Egzotikus csók és gyilkosság 12.

Danielle a mosdók fölött húzódó, hosszú tükör
előtt állt, egy átnedvesedett papírzsebkendővel itat-
ta fel a könnyeit, s szemlátomást tanácstalan volt és
riadt. Ahogy Hannah a rózsaszín csempével burkolt
helyiségbe lépett, úgy érezte magát, mint a Tamás
bátya kunyhójában a gonosz rabszolgatartó, Simon
Legree, amikor a kis védtelen rabszolgával, Elizával
találkozott.

– Danielle! – Hannah ismét a régi legyes-mézes
bölcsességre gondolva igyekezett a lehető legtöbb
rokonszenvet belepakolni a hangjába. – Mi a baj?
Danielle megpördült a sarkán, igencsak bűntuda-
tosnak látszott.
– Semmi. Én csak… hmm… belement valami a
szemembe, ez minden.
– Mindkettőbe? – bökte ki gondolkodás nélkül
Hannah, és tüstént meg is bánta. Sehová sem jut,
ha gonoszkodik Danielle-lel, mielőtt feltenné az el-
ső kérdést. – Valószínűleg a por az oka. Ma valóban
nagyon szeles volt az idő. Akarod, hogy megnéz-
zem?
– Nem! Öö… mindenesetre kösz, Hannah. Azt hi-
szem, megtaláltam.
– Akkor jó. – Hannah a legbarátságosabb moso-
lyát villantotta fel. Tudta, hogy Danielle kifogása
szemenszedett hazugság. Mindazonáltal hajlandó
volt felülemelkedni ezen, feltéve ha Danielle el-
mondja neki, amit tudni akar. – Hát nem szörnyű,
hogy mindenki Ronról beszél?

Danielle elsápadt.
– Igen, szörnyű.
– Láttad őt az utóbbi napokban? – Hannah visz-
szafogta a lélegzetét. Ha Danielle bevallja, hogy ott
volt az iskolába Ronnal, egy igazi ténnyel segíthet-
né Bill nyomozását.
– Nem, mi nem veszünk igénybe házhozszállí-
tást, és nem igazán szoktam vele összefutni. Most
viszont mennem kell, Hannah.

Hannah melléje lépett és elállta az útját.
– Maradj még egy pillanatig, Danielle. A helyed-
ben megigazítanám a sminkemet. Elmaszatolódott
a szempillafestéked.
– Á, dehogy. Épp most ellenőriztem. Tényleg
mennem kell, Boyd vár rám, nem szereti, ha sokáig
elmaradok.
– Miért nem? – Hannah érezte, hogy Danielle pá-
nikban van, és nem értette, miért.
– Hát… aggódik miattam, amikor nem vagyok
vele.

Danielle közvetlenül a mennyezeti fénycső alatt
állt, és Hannah-nak feltűnt, hogy az arca egyik oldalán
sokkal vastagabb a púderréteg, mint a másikon. Talán
ez kendőzi azt a bőrproblémát, amiről Luanne mesélt?
– Később beszélgethetünk, Hannah. Boyd mérges
lesz, ha most rögtön nem megyek hozzá vissza.

– Akkor most vár egy kicsit – ahogy Danielle
megpróbált elsuhanni mellette, Hannah megfogta a
nő karját. Ezúttal nem vált be a legyes-mézes takti-
ka, úgyhogy eljött a keményebb játék ideje. – Tu-
dom, hogy ma reggel Ronnal voltál, és tudnom kell,
hogy miért.

Danielle szeme elkerekedett, megpróbált ártatlan
képet vágni, ám árulkodó pír jelent meg az arcán.

– Ronnal? Tévedsz, Hannah. Már mondtam ne-
ked, hogy hetek óta nem is láttam.
– Ez szemenszedett hazugság. Miért voltál Ron-
nal az iskolában, amikor feltöltötte a hűtőkamrát?
– Ki mondta, hogy ott voltam? – Danielle farkas-
szemet nézett vele, és a tekintetében határozottan
kihívás látszott. Kétségkívül nem akarta harc nélkül
kiadni az információt.
– Senki sem állítja, de tudom, hogy ott voltál.
A kávéscsészéd ott maradt a pulton… és a rúzs-
nyom is, amit rajtahagytál. Lake Edenben te hasz-
nálod egyedül ezt a színt, Danielle. Viszonyod volt
Ronnal?
– Viszonyom? – Danielle megdöbbenése őszinté-
nek tűnt. – Hannah, ez nevetséges. Az igaz, hogy
Ronnal voltam, de csak barátok voltunk. Ő… ő se-
gített át bizonyos nehéz időkön.

