Janet King rozsos kenyere

Az elmúlt hét asszonypróbáló volt ebből a szempontból: szünet volt. Szennyes, mosatlan termelődött bőven, etetni is kellett a társaságot, s mivel nem voltak iskolában, figyelmet is többet igényeltek - emiatt sokkal kevesebb időm maradt a házimunkára... De senki ne ijedjen meg! Nem a főzéstől vontuk meg az időt: volt palacsinta és sült oldalas, többször sütöttünk kenyeret, mert kifogytunk belőle, mielőtt eljutottunk volna a boltba, ettünk marcipános kalácsot és sok finom hazait... No meg voltak böjti napok is, amikor csak salátát készítettem és főtt tojást.

Vissza 1913-ba?

- Mamma, én már eleget meséltem Sárkányországról - mondta ma Sebő -, most mesélj egy kicsit Te is az országodról!
- Az én országom? Hm... Az én országomban a nénik hosszú szoknyában járnak, nincsenek autók vagy csak egynéhány...
- Vintage Carok? - csillan fel a gyerekek szeme.
- Igen, azok, de leginkább mégis szekéren, fogaton járnak az emberek, meg gyalog... mondom, és próbálom elképzelni, milyen életünk lenne úgy száz évvel korábban. Minden olyan kellemesnek tűnik - elsőre. Aztán eszembe jut pár kevésbé kedvező dolog: a fáradságos munka, a sötét esték, a betegségek, járványok... valahogy olyan furcsán állunk mi ketten, a Civilizáció és én. Nem mondom, hogy nem szeretjük egymást (hogyan is mondhatnám), de meglehetősen felemás a viszonyunk. A furcsa az, hogy nemcsak én érzem néha úgy, hogy valahogy 100 évvel korábbról ragadtam itt - hanem ő is úgy csinál időnként, mintha 100 évvel el lenne maradva... Kezdem azt hinni, hogy ez egy játék. Bújócskáznunk: én elbújok előle, ő megtalál, de ennek azért mindketten örülünk. Érdekes mód, mióta Angliában élek, egyre gyakrabban én vagyok a hunyó - és néha alaposan megviccel: gyakrabban előfordul, hogy nem találom, mint szeretném. (Ha ennél a legutóbbi esetnél maradnék, hosszas, személyes történetekkel telezsúfolt nagyregényt írhatnék az ú.n. orvosi ellátásról - de inkább nem árulkodok, evezzünk kellemesebb vizekre!)

Caroline Ingalls és Janet King

Vegyük inkább ezt a bizonyos a tévé-dolgot! Nekünk nincs. Nem azért, mert megrögzöttek vagyunk - hanem mert így alakult. Mikor Angliába jöttünk, volt elég elintézni valónk és kiadásunk, úgy ítéltük meg, a televízió-előfizetés (pláne a vásárlás) nem tartozik a legsürgősebbek közé. Aztán rájöttünk, hogy a fontosak közé sem, végül kiderült, hogy teljességgel felesleges is lenne, hiszen két kicsi gyerek mellett úgysem akkor nézne az ember tévét, amikor megfelelő műsor van, hanem amikor ideje van rá... És bizony könnyen lehet, hogy nem a kedvencét adják épp... Akkor meg minek...? Viszont arra is rájöttünk, hogy a számítógép és az internet segítségével szinte mindent megnézhetünk, amit szeretnénk, ráadásul épp akkor, amikor időnk is engedni! Szóval azóta sincs tévénk, és ez nagy áldás, mert el sem tudom képzelni, mi lenne, ha a kölykök csak úgy a kezükbe kapnák a távirányítót...Persze, nem hagynám magam, de azért könnyű elképzelni, miféle veszekedés-áradatot indítana meg ez a helyzet. Nem beszélve arról, hogy a televízióban mennyi véletlenül elkapott infó eléri a gyerekeket (és a felnőtteket is!), amiket képtelenség előre kivédeni, s amelyek olyan nyomot hagynak, melyek csak hosszú hónapok alatt gyógyulnak be... (gondoljunk csak a hírekre).

