2006. január 18. Ahány ház, annyi zsemle

Bár nem rajzolok rosszul, ezúttal egy kifestőkönyvből csentem az alaptémát. Egy domboldalon házikók sorakoznak egymás mellett, előtte gyerekek énekelnek, szánkóznak, és hóembert építenek. Végtelenül pozitív hangulatú kép, amit megfelelő színvilággal még melegebbé lehet tenni annak ellenére, hogy a háttér hideg sötétkék és hófehér. Már régóta vágytam egy ilyen témájú üvegfestményre, de eddig nem találtam olyan sablont, ami egyezett volna az elképzeléseimmel.

Amíg a kontúr száradt, kirobogtam a konyhába, hogy megmutassam Anyának, mire jó a kenyérsütő gép. (Igen, még mindig lusta vagyok kézzel dagasztani és hagyományosan keleszteni a tésztákat.) Véletlenül sem akarok beképzeltnek tűnni, de olyan házi zsemléket sütöttem, amilyen jót még életemben nem ettem!

Sajtos zsemle. Hozzávalók: 2 dl tejföl, 0,5 dl víz, 10 dkg reszelt sajt, 45 dkg rétesliszt, 4 evőkanál zabkorpa, 1 kávéskanál cukor, 2 kávéskanál só, 1 csomag élesztő, 1 csipet őrölt bors és nagyon pici szerecsendió
Elkészítés: A hozzávalókat összegyúrjuk és megdagasztjuk, majd duplájára kelesztjük. (Kenyérsütő gépben a „Teig” című program segítségével 1:30 perc alatt a tészta sütésre kész.) Ha a tészta megkelt, lisztezett deszkára tesszük, jól átgyúrjuk, majd 10-12 darabra vágjuk. Az egyes darabokat gömbölyűre gyúrjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és vízzel megkenjük. Előmelegített sütőben 180 fokon 12-15 perc alatt aranyszínűre sütjük.

A frissen sült zsemle illata bejárta az összes szobát, és a konyha pillanatok alatt megtelt a családtagjaimmal. Húuh, Mirza, de szépek ezek a zsemlék, mondta Apa. Kislányom, ilyet még én sem tudok sütni, mondta Anya. Mikor lehet belőle enni, tette fel a legfontosabb kérdést Ká, majd hozzátette, nekem sajtot tegyél bele, légy szíves. A zsemlék hamar kihűltek, így rögtön elkészítettem néhány sajtos, vajas és párizsis példányt. Az íze mennyei volt! A kérge frissen ropogott, a belseje pedig omlós maradt. No persze nem úgy, mint a közértben kapható lyukas zsemlék, amelyek leeresztenek, ha beleszúrom a kést.

Elégedetten ültem az asztalkámhoz (bizony, gyermekkoromban e mellett kellett volna tanulnom), és nekiálltam kifesteni a házakat, majd a gyerekeket, legvégül pedig megfestettem a havas dombot. Remekül szórakoztam, miközben valamelyik tévécsatornán nonstop U2 klipeket adtak. Ká felhangosította (majd kiestek az ablakok a keretből), majd felkapta a fényképezőgépét, mögém állt és fotózni kezdte az üvegképemet.

Mirza, melyik a mi házunk, kérdezte vidáman. Tettetett komolysággal az olvasószemüvegem fölött Ká-ra néztem. Tudnia kellene... Hmm... nem is tudom. - túrt bele elgondolkodva őszülő hajába, majd elnevette magát, a nyakamhoz hajolt és a fülembe súgta: "a narancssárga". Gróf Titusz is narancssárga, tette hozzá diadalittasan, és a nyakába ugrottam örömömben. Arra gondoltam, milyen jó, hogy mi ketten ilyen remekül összeillünk, és egyre jár az agyunk.

