2006. Július 3. Ká én és a rendőrség

Beköltöztünk. Furcsa volt a szép sárga ház a lakói nélkül. Zsiga és Árpi szobája szokatlanul csendes volt, a játékaik némán pislogtak a polcok tetején. Az első pillanattól kezdve megtagadtam a riasztó kezelését, mondván, gyengék a képességeim ahhoz, hogy EGÉSZEN PONTOSAN megjegyezzem a kódokat, ráadásul vészhelyzetben hajlamos vagyok a bepánikolásra. Így aztán Ká vállalta a biztonsági teendőket.
Először is lesepertem a lépcsőt és a kerti utat, mivel az elmúlt napok viharai a virágokat sem kímélték, és mindenfelé rózsaszirmok, mulcsdarabok és homokkupacok hevertek. Aztán Apa tanítása szerint megmetszettem a rózsákat, felkötöttem a kerítésre a mézillatú loncot és a kacskaringós vadszőlőt. Ká mindeközben autót szerelt.

Késő délután elsétáltunk Lujzi felé. A kivitelezőnkkel is találkoztunk, így meg tudtuk beszélni az aktuális elintéznivalókat. Az utolsó látogatásunk óta minden lakásban lerakták a padlófűtés csöveit, és ha minden igaz, nemsokára kiöntik betonnal őket. Már megvan a mosdók és a wc helye, sőt a konyhában is megcsinálták a hűtő, a sütő és a mosogató helyét. Hihetetlen tempóval halad az építkezés, Lujzi pedig napról napra szebb lesz. Ká és én még sokáig bámultuk a csupasz téglát, majd a sárban cuppogva tervezgetni kezdtük a leendő kiskertünk rendezési tervét.

Lujzitól szerencsére alig negyed óra alatt hazaértünk, így bőven maradt időm arra, hogy összedobjak valami könnyű vacsorát. Igen ám, de az összekészített elemózsiás csomagunkat sehol sem találtam.
- Káááá, azt a kék nagy szatyrot betetted a csomagtartóba? - ordítottam ki a kertbe.
- Nem, azt hittem, te tetted be!
- Oh, akkor nincs mit ennünk - konstatáltam magamban, és kislattyogtam Ká-hoz. - Elmegyünk valami éjjel-nappaliba?
- Hát, ha már ilyen jót főztél - nevetett rám kajánul.

És akkor elkezdődött a horror. Cipőt húztunk, bezártuk az ajtókat, ablakokat. Ká élesítette a riasztót, gyorsan kigurultunk a garázsból, becsuktuk a billenős ajtót, majd a kerten át ki az utcára, nagykapu-bezárás, és kész. Fellélegeztünk.
- Látod? Nem is olyan nagy kaland ez a riasztó. Túlparáztuk - jelentettem ki büszkén, amikor egyszeriben fülsiketítő ricsajjal megszólalt a riasztó.
IIIIÚÚÚÚÚ - IIIIIÚÚÚÚÚ - IIIIIIIÚÚÚÚÚÚ
Borzalmasan hangos volt, ráadásul minden ÚÚÚÚÚ-nál felvillant egy nagy narancssárga reflektor.
- Te jó ég! - kiáltott fel Ká. Mi ez?
- Biztos betört valaki a házba - mondtam, mire mindketten vihogni kezdtünk idegességünkben.
- Berohanok leállítani, mielőtt kijön a rendőrség - kiabálta Ká, és loholva elindult a ház felé.
A szomszédok a függönyök mögül bámultak minket.
A riasztó pedig egyre csak visított: IIIIIIÚÚÚÚÚÚ - IIIIIÚÚÚÚÚ - IIIIIIIÚÚÚÚÚ
Megpróbáltam egészen kicsire összehúzni magam az ülésen, és úgy tenni, mintha nem lenne túl sok közöm a felforduláshoz. Közben arra gondoltam, milyen emberek ezek, hogy csak úgy sunyiban a függöny mögül leselkednek? Miért nem leselkednek nyíltan, ha már annyira kíváncsiak? Vagy miért nem jönnek ki segíteni a tesóméknak? Hát nem? Mert mi lenne, ha mi most igazi betörők lennénk? A rózsás függönyeik mögül végignéznék, amint kivonszoljuk az utcára az ülőgarnitúrát vagy a tévét?
A szirénaszó egyszeriben elhallgatott, és a narancssárga lámpa fénye is kialudt.
A szomszédok azonban még mindig leselkedtek.
Ká elkezdte bezárni az ajtót. Fekete szabadidőruhájában messziről egészen úgy nézett ki, mint egy igazi betörő. Kuncogni kezdtem a bizarr helyzeten, ám a következő pillanatban az arcomra fagyott a mosoly.