De a filmeket szeretjük. S bár túl sok idő nincs az audiovizuális "művelődésre", a fiúk néznek mesefilmeket - és mi felnőttek is megnézünk egy-egy filmet 2-3 estére elosztva. (Mifelénk a 90 perces filmek a "háromestés" kategóriába tartoznak.) Néha azonban olyan jól megy dolgom, hogy még sorozatokat is nézek! Na nem sokat, de azokat nagyon!

Mindig is vonzódtam a hosszú szoknyákhoz és romantikus viseletekhez. Szerettem kontyba fogni a hajam - pedig többen meg voltak ijedve a családban, hogy nem lesz ennek jó vége... ("Meglátod, vénlány maradsz, ha már most úgy öltözködsz!") De míg Magyarországon voltam, akkoriban a televízióban inkább a kortárs történetek ragadtak meg. Azt hiszem, akkor és ott nem éreztem magam annyira a praerie-n... Most azonban, ha filmet nézek egyedül (rengeteg ráérős időmben), voltaképp két sorozat epizódjait követem sorra újra és újra. Mindkettőre nagy szükségem van.

Charles Ingalls és családja történetei (A farm, ahol élünk) erőt adnak a mindennapok "mókuskerekéhez". Ha kicsit soknak érzem a dolgom, elég belegondolni az ő életükbe, és rögtön rájövök, hogy rengeteg segítségem van, ami megkönnyíti a munkám - ami nekik nem volt. Persze ez egy film, és kellően idealizált is, de azért a telepesek élete igencsak nehéz lehetett. És ha sírok az orvosi ellátáson, akkor nem árt az eszembe vésni, hogy rengeteg biztonságot adó vívmánya van ennek a bizonyos Civilizációnak, még ha bujkál is előlem olykor... Örömmel tölt el, ha látom, hogy ők is éltek: voltak gondjaik is, igen, súlyosabbak is, mint legtöbbünknek, de felülkerekedtek rajtuk: ha leégett a termés, a ház, újrakezdték a semmiből - nem volt más választásuk. Dolgoztak, úgy hiszem, jóval keményebben, mint mi, és este nem ültek le a tévé elé kipihenni magukat, hanem félig sötétben (gyertyafénynél) megvacsoráztak, és lefeküdtek aludni, hogy bírják a másnapi munkát. Küzdöttek a mindennapokkal, és semmire, de semmire nem biztosíthatták be magukat, a jövőjüket. Nem volt más, mint vakon bízni a Gondviselésben. Mégis örültek és ünnepeltek, amikor annak jött el az ideje - ebben egészen biztos vagyok, mert másképp nem élhették volna túl...

Bár én gondjaim nem mérhetők az övékhez (szerencsére), azért sokszor elképzelem, hogy én vagyok Caroline Ingalls, vidámabb, világosabb kedvemben Janet King, és olyan körülmények közt kell megállnom a helyem, amilyenek közé születtem, ahová kerültem. Ilyenekkel biztatom magam. Amin lehet, változtatunk, amin nem, azon meg kell próbálni felülkerekedni. Hosszú szoknyát kell ölteni, amikor nehéz idők járnak, és örülni mindennek, aminek csak lehet!

Visszatérve a filmekhez, a másik kedvenc kicsit kevésbé küzdelmes, színesebb, talán derűsebb alkotás a Váratlan utazás. Ezt elsősorban a szép ruhák és a szívet melengető történetek miatt szeretem. Ha az előző erőt ad, akkor ez megvigasztal. Mintha a fejemre tenné a kezét és megsimogatna. Ettől persze kedvem támad mindjárt pityeregni is egyet, néha engedek is a kísértésnek, de aztán azonnal eszembe jut, hogy örömömben megöleljem a hozzám legközelebb eső fiamat, majd sorban a többit. Hiszen mit számítanak az apró nehézségek, ha van kit szeretnem, és vannak, akik szeretnek. Innen nézve pedig semmi panaszom nem lehet - nincs is!

