E kitűnő módozat – Marengo – nem csak egy tál gombás-paradicsomos ropogós sült csirkét jelent, hanem megtestesíti a nagyhatalmi törekvést, elkeseredett küzdelmet, féltékenységet, a bajtársiasságot és önfeláldozást, mint a véletlent, sőt egy szakács ügyetlenségét is. Mi is a Csirke Marengo, honnan és hogyan ered e kitűnő étel?
Napóleon álma: Marengo
Kezdjünk mindent az elején! A Marengo csirke születéséhez igencsak forró európai helyzet szükségeltetett.
Franciaországot 1800-ban az Ausztria, Anglia és Oroszország alkotta koalíció szorongatta, Napóleon pedig nem reménykedhetett a békében. Bonaparténak nem maradt más választása, mint győzni az itáliai fronton, és ezzel békére kényszeríteni a Habsburgokat. Egy hannibáli manőverrel, a Nagy Szent Bernát-hágón átkelve hátba támadta a Genovát és Nizzát ostromló osztrákokat, majd a Németalföldről érkező francia erősítésnek köszönhetően harapófogóba zárta ellenségét, elvágva utánpótlásvonalaikat.
Napóleon terve briliáns volt. Tudta, hogy az osztrák erők parancsnoka, Mélas e szorult helyzetben nem tesz mást, mint megpróbálja helyreállítani az utánpótlást. S ezért addig ő könnyedén Milánó ellen vonulhat - amely az ölébe is hullott. Ám a tervbe apró hiba csúszott: Genova túl gyorsan kapitulált Mélas előtt, így fennállt a veszélye annak, hogy – egy újabb erődítmény bevételével - az angol flotta biztosíthatja az osztrákok utánpótlását. A hadiszerencse tehát fordult. Napóleonnak most már mihamarabb csatát kellett vállalnia. Az előőrsök meg is találták az osztrák fősereget, de később szem elől tévesztették. A konzullá lett egykori hadnagyocska ekkor megbontotta seregét, és nagyobb különítményeket indított Mélas felderítésére, de ez majdnem végzetes lett számára.
Mélas ugyanis a Bormida hegyi patak mellett, Marengo falunál vonta össze erőit, majd elsöprő túlerővel tört a megfogyatkozott franciákra. Nagyszerű vitézségről tettek egyébként tanúbizonyságot a magyar gránátosok, akik Marengót hamarosan el is foglalták. Délután háromra Napóleon számára eldőlt: a csata elveszett, vissza kell vonulni. Pedig Bonaparte már jóval a csata napja előtt arról álmodozott, hogy éppen e kis falu mellett arat majd nagy győzelmet. Délután ötre azonban bebizonyosodott: aznap a szerencse istenasszonya is kék zubbonyt húzott. Hatalmas ágyúdörgés közepette megérkezett a francia főparancsnok egyik legkitűnőbb tábornoka, az éppen Mélas előkerítésére küldött Desaix. Az osztrák erők kutyaszorítóba kerültek, nem beszélve arról, hogy a visszavonuló Napóleon láttán úgy gondolták, a csatának már jó ideje vége, ezért soraik is megbomlottak. Az elkeseredett védekezés ellenére öt órával később az erdélyi szász származású Mélas elvesztette a csatát.
Ha a hű Desaix nem érkezik időben, ma nincs pirított csirke Marengó módra, vagy ha van is, az talán a magyar vagy az osztrák konyha specialitása lenne. De – mint említettük – kellett egy szakács ügyetlen mozdulata is!
Ügyetlen mozdulatból remekmű
Bonaparte nem állt nagy ínyenc hírében. Katona volt, aki nem a kulináris örömöknek élt. Étkezni is sebtében, gyakran munka közben étkezett, és sokszor csak egyik-másik felszolgált fogásból fogyasztott, a többihez hozzá sem nyúlt. Egyes pletykák szerint a későbbi császár félt a pocakosodástól, vagyis önmegtartóztató volt.
Csatái estéjén szívesen fogyasztott egyszerű sült csirkét. A marengói csata éjjelén is egy csirke sütésével foglalatoskodott szakácsa, Dunant. Ám amikor Dunant hírt kapott arról, hogy a francia sereg mily fényes győzelmet aratott, meglepetésében kiejtette kezéből a paradicsomszószt, ami a már elkészült csirkére ömlött. Az elcsigázott hadvezér viszont már a közelben volt, úgyhogy Dunant-nak nem maradt ideje újabb csirkét készíteni. Merész elhatározással a paradicsomos csirkét elkezdte fűszerezni, és mint kiderült, elnyerte gazdája tetszését az új fogással.
Dunant tehát ügyesen kivágta magát a bajból. Olyan új ételt készített, amely az olasz hadszíntérre emlékeztet az olasz konyha egyik fő alapanyagával, a paradicsomszósszal, nevében pedig emléket állít a marengói győzelemnek. Ám az igazi győztes, Desaix, soha nem kóstolhatta meg az új fogást. A csata délutánján - amint látta, mily nagy bajban van az első konzul - személyesen vezette a rohamot Bonaparte megsegítésére, és az első vonalban az első rohamnál elesett. „Hálából” a féltékeny Napóleon Szent Ilonán írt emlékirataiban viszont végig azon fáradozott, hogy Desaix érdemeit e sorsdöntő csatában mind jobban kisebbítse.
Pirított csirke Marengó módra
(Poulet sauté a la Marengo)
Hozzávalók:
2 db csirke
20 dkg gomba
15 dkg paradicsomszósz
1,5 dl fehérbor
2 db zsemle
4 dkg zsír
4 szem olajbogyó
vöröshagyma
fokhagyma
petrezselyemzöld
só
bors
liszt
olaj
vaj
4 adag szalmaburgonya
Elkészítése: A feldarabolt csirkét sózzuk, lisztbe mártjuk, majd egy kevés zsírban lassan megsütjük. A finomra vágott vöröshagymát olajban megpirítunk, majd hozzáadjuk a kockára vágott gombát, paradicsomszósz. Lassan pirítjuk. Közben ízesítjük sóval, fokhagymával, fűszerezzük törött borssal, meghintjük finomra vágott petrezselyemzölddel. Fehérbort, a csirke sütéséből visszamaradt zsírt, kimagozott olajbogyót adunk hozzá, és összeforraljuk. Az egészet a csirkére öntjük, és lassan pároljuk egy keveset. A zsemlét felkockázzuk, vajban megpirítjuk. A zsemlekrutonokkal és szalmaburgonyával tálaljuk.
Maros László
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.