Az utca végén feltűnt egy figyelmeztető jelzést használó rendőrautó, és egyenesen felénk tartott. Te jó ég, nehogy szegény Ká-t betörőnek nézzék és letartóztassák - hasított belém a gondolat, és ijedten előkecmeregtem az autóból.
A szomszédok ekkor már nyíltan bámultak az ablakaikból.
Elindultam Ká felé, hogy legalább együtt legyünk, amikor lefognak minket, mire észrevettem, hogy valakivel telefonon beszél. Mint kiderült, a rendőrség felhívta a bátyámékat Balatonon, hogy betörést jeleztek a házukból. Ká épp a félreütött kódokat magyarázta a bátyámnak, miközben a rendőrök kiszálltak az autóból.
Rémes volt, a puszta látványuktól is levert a víz, pedig semmit sem csináltunk, csak az éjjel-nappaliig szerettünk volna elmenni...
- Igazolják magukat, kérem! - mondta a nagyobb darab, fegyvert viselő rendőr, mire zavartan hebegni kezdtem, hogy pardon, de melegítőben vagyok és nincs nálam a táskám, de egyébként sem tudom, hogy hol van a személyim, mert nem is itt lakom, azaz valójában most itt lakom, de nem igaziból, és főzni szerettem volna, és azt hittem, hogy Ká berakta a kék zacskót a kocsiba...
- Itt nyaralunk másfél hétig, amíg a sógoromék Balatonon vannak, tőlük kaptuk a kulcsokat. Valószínűleg eltévesztettem a kódot - válaszolt Ká tisztán és érthetően. - Beszéljenek vele, épp vonalban van - tette hozzá és a rendőrök kezébe nyomta a kagylót. A tesóm tisztázott minket, mire a rendőrök is stílust váltottak, mi pedig megnyugodtunk, hogy nem valami barátságtalan fogdában töltjük az éjszakát. Sőt kiderült, hogy a rendőrök nagyon jó fejek, viccesek, kedvesek, és lelkesen védik a települést a betolakodóktól. No nem az olyanoktól, mint mi, hanem az igazi rablóktól. Majd'' egy órát beszélgettünk velük, elmeséltük nekik Lujzit, és hogy nemsokára mi is ideköltözünk (és majd nekünk is lesz riasztónk), ők pedig azt javasolták, könnyen megjegyezhető kódot válasszunk, majd meséltek a településről, az emberekről és a nyestekről. Mert bizony, itt egy csomó nyest él, akik kirágják a kábeleket, és olyan zajt csapnak éjjelente, hogy akik nem tudják, hogy ki matat a padlásukon, akár kísérteteknek is vélhetik őket.

Az éjjel-nappali bezárt, mire odaértünk. De hát milyen éjjel-nappali az, ami bezár? És egyáltalán, ki mondta azt, hogy ez egy éjjel-nappali? Választ senkitől sem kaptunk, így aztán korgó gyomorral hazakullogtunk. Nincs mit szépíteni, rémesen kimerültünk. Hazaérve óvatosan beütöttük a kódot, bekászálódtunk az ágyba, és rögvest el is aludtunk. Úgy tűnik, mély nyomokat hagyott bennem az esti "műsor", mert a riasztóról álmodtam. A riasztópanel előtt álltam, és hiába nyomkodtam be a megfelelő számokat, egyre csak vijjogott.
IIIIIIIIÚÚÚÚÚ - IIIIIIIÚÚÚÚÚ...
Úristen! A riasztó! Nem tudom kikapcsolni! Ká segíts! - ültem fel hirtelen az ágyban, de hamar ráébredtem, hogy mindez álom volt csupán.
Az éjszaka csendes volt, a Hold fénye bevilágított az ablakon. Egy könnyű fuvallat óvatosan megemelte, majd ugyanolyan lágyan visszaejtette a vajszínű organza függönyt, és hűvös szellő simított végig a karomon. Gyorsan a takaróm alá bújtam, hasra fordultam, és becsuktam a szemem. Már épp újra elaludtam volna, amikor odakintről halk neszezést hallottam. Elmosolyodtam magamban. Biztos csak a nyestek...

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>