Végül pedig azért szeretem ezeket a filmeket, mert emlékeztetnek arra, hogy az élet egyszerű. S hogy az egyszerű dolgok milyen jók. (És itt jön a felemás-dolog, amiről írtam: mégiscsak "filmekről" beszélünk, amiket egy "számítógép" nevű szerkentyű segítségével nézhetek meg. Mindkettő a civilizáció "csodája" - ráadásul cseppet sem egyszerűek...)

Egyszerűsítsünk!

Elég is ennyi a filozófiából! Az azért bizonyos, hogy rengeteg területen ránk fér az egyszerűsítés.

Itt van például a főzés. Kevesebb időm van rá, mint valaha. Különösen mióta a délután tabu. Azzal biztatom magam, hogy Caroline Ingelsnek is volt legalább 5 gyereke (hol van ez a mi 5 tagú családunktól!), és igaz, hogy kevesebb volt a ruhájuk, de azokat maga varrta a tulajdon kezével, maga mosta, maga csavarta, miközben kenyeret sütött minden nap, 7 emberre főzött - és a gyerekekre sem a bébiszitter vigyázott közben. (E tekintetben Janet Kingnek sem volt sokkal könnyebb…) Nekem meg már nem csak mosó-, de újabban mosogatógépem is van (hoppá: a civilizáció nem is mindig olyan rossz?). Talán csak megbirkózom ezzel a három gyerekkel, meg a házimunkával! Elő a hosszú szoknyákkal (a vénlány-problémakör szerencsére már kilőve), legyünk úrrá a helyzeten: egyszerűsítsünk! És itt nem a bolti félkész ételek reklámja következik - sőt!

Mostanság dekoráltam a konyhát, és elengedhetetlennek tartottam, hogy a hangulat kedvéért készítsek néhány fűszerolajat, amik aztán jól mutatnak majd a polcon. Hogy jól mutatnak-e, az nézőpont kérdése (hozott anyagból dolgoztunk), de hogy sokat segítenek a mindennapokban, az biztos! Kiderült, hogy ezek az egyszerűsítési program alappillérei.

Pirított tökmag napraforgóolajban

Készült pirított tökmagos olaj, ezt elsősorban salátákhoz használom. Egészen olyan az íze, mit az igazi tökmagolajnak. Na jó, enyhébb, de nem is bánom, mert így nem kell annyira figyelnem az adagolásra. Egy-egy salátához csak kikapok pár magot, beledobom, olajat már külön nem is kell tenni rá, hisz amennyi kell, annyi úgyis ragadt a magokra. Csak összekutyulom, és meg is van!

Szárított gomba napraforgóolajban

Aztán ott van a gombás! Abban szárított erdei és csiperkegomba van. Talán az a kedvencem. Jó ez rántottához, húsokhoz (sültekhez és ragukhoz egyaránt), a minap pedig kiderült, hogy micsoda finom tésztához is: csináltam egy sajtos szószt, ami pillanatok alatt kész és isteni!!!

Sajtos "erdei gombás" tészta

Hozzávalók:
1 csomagnyi kifőtt tészta
4 dkg vaj
1 bő evőkanál liszt
2 dl tej + egy kevés a tészta levéből, ha még kell
1 gerezd fokhagyma (egészben, de megtisztítva)
kevés (kb. fél kiskanálnyi) kakukkfű
olajban eltett erdei gomba
fél csokor friss petrezselyemzöld
1 evőkanál házi ételízesítő (erről is szó lesz a cikkben, lásd lejjebb!)
1 kockasajt
só

Elkészítés: A vajat megolvasztom, 1 evőkanál liszttel és a tejjel besamelt készítek úgy, hogy a tejet 2-3 adagban öntöm rá. Közben folyamatosan keverem, hogy ne legyen csomós. Mikor már nem kapja oda (mert elég folyadék van alatta), akkor beledobok 1 megtisztított fokhagymát egészben, kevés kakukkfüvet szórok bele, és néhány olajból kivett gombát (5-6 darab elég, de nem kell lecsepegtetni, hadd menjen bele egy kis olaj is!) Aztán sózom, megszórom ételízesítővel, és lekapcsolom a tüzet. Ekkor beleteszek egy kockasajtot, addig keverem és a platnin hagyom, ameddig elolvad a sajt. Tálalás előtt megszórom friss petrezselyemlevéllel.