A zsemlék sikerein felbuzdulva aznap már senki nem akart meleg vacsorát enni, ezért Ká és én úgy döntöttünk, megboroztatjuk a szüleimet. Még Karácsony előtt vásároltunk egy svéd gyümölcsbort "Vin Glögg" néven, de aztán a nagy rohanásban elfelejtettük meginni. Az üveg címkéjén az állt, hogy ez a svédek leghíresebb karácsonyi itala, amelyet melegen, gyümölcsökkel a legjobb fogyasztani. Így is tettünk.

Ká villámgyorsan felmelegítette a bort, én pedig néhány meggyet és kockára vágott sárgabarackot tettem a bögrék aljára. A gyümölcsökre öntöttük a forró italt, majd mindenki kézbe vett egyet. A forró gyümölcsös ital egészen fejbevágott minket, így a szokásosnál is többet viccelődtünk egymással. Nálunk ugyanis az ebédlőasztal a családi fórum fontos kelléke, ahol minden nap megbeszéljük, kivel mi történt, minek örült vagy épp mitől lett kétezer a vérnyomása.

Ha már a svédekről beszélünk, muszáj elmesélnem egy nagyon jópofa sztorit. Egy korábbi munkahelyemen volt egy svéd kollégám, nevezzük Lars-nak. Évek óta velünk dolgozott, és a családja is Magyarországon élt. Nagyon sok időt töltött nyelvtanulásával, de csak ritkán beszélt magyarul. Talán felsővezetőként nem akart mulatságosnak tűnni egy-egy nyelvbotlás vagy helytelenül kiejtett szó miatt, nem tudom. Persze mi, a kollégái folyton biztattuk, hogy beszéljen, különben sosem fogja rendesen megtanulni a nyelvünket. És Lars beszélni kezdett. Olyan szépen és választékosan fogalmazott, hogy nem győztünk csodálkozni. Aztán nekibátorodott, és lassan már többet beszélt magyarul, mint angolul. Később közvetlen munkatársai néhány igazán ízes magyar káromkodást és szlenget is megtanítottak a szőke svéd vezetőnek, aki méltán volt büszke a teljesítményére. (Lássuk be, az is lehet, hiszen hányszor látunk selypegő, hebegő-habogó műsorvezetőket, politikusokat, akik nem szégyellnek a képernyőn bohóckodni?). Szóval Lars büszkén beszélt, viccelődött, írt és telefonált MAGYARUL. Egyszer a barátnőmmel Annával épp hazafelé tartottunk, amikor azt hallottuk, hogy Lars elköszön az egyik kolléganőnktől és búcsúzóul odakiáltja neki: SÁRKÁNY! A nő erre zavartan hátranéz, majd meghökkenve távozik. Közben újabb kolléganő hagyja el az irodát, mire Lars jókedvűen odaszól: SÁRKÁNY! Erre visszafordultunk.
- Lars, miért mondod mindenkinek azt, hogy sárkány? - kérdeztük. Lars erre fülig vörösödött, majd zavartan elmosolyodott.
- Hallottam, hogy mindenki így köszön el a többiektől... gondoltam, nem vagytok normálisak, de ha itt ez a humor, hát legyen...!
- Úgy, hogy sárkány??? - néztünk össze hitetlenkedve.
- Igen. "Na sárkány, holnap találkozunk!" - bizonygatta szegény svéd az igazát, mire barátnőmmel felröhögtünk.
- Csákány! Lars, a magyarok ilyenkor azt mondják, hogy csákány!
Szegény főnökünk egyre inkább zavarba jött.
- Csákány? Mint az a kéziszerszám? Ti most vicceltek velem...Na, ezt nem hiszem... mi értelme van ennek?
Hirtelen mindketten szólni akartunk, de belénk fagyott a mondat, amikor rájöttünk, hogy valóban, semmi értelme nincs ennek a csákányozásnak.
Néhány nappal később, reggel az irodába érve Anna és Lars épp a konyhában kávéztak, mire röviden odabiccentettem. Cső!
A svéd kolléga erre elmosolyodott. Pipe??? Nnna, lányok, ezt már nem veszem be... még hogy cső! Mi az, hogy cső? Hahaha...Furcsák vagytok ti, magyarok...

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>