Danielle éppolyan képet vágott, mint az a nyúl,
amelyiket Hannah egyszer kiszabadított a csap-
dából, csakhogy Danielle-t nem állt szándékában
elengedni, mielőtt meg nem kapja tőle a vála-
szokat.

– Jó, akkor vegyük sorjában. A férjed nem volt a
városban, te egy vonzó fiatalemberrel töltötted az
éjszakát, aki csak a barátod, és történetesen ez a ba-
rátod csupán pár perccel azután, hogy együtt ká-
véztatok, gyilkosság áldozata lett?
– Tudom, hogy szörnyen hangzik – sóhajtott fel
Danielle, akin nyoma sem maradt a korábbi színlelt
harciasságnak. – Hinned kell nekem, Hannah. Pon-
tosan ez történt.
– Boyd tudja, hogy Ronnal töltötted az éjszakát?
– Dehogy! – Danielle-t a rosszullét környékezte.
– Kérlek, ne mond el neki! Boyd sosem értené meg.
– Nem mondom el neki, ha végre őszinte leszel
velem. Ha nem volt viszonyotok Ronnal, miért vol-
tál vele?

Danielle az ajtó felé pillantott, majd lepislantott
a karjára, amelyet Hannah ujjai kulcsoltak át. Meg-
borzongott, majd bólintott.

– Rendben van, elmondom, de tiszteletben kell
tartanod a magánéletemet. És… Boyd nem tudhat-
ja meg, hol voltam az éjszaka.
– Megegyeztünk. De ha bármit is tudsz Ron meg-
gyilkolásáról, át kell adnom Billnek az információt.
– Ennek semmi köze sincs Ron meggyilkolásához!
Legalábbis nem hiszem, hogy köze volna hozzá. Ha-
zudtam neked, Hannah… Ron és köztem több volt
barátságnál. Ő volt az ASZJ-nél a mentorom.
– Az ASZJ-nél?
– Az Anonim Szerencsejátékosoknál. Kedd estén-
ként jövünk össze a városi közösségi házban.
Hannah rögtön lecsapott a vallomásra.
– Most mászol ki a szenvedélybetegségedből?
– Igen, de Boyd nem tud erről. – Danielle a fal-
nak támaszkodott. – Leülhetnénk, Hannah? Nem
érzem jól magam.

Hannah a mosdóhelyiség sarkában álló székek-
hez vezette Danielle-t.
– Azt mondtad, Boyd nem tud a függőségedről?
– Nem. Boyd nem könnyű ember, Hannah. Töké-
letességet követel a feleségétől. Azt hiszem, elválna
tőlem, ha kiderülne az igazság.

Hannah gyanította, hogy Danielle igazat mond.
Watson edző mindenkitől tökéletességet követelt
meg. Keményen bánt a csapattal, ha hibáztak a
mérkőzésen vagy az edzésen, és Danielle-lel még
annál is keményebben bánhatott. Lehet, hogy túloz,
amikor azt mondja, elválna tőle, de biztosan na-
gyon kiborulna, ha megtudná.

– Azt mondtad, kedd esténként voltak az ASZJ
találkozók. Boyd nem kérdezte meg, hová mégy
olyankor?
– Azt mondtam, a művészeti klubba megyek a
közösségi házba. Muszáj volt hazudnom neki.
– Ezt meg tudom érteni. A helyedben én is való-
színűleg ugyanezt tettem volna. És tegnap este ott
voltál az ASZJ összejövetelen?
– Igen.
– És Ron?
– Ő is. Egyetlen összejövetelt sem hagy ki.
Hannah lényegre törően folytatta.
– Együtt mentetek haza az összejövetelről?
– Természetesen nem. Azt hittem, Boyd akkorra
már otthon lesz és elmegyünk vacsorázni a Steak
Édenbe. Boyd nagyon szereti a bélszínszeletjüket.
Mindig azt magyarázza a fiúknak, hogy egy sporto-
lónak jó sok vörös húst kell ennie, mert nem elég az
a fehérje, ami a csirkében és a halban van.
Hannah látta már, amint Watson csapatának fiai
falták a hamburgert a Rózsaszín Kastély Kávéházban,
és nem az volt a benyomása róluk, hogy fehérjehiány-
ban szenvednének. De Danielle elkanyarodott a témá-
tól, és vissza kellett őt terelnie az eredeti vágányra.