Fűszerolaj sültekhez

Leggyakrabban mégis a fűszerest használom. Ehhez 1 kis üvegnyi olívaolajba beletuszkoltam 1 szál zsályát, 1 szál kakukkfüvet, 1 szál rozmaringot, 2 gerezd fokhagymát, amit kissé bevagdostam, de egészben hagytam, és pár szem egész fekete borsot.

Ez az olaj tökéletesen alkalmas, hogy bármiféle kenyeret megkenjünk vele. Akár sütés előtt, akár utána: kész kenyérszeletekre is kenhetjük, majd egy rövid időre újra betesszük a sütőbe: így kétszersült lesz. De sült húsokhoz is finom, gyors pácot lehet készíteni vele. A hétvégén pl. egy felszeletelt hagymával és 3 gerezd szeletekre vágott fokhagymával egészítettem ki, s finom, fűszeres pácot kaptam.

Oldalas gyors páccal

Hozzávalók:
1 kg oldalas (de lehet bármilyen hús, ami finom megsütve)
1 fej vöröshagyma apróra darabolva
3 gerezd fokhagyma durvára vágva
2 evőkanál fűszeres olaj
2 evőkanál disznózsír
só
1 dl tej

Elkészítés: A húst besózom. A hagymákat az olajjal összekeverem, majd a húsokat jól meghempergetem ebben a pácban, és 15 percig így hagyom.

Közben fogok egy fedeles jénai tálat, és a zsírral kikenem. Ha letelt a 15 perc, akkor beleteszem a tálba húsokat, ráborítom az edény tetejét, és előmelegített 200-210 fokos sütőben sütöm, míg a húsok meg nem pirulnak. Közben figyelem, hogy van-e elég "leve". Én szeretem, ha a zsírjában sül, ameddig csak lehet. A vége felé azért kell alá önteni egy kevés langyos vizet. A legvége előtt pedig úgy 10 perccel ráöntöm a tejet is (vigyázzunk, hogy a tej ne legyen hideg!!!)

Párolt karfiollal, krumplipürével fogyasztottuk - el vasárnap ebédre egy ültő helyünkben.

Ételízesítő házilag

A másik vívmányom a házi ételízesítő. Nekem nem leves a leves ízesítőkocka nélkül, de már jó ideje rossz a lelkiismeretem az adalékanyagok miatt. Hát most megoldottam: csináltam sajátot! Igaz, nem kocka, hanem por, de legalább olyan jó.

Hozzávalók:
kb. 8 sárgarépa
kb. fél gyökérzeller
kb. 2 petrezselyemgyökér (ezzel sajnos spórolnom kell, mert itt nemigen jutok hozzá - máskülönben biztosan többet tettem volna bele)
3 szárzeller
petrezselyemlevél (az még kevés van csak benne, de legalább egy csokornyi lesz)

Elkészítés: A zöldségeket lereszeltem (van egy klassz tekerős reszelőm: két pillanat volt az egész), majd 80 fokos sütőben megszárítottam (közben legalább melegedtek a fázós lábaim). Ezután kávédarálóval megdaráltam.

Kevés a helyem a hűtőben, de van sok üvegem, amibe sok-sok kincset el lehet raktározni. Úgy döntöttem, minden öregedésnek indult zöldséggel kezdek majd valamit! Sőt a gyümölcsöket sem szívesen dobom ki... a képen látható almaszeletek megrágott, senkinek sem kellő maradékból lettek (Flóris gyakorta szolgál ilyenekkel). Gondoltam, jó lesz müzlibe, de elfogyott anélkül, hogy zabpelyhet látott volna...

