2006. október 30. A kantin otthonra lel

Nincs ebben semmi rossz, és természetesnek tartom, hogy egy családban az egyik gyerek megörökli azt, amit a másik már nem tud használni, de a használt és az új dolgok között akkor is óriási különbség van. Mert az újnak "új illata ", "új tapintása", és "új rezgése" van. Egy új cipőt mi járatunk be, egy új ruhát mi szoktatunk úgy a testünkhöz, hogy az a "miénk" legyen, és egy új konyhát... hmmm...igen, azt hiszem ez a legmegfelelőbb kifejezés "mi lakunk be". Ká-nak és nekem még sosem volt saját konyhánk, így a kantin helyének megtervezése különösen nagy feladat volt számunkra. Előre látni, hogy az üres falak között hol lenne kényelmes a rotyogó levest kavargatni, mosogatni vagy a sütőből kivett forró tepsit biztonságosan letenni. Éjszakába nyúlóan tervezgettünk, és a konyhánk egyre szebb és rendezettebb lett - legalábbis papíron. Ekkor felkerekedtünk, és elmentünk egy lakberendezési áruházba, ahol segítettek nekünk számítógépen is megtervezni a konyhánkat, így virtuálisan is megnézhettük, milyen lesz majd élőben a kantin új otthona. Ezek után megkaptuk a tételes vásárlási listát, valamint a szállítással és a szereléssel kapcsolatos tudnivalókat. Áruhitellel kombináltunk, ám a vásárlás napján történt valami egészen váratlan dolog, amely megváltoztatta korábbi terveinket. Ká anyukája átjött hozzánk, és azt mondta, nászajándékba kapjuk tőle a konyhánkat, nehogy hitelt vegyünk fel rá. Nagyon megható gesztus volt ez tőle, ahogy mondani szokták, köpni-nyelni nem tudtunk meglepetésünkben. Ká anyukája a szüleimhez hasonlóan finoman fogalmazva sem nagylábon él, így egyikünk sem számított arra, hogy ilyen nagy ajándékot kapunk.

A szállítás napján mindannyian izgatottan ébredtünk. Anya forró teát főzött Ká-nak egy literes "túlélő" termoszba (mivel nincs még fűtésünk, és a házban nagyon hideg van), én pedig szendvicseket gyártottam neki egész napra. Mivel dolgoznom kellett, Ká utazott ki Lujzihoz, hogy fogadni tudja a teherautót és az asztalosokat. (Utólag ugyanis kiderült, hogy az áruház a konyhabútorok összerakásához profi asztalosokat alkalmaz.) Szerencsére minden megérkezett, és reggel 8 órakor megkezdődött a konyha felépítése.

Az asztalosok villámgyorsan dolgoztak, de így is nagyon lassan ment a munka. Csavarozás, mérés, fúrás és faragás. Ká - szék híján - egy hokedlin egyensúlyozott, illetve fel s alá járkált, hogy meg ne fázzon a fűtetlen házban. (Kazánunk és radiátorunk még nincs, így a lehűlést most szó szerint a bőrünkön tapasztaljuk). Dél is elmúlt, mire a felső szekrények felkerültek a falra, és elkezdett kirajzolódni a kantin majdani területe.

Az alsó konyhabútorok összeszerelését nehezítette az a tény, hogy nem érkeztek meg a sarokszekrények, a mosogatógép, a sütő melletti fiókos szekrény és a mosdó ajtaja, és a gázt sem kötötték még be, de ezt leszámítva lent is gyönyörűen haladtak a munkálatok. A sütőnk amúgy nagyon profi darab (fölül gáz, alul villany), már alig várom, hogy munkához láthassak, és finomságokat süthessek vele a családnak.

