Hiába pihensz a hétvégén, mégsem érzed magad kipihentnek, és olyan fáradtan vágsz neki az újabb hétnek, mintha semmit se aludtál volna? Sajnos nem a pihenőidő hossza, hanem a minősége a kulcs, ugyanis akár fél-egy óra relaxáció is hatásos lehet, és jobbat tesz az egészségünknek, mint egy küzdelmes, hosszú, de rossz alvás.
A stressz azonban nem mindig hagyja, hogy leengedjünk, lassítsunk, kikapcsoljunk és odafigyeljünk a pihenés minőségére, hiszen sokakat már az a tudat is stresszel és gátol a valódi pihenésben, hogy most kell pihenni, ráadásul mindössze két nap van rá. Hétvégén ráadásul bevásárolni, főzni, takarítani is kell, és emellett a pihenés, a sportolás, a kirándulás, bármi, ami segítené a feltöltődést, kipipálandó, kötelező feladattá válik.
Ha te is érezted már így magad, vagy pont így érzed most is, nyugodj meg, nem vagy egyedül, szinte mindenkit feszélyez és stresszel a muszáj-pihenés, de szerencsére van néhány működő praktika és tanács, amivel elindulhatsz.
Korlátozd a telefonhasználatot
Itt elsősorban nem is magára a telefonálásra, hanem a telefon nyomkodására gondolunk. A TikTok-hatás már nemcsak ezen a platformon, hanem a Facebookon, Instagramon és a YouTube-on is megfigyelhető, egyre inkább előtérbe kerülnek a rövid, videós tartalmak, melyek között megállás nélkül görget az ember. Ez nemcsak időrabló, de bizony a memória működésére, a figyelemre, az összpontosítás képességére is negatív hatással levő tevékenység.
Sokan a TikTok használata után fáradtnak, kimerülnek érzik magukat, ez pedig részben az agyunkat ért folyamatos ingerek, túl sok információ hatása. Akinek a munka miatt kell a telefon, az hétvégén tegye minél messzebbre magától, akár kapcsolja is ki az internetet rajta, és ne nézze a képernyőt, ne használja az alkalmazásokat, tartson digitális detoxot. Nehéz lesz, de pár napon belül érezhető lesz a hatása.
Mozogj
Szinte minden ilyen témájú cikkben ott szerepel a mozgás, és nem véletlenül. A mozgásnak, pláne a szabadban, a természetben végzett sporttevékenységnek nemcsak fizikai, hanem mentális egészségügyi hatása is van. A bezártság, ami télen különösen jellemző, képes felerősíteni a negatív gondolatokat, ronthatja a depresszióra való hajlamot, az általános rosszkedvet, és ilyenkor a mozgás remek gyógyír lehet.
Az otthon végzett torna vagy edzés, a környéken tett kisebb-nagyobb séta (akár kutyasétáltatás), egy erdei kirándulás mind-mind azonnal érezhető javulást hoznak majd. Bátrabbak és jó kondiban lévők kocoghatnak, futhatnak, vagy az egyre több helyen megtalálható szabadtéri kondiparkokat is igénybe vehetik.
Találkozz ismerősökkel, barátokkal, családtagokkal
A skandináv országok lakói pontosan tudják, hogy télen kiváltképp szükségünk van az emberi kapcsolatokra, de nemcsak a hidegebb évszakban, hanem az év bármely szakában hatalmas mentális löketet adhat, ha találkozunk a számunkra fontos emberekkel.
Legyen az egy kávé a barátnőnkkel, egy estébe nyúló kocsmázás a haverokkal, közös meccsnézés, kutyasétáltatás vagy kirándulás, könyvklub, kvíz- vagy társasjátékest, esetleg vacsoraparti, ezek mind-mind segítenek feltöltődni, és még ha picit dolgozni is kell ezekért (főzni, takarítani, szervezkedni), teljesen más ez, mint a hétközben, a munka során tapasztalt fáradtság.
+1 Vezess naplót
Az amerikai filmekből jól ismerhetjük, hogy a tinilányok naplót vezetnek, de nem csak a fiatalok és nem csak a lányok írhatják, rendszerezhetik a gondolataikat, érzéseiket. Ha a klasszikus naplóírás, tehát hogy minden este leülj és összegezd az aznapi történéseket, nem túl vonzó vagy izgalmas, akkor számtalan más forma közül is választhatsz. Az egyik ilyen, ami az utóbbi években lett népszerű, az az úgynevezett junk journal készítése, ami szemétnaplóként fordítható, ám egy igazán szórakoztató hobbi.
A lényege, hogy az élményeinket örökítjük meg a naplóban, ám nemcsak úgy, hogy leírjuk, hanem telerajzoljuk a lapokat, és beleragasztjuk az élmény közben összegyűjtött "szemetet". Ez lehet egy képeslap, egy logós szalvéta az étteremből, ahol randin voltunk, bélyeg, névjegykártya, a masni, amivel át volt kötve a születésnapi ajándékunk, egy darabka a csomagolóanyagból, fénykép, érme, boríték... bármi, ami ahhoz a naphoz, élményhez kötődik, ami felidézi bennünk az emlékeket.
Ez nemcsak kiváló relaxáció, de segít lelassítani, hobbiként is szolgál, és hasznos is, hiszen így kézzelfoghatóvá válnak a legszebb emlékek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.