Kenyérsütés

Mostanában gyakrabban sütök megint kenyeret - mert valahogy könnyebben kifogyunk belőle, és mert remekül illik a fészek-teóriámhoz. A kedvencem a lepénykenyér, mert az a leggyorsabb - és bármit rápakolhatok, vagy akár gyorsan pizzát is varázsolhatok belőle, ha időközben változna a terv. Krémlevesek, főzelékek mellé különösen jó.

S hogy tovább erősítsük a Little house-feelinget: múlt héten, két böjti nap között csomagunk is érkezett - tele finom hazaival! S hát mivel is a legjobb a házi kolbász, töpörtyű (tepertő)? Finom rozsos, korianderes kenyérrel!

Rozsos korianderes kenyér

Hozzávalók:
25 dkg fehérliszt
12,5 dkg (teljes kiőrlésű) rozsliszt
16 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 evőkanál szárított élesztő
1 teáskanál őrölt kömény
1 teáskanál őrölt koriander
1 teáskanál méz
1 teáskanál só
kb. fél liter langyos víz

Elkészítés: A hozzávalókat ebben a sorrendben egy tálba teszem, a koriander után alaposan átkeverem, majd jöhet a többi. Keverem, gyúrom, dagasztom. :)
Majd kelni hagyom, míg kétszeresére nem dagad. Akkor újra átgyúrom, beleteszem a kenyérformába, és megvárom, míg ismét kellően megemelkedik, majd előmelegített 200 fokos sütőben sütöm.
A sütésnek van egy trükkje: 200-on kezdem, hogy ne keljen tovább, de mikor keményedni kezd a kérge, akkor alufóliát borítok rá, és 190 fokon sütöm tovább. Állítólag egy óra alatt kész, de nekem legalább másfél kellett hozzá. Viszont finom! :)) Ajánlom mindenkinek!

Sütemények a kis házban

Azért a sütiről sem mondtunk le a héten! Caroline Ingalls és Janet King is sütött süteményeket - igaz, ott az almás pite és a szedres lepény vitte a prímet (mi viszont inkább megesszük nyersen a drága téli almát… vagy chipset készítünk belőle). Mi más süteményeket részesítettünk előnyben: kedden palacsintáztunk, vasárnapra fonott kalácsot szerettem volna, de már nem volt erőm szombat este (a rozsos kenyér után), hogy bedagasszam még azt is, így lett a gazdagabb, de gyorsabb kakaós-marcipános koszorú a vasárnapi desszert.

Kakaós-marcipános koszorú

Hozzávalók:
5 tojás
5 dkg kakaópor
12 dkg liszt
2 evőkanál tejföl
(3 evőkanál tej)
2 kiskanál rumaroma (vagy rum)
12 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
20 dkg vaj
10 dkg marcipán
1 mokkáskanál sütőpor
A mázhoz:
10 dkg csokoládé
5 dkg vaj
maréknyi szeletelt mandula

Elkészítés: A tojások sárgáját a cukrokkal kikeverem, később hozzáadom a kissé megolvasztott vajat, majd a lereszelt marcipánt, a tejfölt, a rumaromát és a kakaót. Jól kikeverem. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verem, majd a sütőporos liszttel és a sárgájás masszával összedolgozom, ha kell, még teszek bele egy kevés tejet.
A koszorúformát kivajazom, zsemlemorzsával megszórom, beleöntöm a tésztát és előmelegített 190 fokos sütőben 35-40 percig sütöm. Mielőtt kivenném, tűpróbával ellenőrzöm, hogy jó-e.
A mázhoz 1 tábla csokoládét és 5 dkg vajat felolvasztottam, majd hozzákevertem egy maréknyi szeletelt mandulát.

Nem állítom, hogy ez a legegyszerűbb sütemény, amit készíthettem, de egyszerűen megvolt, és gyorsabb, mint a kelt kalács!

- Mamma, a farm, ahol élünk, az az egész világ? - kérdezte Sebő valamikor tavaly.
- Igen, kisfiam, magam is úgy látom...