2006. október 17. Ismerkedés a découpage technikával

Az itt kiállított remekművek nagy részét valószínűleg sosem fogom tudni elkészíteni, ezért előszeretettel vásárolok olyasmit, amiről tudom, esélyem sincs megtanulni az előállítását, vagy ha mégis, az egész életem kevés ahhoz, hogy olyan szinten műveljem, amilyenen szeretném.
Tavaly ősszel a tűzzománc technikát és a textilfestést tanultam meg, idén azonban egész más kiállítók, a szalvétások felé vettem az irányt. Úgy tűnik, másokat is nagyon érdekelhetett a téma, mert jó néhány ember ácsorgott a kézművesek asztala előtt, így nem sokat láttam az egészből.

Úgy döntöttem, megvárom, amíg kissé lanyhul az érdeklődés a szalvétatechnika iránt, és kipróbálok valami mást. Elindultam a papírvirág készítők felé, amikor hirtelen megakadt a szemem Szatmári Éván, akitől két évvel ezelőtt megtanultam, hogyan kell selymet festeni. Ezúttal is népes gyermeksereg üldögélt előtte, és szebbnél szebb selymes-gyöngyös nyakékeket készítettek. Szerencsére akadt egy hely számomra is, így rögvest csatlakoztam a selyemfestőkhöz.

Először egy libás képet festettem. Nem tudni, miért, de mostanában nagyon tetszenek a libás motívumok. Tavaly Gyenesdiáson, a kerámiaboltban tucatnyi sötétkék harangot láttam egy szalagra fűzve. Fehér havasi gyopárok és libák díszítették őket, mindegyiket más-más minta. Bár nagyon tetszettek, nem vettem egyet sem, hiszen a kisházban olyan kicsi volt a konyhám, hogy úgysem fért volna el. És milyen az élet? A következő évben, azaz idén nyáron egyetlen libás harangot sem árultak ugyanabban a boltban. Talán majd jövőre... :o)
A libák után hagymakupolás házakat festettem sötétkék háttér elé, hogy a sárgára festett ablakok és ajtók kellőképpen "kivilágítsanak" a sötétségből. Sokkal gyorsabban és ügyesebben haladtam a festéssel, mint tavaly ilyenkor, bár így is sikerült néhány festékpacát összehoznom. Az a "baj" ugyanis a selyemfestékkel, hogy nagyon gyors és biztos kéz kell hozzá. Ha kifestettél egy adott mintát, nem lehet újra festeni, mert foltos lesz.

Míg a selyemképeim az asztalon száradtak, sétáltam egyet, hogy megnézzem, ki mit csinál. Egy idős kerámikus nénitől vásárfiát vettem: két hófehér ruhába öltözött őrangyalkát: Ká-nak egy lányt, magamnak pedig egy fiút. Szépen fognak mutatni majd a hálószobában, az ágyunk felett. (Igaz, hogy még nincs ágyunk, de az is valami, ha már a gomb megvan a kabáthoz. :o))

Késő délután volt már, mire szabaddá vált a szalvétások asztala. Rövid keresgélés után kiválasztottam három - karácsonyi motívumokkal díszített - szalvétát, és csendben leültem egy székre. Pillanatok alatt "elfogyott" az összes hely, és megkezdődött az "óra". Mindenki a kezébe vett egy ollót, és kivágta a kiválasztott mintákat, majd a kivágott mintáról leválasztott két rétegnyi szalvétát. Kaptunk egy-egy átlátszó üvegtányért, amit vékonyan meg kellett kenni ragasztóval, majd képpel lefelé ráteríteni a kiollózott minta legfelső rétegét. Ezután egy szivaccsal óvatosan rá kellett nyomkodni a mintát a tányérra, lehetőleg úgy, hogy az ne gyűrődjön össze. Ezt követően még egy réteg ragasztó, egy kis csillámpor és a szárítás következett. A szárítást követően a fehér ragasztó eltűnt, csak a csillámpor és a szalvétaminta látszott a tányér hátulján. Elérkezett a festés ideje. Két színű (esetemben kék és fehér) festéket öntöttek egy tálba, amelyet pici szivacsdarabokkal kellett felvinni a tányérra. Nem súroló, sokkal inkább nyomkodó mozdulatokkal. A tányérok ezután újra a "szárítóba" mentek körülbelül negyed órára.

Elpakoltuk a még forró tányérokat, és elmentünk a selyemfestőkhöz, ahol már becsomagolva vártak ránk a megszáradt képek. Ká-nak nagyon tetszettek a libák és a hagymakupolák is, olyannyira, hogy rögvest tervezgetni kezdett, melyiket hova tesszük majd. A házak a hálószobánkba, a libák a gyerekszobába kerülnek, a plüss libák mellé. :o)

Öt óra múlt, mire hazaindultunk, előtte azonban két vásárfiát is kaptam Ká-tól. Az egyik egy kézzel varrt táska, a másik pedig egy szerelmes, szív alakú mézeskalács. A táska sajnos nem látszik túl jól a fényképen, pedig nagyon szép. Fekete brokátból és világosszürke szövetből készült, a közepét pedig egy szalag és egy nagy fekete gomb fogja össze. Ideális női táska: sokat lehet bele pakolni, és nem gyűrődnek össze benne a könyvek.

A szüleim szinte velünk együtt értek haza délutáni sétájukból. Míg elmeséltem a kézműves programokat, Anya pillanatok alatt elkészített egy lábasnyi túrós csuszát, így a kantin megint bliccelhetett. :o)
Valójában nem bliccelek, hiszen Ká és én két hete a konyhabútor (valamint redőny, lámpák és kapcsolók) után rohangálunk. Valójában már a múlt héten kifizettük az egészet az egyik nagy bútoráruházban, de sajnos olyan nagy a kereslet, hogy a listánkból legalább tizenöt tétel hiányzott. Az összeszerelés előreláthatóan jövő hét szerdán lesz, azonban innen-onnan össze kell szednünk a hiányzó darabokat. Az áruházak azonban nem kapnak minden nap árut, így hol az egyik, hol a másik üzletbe loholunk, hogy mindennel időben elkészüljünk. Időközben a tündéreim is "hazaértek a keretezőtől", és a holmink nagy részét bedobozoltuk. A költözés időpontja azonban tovább csúszik, így várhatóan november közepe lesz, mire Lujziban lakhatunk.

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>