2011. ápr. 26. Hat éves a Morzsáló!!!!! :-)))

Bizony, szalad az idő, ugyanis 6 évvel ezelőtt, április 27-én jelent meg életem első napló bejegyzése, az akkor induló Morzsáló című blogomban. Magam sem tudtam akkor még, meddig fog tartani e virtuális naplóírás, hiszen, sem sütni, sem főzni nem tudtam... aztán telt, s múlt az idő, és szép lassan belerázódtam a kantin vezetésébe. Az a vicc, hogy a tanulás a mai napig tart, hiszen tőletek kapom a legjobb ötleteket a házi tészta készítéséhez, a leveskockához, sütikhez és levesekhez. Sok barátom lett a Morzsálónak köszönhetően, és rengeteg olvasóm, akiket nagyon szeretek, és mindig rém boldog vagyok, ha az írásommal ötleteket adhatok, gondolatot, érzelmeket ébreszthetek. Köszönettel tartozom Nektek az elmúlt évekért, a hűségetekért, a kedvességetekért, az érdeklődésetekért, hiszen nélkületek nem lenne Morzsáló, és Morzsálós Mirza kalandja vélhetően megíratlanul hevernének lelkem egy elzárt kis rejtekhelyén... :-)

Fogadjatok szeretettel egy újabb tanmesét, a 6. születésnapunk alkalmából!

Most pedig mesélek egy kicsit az elmúlt napokról, ha nem bánjátok... :-) Történt ugyanis, hogy a hétvégén a kertünkbe bájos látogatónk érkezett: a Húsvéti Nyuszi. :-)) Hófehér - szürke bundája puha volt, és selymes, lábai, mint két hatalmas dorkó, és a fülei már-már viccesen nagyok voltak, mégis, ahogy ránk nézett csillogó, gomb szemeivel, mindannyian elolvadtunk a szépségétől és a kedvességétől. A nyuszit igaziból mi szereztük, Ká-val, hogy a kis Dorkát meglepjük vele. Egy nagyon jó barátnőm segített a nyuszi kölcsönzésében, így mondhatni "le volt zsírozva", hova kell az ünnep első napján mennünk a kölcsön-nyusziért.

Gondolom, senkit nem lep meg, hogy titkos kis küldetésünktől én voltam a legizgatottabb... és amikor megláttam őt, majd kiugrott a szívem a helyéről! :-)) Kiskoromban volt egyszer egy nyuszim, igaz, csak 1 napig, de nagyon élesen emlékszem rá. Nanó, az apai nagymamám szerezte nekünk a hófehér, fűtől sárga talpú fülest, akivel a sóskúti házuk kertjében játszhattunk a tesómmal egész nap. Felejthetetlen élmény volt!

Szóval, megérkezett a nyuszi, és szabadonengedtük a kertben, ahol előzőleg apró csokikat és színes tojásokat rejtettünk el Dorkának. Aztán elindult a tojásvadászat, és a Pici kezében egy fonott kis kosárral elindult, hogy megkeresse a fűben lapuló kincseket... aztán egyszerre csak kacagva felsikított (és messzire dobva a kosarát) a kert vége felé iramodott: Nyuuuuuuszííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííí!! :-)))))
Persze nem tudta megfogni a fehér kis fülest, mert - ki hitte volna? :-) - , a nyuszi rém gyors... nyílt terepen vélhetően esélyünk sem lett volna megfogni. De nekem azért sikerült. Én lassan, óvatosan közelítettem, és folyamatosan beszéltem hozzá. Hülyeségeket, persze. "Szia nyuszi, anya vagyok, és hoztam neked egy kis zöldséget meg vizet... most megfoglak, és megmutatom neked a tányérodat, jó?" De hiszitek vagy sem, a nyuszi megértett, és hagyta magát megfogni. Nekem. Sőt, a répát is szépen megette, meg a nyúltápot, és vizet is ivott.
A tojásvadászat persze ily módon kissé értelmét veszítette, mert mindenkit csak a nyuszi érdekelt, aki boldogan patrolozott fel s alá a kertben, rágcsált egy kicsit a sziklakertünkben, majd a talált egy kis labdát, és attól kezdve csak ez érdekelte... no és persze mi, akiket állandóan a teraszajtóból lesett. Igazán, csak szuperlativuszokban tudok beszélni a nyusziról, és a belőle áradó kedvességről, amivel nagyon széppé tette az elmúlt napokat, és örök élményt nyújtott mindannyiunknak.

Főzni nem sokat főztem, hiszen 3 napon át sonkát ettünk sonkával. Igaz, nagyon tetszetős tálat sikerült összeállítanunk apával, ez tompította a lényeget, miszerint a háziasszony idén nem törekedett semmilyen étel-különlegességre. Nézzétek csak, ilyen volt az idei tálunk:

Szerintem attól lett idén igazán különleges, hogy saláta és uborka helyett idén egy nagy doboz bébi-spenótot és rukkolát vettem, megmostam őket, és ezeket szórtam a sonkaszeletek alá, fölé és közé. Mindenkinek nagyon ízlett, és formailag is nagyon passzolt az ünnepi tálhoz. (Korábban még sosem vettem bébi-spenótot, a boltban mondta a többi vásárló-anyuka, hogy salátaként, nyersen kell enni, mert isteni az íze. Igazuk volt.:-))

A nyuszi ittlétén túl óriási élmény volt nekünk, hogy egy napig nálunk voltak a fiúk: Zsiga és Árpika, így megtapasztalhattuk, milyen lenne 3 gyerekkel az élet. A baromi nagy rumlitól eltekintve azt kell mondjam, szuper volt, szóval lassan azt hiszem írnunk kell a Jóistennek, hogy küldjön errefelé majd egy gólyát, aztán egy-két év múlva majd még egyet. :-) Dorka reggeltől-estig kacagott, és egész nap az unokatesóin csüngött, akik nagyon rendes gyerekek, igazán nagyon szeretjük őket. Játszottunk, mesefilmeztünk, bundás kenyereztünk, aztán este a fiúk mondtak esti mesét a Picinek, aki kb. 10 perc alatt kidőlt Sün Tivadar kalandjain...:-)))

A mai napi locsolkodással zártuk az ünnepeket, ám olyan nagy ribillió volt nálunk, és nyuszizás, hogy a fényképezőgéppel senki nem törődött... :-)
A maradék sonkából rakott tésztát sütöttem, íme a kép:

Sonkás tészta

Hozzávalók: főtt tészta, maradék sonka, tejföl
Ekészítés: Minden hozzávalót összekeverünk, jénaiba lapátoljuk, és sütőben, 200 fokon megsütjük. Nagyon finom, mintha nem is ugyanaz a sonka lenne, amit napok óta eszünk... :-)))))

Még egyszer köszönjük minden kedves Olvasónknak, hogy velünk tart, a Morzsáló kalandjaiban! :-)))))

Öt éves a Morzsáló >>>