A Wiener Schnitzel száznapos borjú gyenge húsából – leginkább dióból, frikandóból, felsálból, esetleg gondosan megtisztított lapockából – készül. Nálunk a jobb hentesüzletekben is többnyire csupán 9-10 hónapos növendékmarhát árulnak.
Hozzánk hasonlóan a „sógorék” is használnak a víner sniclihez sertéshúst (jellemzően zsírszegény szűzpecsenyét vagy sovány karajt), de akkor hivatalosan Schnitzel nach Wiener Artnak (bécsi módra készült szeletnek) kell nevezni.
Az osztrák séfek és háziasszonyok a borjú színhúsát általában 1 cm, a sertését 1,5 cm vastagra szeletelik. A méretet gyakran ún. pillangóvágással nagyítják: ekkor a dupla vastagságú húst éles késsel vízszintesen kettészelik, de nem teljesen vágják át, hanem szétnyitják.
A kiterített hússzeleteket sima felületű, súlyos klopfolóval papírvékonyságúra veregetik. Újabban két réteg folpak között klopfolnak, így még kevésbé roncsolódik a hús szerkezete. Nem kis időbe telik, amíg egy 22-25 dkg-os szeletet 2-3 mm vastagra lapítanak, de megéri a fáradságot. A vékony snicli egyfelől nagyobbnak hat, másfelől gyorsabban elkészül, tehát kevesebb időt tölt a forró zsiradékban, és a bunda nem szívja meg magát.
A kiklopfolt hússzeleteket panírozás előtt mindkét oldalukon megszórják egy kevés sóval és frissen őrölt borssal. Másfajta fűszert nem használnak.
A bundázásnál lényeges a gyorsaság. A nullás lisztet (jobban összetartja a panírt, mint a sima) és a szigorúan császárzsemléből készített, frissen finomra darált morzsát kellően nagy tányérokba vagy tálcákra szórják. A tojást általában egy kevés ásványvízzel vagy tejjel keverve verik fel. Egy 19. századi osztrák szakácskönyv olvasztott zsír hozzáadását javasolja, hogy ropogósabb legyen a morzsabunda, a 21. századi receptek inkább egy kanálka tejszínt ajánlanak.
A felesleges liszt leütögetése után a húst áthúzzák a tojáson, majd jól lecsöpögtetik, és azonnal a prézlibe forgatják. Végezetül a panírt villa hátoldalával kissé a húsra nyomkodják, hogy jobban megtapadjon.
A siker nagy titka a zsiradék minőségében és mennyiségében rejlik. Sok séf a tőlünk nyugatabbra megszokott vajzsírra (a németül Butterschmalz néven ismert európai tisztított vajra) esküszik, mások hagyományosan olajat vagy jó minőségű sertészsírt használnak, esetleg az olajat zsírral vagy vajjal keverik. A tisztán vajban sütés finom ízt ad, de elnehezíti a bundát, ezért helyenként az olajban kisütött szeleteket végül habzó vajba teszik néhány másodpercre.
Víner sniclit ma sem sütnek fritőzben! Optimális egy nagy, vastag falú serpenyő, amely tartja a hőt. Ezt kb. 2 cm magasan töltik meg zsiradékkal, hogy a hús kicsit úszni tudjon, de ne merüljön el. A felhevített zsiradék hőfoka akkor megfelelő, ha a próbaképpen beleejtett zsemlemorzsától vagy darabka vajtól felhabzik.
Vékony borjúszeletek esetén a sütési idő átlagosan 2 perc, vastagabb sertéshúsnál 4 perc. A szeleteket fogóval fordítják meg, vagy sütés közben rázogatják, hogy a felső oldalukat is érje a forró zsiradék. Ezzel a módszerrel azt is elérik, hogy a panír hullámosan felfúvódjon, és ne tapadjon le.
Sütés után a sniclikről papírtörlőn leitatják a felesleges olajat vagy zsírt. (Állítólag egy valódi bécsi szeletre nyugodtan rá lehetne ülni, nem hagyna foltot a ruhán. )
A tányért beborító Wiener Schnitzel az osztrákoknál citromkarikákkal díszítve és külön tálalt ecetes-lila hagymás burgonyasalátával vagy petrezselymes vajas burgonyával, helyenként vörösáfonya-lekvárral kerül az asztalra. A császárváros legendás bécsi szeletezőjében, az 1905-ben alapított Figlmüller vendéglőben a madársaláta is régi hagyomány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.