Munkalapként egy nagyon vastag, tömör fából készült, hőálló és kopásgátló anyaggal bevont pöttyös példányt választottunk, amely nagyon szépen harmonizál a diószínű fa burkolatokkal. A vízvető ezüstös krómszíne szintén illett mind a munkalaphoz, mint a leendő csaptelepünkhöz és a szürkésfehér munkalaphoz, ráadásul az asztalosok azt mondták, hogy nagyon jó minőség, és alul-felül szilikonos, így biztosan nem fog mögé folyni a víz.

Közben beesteledett, és a fiúk még mindig szereltek. Ká és én telefonon tartottuk a kapcsolatot, így azért képzeletben láthattam, hogyan épül a kantin lépésről-lépésre. Munka után azonban nyakamba szedtem a lábam, és rohantam ki Ká-hoz, Lujzihoz és az új konyhánkhoz. A szerelési munkálatok ekkor már az utolsó stádiumban jártak: fogantyúk, takarólécek és díszítő szegélylécek kerültek fel a konyhabútorra. Amikor megérkeztem, kint már teljesen sötét volt, tapogatózva haladtam a sötét építkezésen. Amikor megérkeztem, Ká elém jött, és befogta a szemem, úgy vezetett a kantin bejáratához. Kinyithatod, mondta, és azt hittem, menten földbe gyökerezik a lábam. Úristen, ilyen szép konyhát még sosem láttam, hebegtem, és csak álltam bénán, kábultan, mozdulatlanul, és magam sem hittem el, hogy ébren vagyok, és ez a gyönyörűség itt előttünk tényleg a mi konyhánk.

A lakás belső munkálatai is nagyon szépen haladnak. Karcsi befejezte az emeleti kis közlekedőnk burkolását, és már a szomszédainknál dolgozik. Lepácolták az ablakok alatti könyöklőket is, így minden egységes rókabarna színben pompázik. Hátra van azonban a kazán és a fűtőtestek, valamint a gáz bekötése, a szaniterek beépítése, a villanyszerelési munkák, a korlátok megépítése és a kültéri munkák.

A redőnyösünk is megérkezett a hétvégén, és fél nap alatt az összes ablakunkat beredőnyözte 7 fős csapatával. Hófehér redőnyöket kértünk, és bár az alumínium jobban tetszett, anyagi megfontolásból a műanyag mellett döntöttünk. Mivel a rét szélén lakunk, ez sokat fog számítani télen, a fűtési szezonban, hiszen nemcsak a szelet, de a hideget is valamennyire felfogja. Persze nyáron is remek lesz, ha nagyon tűz a nap, és egy kis árnyékot szeretnénk magunknak teremteni.

Most, hogy Lujzi redőnyöket kapott, nem olyan sürgető már a függönykérdés, legalábbis ami az éjszakai befüggönyözést illeti. Persze napközben is el kell valamit húzni az ablakok előtt, hogy ne úgy üldögéljünk a nem létező foteleinkben, mint az ékszerteknősök a terráriumban, de majd a beköltözés után veszünk mindenféle szép anyagot, és az öreg, de annál megbízhatóbb Zingeremen sorban megvarrok mindent, amire szükségünk van.

Azt mondják, hogy a jót könnyű megszokni. Nem tudom, ki hogy van vele, de nálunk ez egyáltalán nem így működik. Minden este kimegyünk Lujzihoz, megsimogatjuk a falait, végigsétálunk a szobáiban (a babaszobában hosszasan elidőzünk, és azon ábrándozunk, hogy jövőre bekopogtat az ablakon a gólya:o)), kiülünk a teraszára és csak nézzük, gyönyörködünk benne. Ká ilyenkor mindig megkérdezi: már elhiszed, hogy tényleg a miénk? Kicsit olyan, mintha álmodnék, válaszolom ilyenkor elgondolkodva, mire Ká kuncogni kezd. Megfogja a kezem, és azt mondja: én is pontosan ezt érzem. Aztán fázósan felnézünk az égre, megállapítjuk, hogy ilyen sok csillagot még sosem láttunk, és bizony ilyen csak itt, a mi otthonunk felett van...

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>