt egy külön belső szemüvegtartó is, bár
Andrea nem volt hajlandó viselni az olvasószemü-
vegét.

Egy újabb zsebből kis telefonnoteszt varázsolt
elő, a megfelelő oldalra lapozott, majd Hannah ke-
zébe adta.
– Itt van. Ugye, nem akarod most rögtön felhívni?
– Nem lehet jobb időpont az azonnalnál!
– De már majdnem éjfél van! És mégis mit mon-
dasz neki?
– Azt még nem tudom, de majd kigondolok vala-
mit. – Hannah már fogta is a telefont. – Nyugi, And-
rea! Nem említem meg a nevedet.

Tárcsázás közben fontolóra vette a lehetőségeit.
Mr. Harris nyilván készségesebben szolgál informá-
ciókkal, ha valamiféle meghatalmazással jelentke-
zik be nála. Mondhatná, hogy a Lake Eden-i Hírek
riportere, ez azonban akár ellenkezőleg is elsülhet.
Ha netán Mr. Harrisnek van valami takargatnivaló-
ja, egyszerűen lerakja majd a kagylót, ha a városi
újságtól jelentkezik be valaki. De nem maradt már
gondolkodási ideje.

– Halló! – Álmos hang volt, olyan emberé, akit
felébresztettek.
Hannah igyekezett a lehető leghivatalosabbnak
hangzani.
– Mr. Harris? Elnézését kérem, amiért felébresz-
tettem. Miss Swensen vagyok a Winettka Megyei
Seriffirodáról. Egy bizonyos bűnügyben nyomo-
zunk, ami szerda reggel történt valamikor negyed
hét és nyolc óra között, és a Tej-Vaj Éden Tejüzem-
mel hozható kapcsolatba. Ha jól tudom, ön abban
az időben a körzetben tartózkodott, és szeretném
megkérdezni, észrevett-e bármit is, ami kapcsolatba
hozható a bűnesettel?
– Igen, ott voltam akkor. Mi történt?
Hannah elmosolyodott. Úgy tűnik, Mr. Harris
hajlandó együttműködni.
– Részletekről nem beszélhetek, viszont tudnom
kellene, hogy mikor érkezett meg Lake Edenbe, és
mit látott, mialatt ott volt.
– Hadd gondolkozzam. Háromnegyed hét körül
érkeztem Lake Edenbe, egyenesen kihajtottam a
Peterson tanyához. Egyetlen furcsa dolgot láttam,
de nem vagyok biztos benne, hogy az segít önnek.
– Azért csak mondja el, Mr. Harris – bátorította
hivatalos hangon Hannah.
– Amikor a tejüzemhez közeledtem, egy autó haj-
tott ki onnan. A sofőr nagyon sietett. Átcsúszott a
záróvonalon, félre kellett kapnom a kormányt, ne-
hogy nekem jöjjön.
– Látta a sofőrt, Mr. Harris?
– Valójában nem láttam, nem vagyok biztos ben-
ne, hogy férfi volt-e vagy nő. Lehajtotta a napellen-
zőt.
– Nagyon jó! – Hannah felkapta a dohányzóasz-
talról a jegyzetfüzetét meg a ceruzáját. – Le tudná
írni az autót?
– Fekete kisautó volt, ablakán egy gépkocsi-köl-
csönző matricájával. A matrica fehér volt piros be-
tűkkel, de a cég nevét nem láttam. Én például min-
dig a Herztől bérelek autót, mert ők engedményt
adnak a cégemnek.
– Ezek szerint önnek nincs saját kocsija, Mr.
Harris? – Hannah rákacsintott a testvérére. A kér-
désének ugyan semmi köze nem volt a nyomozá-
sához, de tudni akarta, igazat mondott-e a pasas
Andreának.
– Egy veterán Jaguarom van, de nem szívesen
megyek ki vele a városból. Annak meg kifejezetten
örülök, hogy szerdán nem azt vezettem! A másik
sofőr valóban kis híján összeütközött velem. Bár-
csak ott lett volna Beeseman békebíró, hogy meg-
büntesse!

Hannah felvonta a szemöldökét, és odafirkantott
valamit a jegyzettömbjére.
– Ön ismeri Beeseman békebírót?
– Látta a kocsimat a Peterson ház előtt parkolni,
és megkérdezte, mi járatban vagyok ott.
– Ez hány órakor történt, Mr. Harris?
– Talán nyolc óra egy perc lehetett. Épp akkor
kezdődtek a rádióban a nyolcórás hírek.
– Nagyon sokat segített, Mr. Harris! – Hannah
mielőtt feltette volna az utolsó kérdést, ismét ráka-
csintott Andreára. – Lehet, hogy ennek semmi köze
sincs a bűnesethez, de megmondaná nekem, miért
döntött úgy, hogy nem vásárolja meg a Peterson bir-
tokot?
Egy pillanatig azt hitte, hogy Mr. Harris megta-
gadja a választ, ám hallotta, ahogy a férfi megkö-
szörüli a torkát.
– A menyasszonyom vidéken akart élni, de kedd
este felbontotta az eljegyzésünket. Ezért értem
olyan korán Lake Edenbe. Képtelen voltam aludni,
úgy gondoltam, a vezetés talán megnyugtat egy ki-
csit. Valójában el kellett volna mondanom Mrs.
Toddnak az igazi okot, de nem akartam beszélni
erről.

Hannah a jegyzettömbre firkantott valamit, és
felmutatta Andreának.
– Ez igazán érthető. Köszönöm, Mr. Harris! Nagy-
ra értékeljük az együttműködését.
Andrea megvárta, míg Hannah leteszi a telefont.
– Mr. Harris a barátnőjének akarta megvenni a
Peterson tanyát?
– Legalábbis ezt mondta. Kedd este bontotta fel a
csaj az eljegyzésüket. Ha még egy napig kibírja,
megkötötted volna az üzletet.
– Hát, minden nem jöhet be. – Andrea vállat vont
és kiitta a borát. – Mindazok után, amin ma éjszaka
átmentem, megérdemlek még egy pohár bort. Ez
igazán kitűnő, Hannah. Először nem voltam biztos
benne, de most már érzem, hogy ennek határozot-
tan bársonyos a struktúrája. Ugye van még belőle?
Hannah kiment a konyhába, hogy egy újabb po-
hár Chateau de Kupakost hozzon a húgának. Ha
Andrea be akar csípni, ő aztán nem bánja. De azért
abban reménykedett, hogy amikor Bill megérkezik,
nem az ölében kell majd lecipelnie a becses nejét.

Folytatása következik!

Joanne Fluke: Egzotikus csók és gyilkosság

Kiadja: Illia Kiadó

A Hannah Swensen sorozatban megjelent még:

Joanne Fluke: Epertorta és gyilkosság
Joanne Fluke: Áfonyás muffin és gyilkosság