– A férjed azonban nem jött haza a múlt éjjel,
igaz?
– Amikor hazaértem, az üzenete várt a rögzítőn,
hogy az anyjánál tölti az éjszakát, és csak másnap
dél körül jön haza. Nem találkoznak túl gyakran, s
bár természetesnek találtam a dolgot, kicsit kiborul-
tam, mert nagyon vártam már őt haza…

Hannah bátorítóan mosolygott.
– Hát persze. És mi történt aztán?
– Kinyitottam a postát, és találtam egy csekket az
anyámtól. Együtt vettünk részvényeket, nagyon jó
nyereséggel adtuk el őket. Ha nem jön ez a csekk,
azt hiszem, megnyugodtam volna. Ám a puszta lát-
ványa arra késztetett, hogy játszani menjek.
– Ez érthető. És mit csináltál?
– Felhívtam Ront. Abban a pillanatban, amikor
úgy érezzük, hogy bajban vagyunk, rögtön fel kell
hívnunk a mentorunkat. Ron azonban nem volt ott-
hon és… – Danielle nagyot nyelt. – Nem vagyok
büszke arra, amit ezután tettem, Hannah.
Hannah úgy gondolta, nem nehéz kitalálni, mit
csinált Danielle ezután, de azért feltette a kérdést:
– Elmentél játszani?
– Igen. – Egy könnycsepp gördült végig Danielle
arcán, amelyet a már átázott zsebkendővel itatott
fel. – A bankautomatában leadtam a csekket, de ki
is vettem némi készpénzt. Aztán a Kaszinóédenbe
hajtottam. Ott futottam össze Ronnal.
– Ron ott játszott?
– Nem – vágta rá rögtön a fejét rázva Danielle. –
Ő már szilárd bástyának számított, Hannah. Telje-
sen leküzdötte a függőségét. Egyszer azt mondta
nekem, hogy már a késztetés sincs meg benne a sze-
rencsejátékhoz.
– Akkor mégis mit keresett ott?
– A parkolóban osztogatott brosúrákat. Elég volt
egyetlen pillantást vetnie rám, és tudta, hogy baj-
ban vagyok. Beszállt a kocsijába, és egészen hazáig
követett. Nagyon örültem ennek, mert a férjem
Grand Cherokee-ja elég ócska darab, és attól tartot-
tam, még lerobban útközben.
– Emlékszel, hány óra volt?
– Tizenegy – válaszolt azonnal Danielle. – Az elő-
szobában lévő ingaóra épp akkor ütötte el a tizen-
egy órát, amikor beléptem az ajtón.
– És Ron veled maradt?
– Nem, a saroknál várt rám. Nagyon rossz álla-
potban voltam, Hannah. Majdnem meghúztam a
Lincolnom oldalát, amikor beálltam a garázsba.
Hannah bólintott és várta a folytatást. Együtt tu-
dott érezni Danielle-lel, ám ennek nem most volt
itt az ideje. Még több információt kellett kihúznia
belőle.
– Újra ellenőriztem az üzenetrögzítőt, majd átsé-
táltam a mellékutcába, ahol Ron állt. A lakására
mentünk, fönt maradtunk egész éjjel, megittunk egy
csomó kávét. Pontosan így történt, esküszöm neked.

– Miért kísérted el a munkába?
– Ron késésben volt, nem maradt ideje, hogy ha-
zavigyen. Végigjártam vele az egyéni megrendelők
körútját, aztán visszamentünk a tejgazdasághoz, és
felpakolta a közületi vevők áruját. Csak egyetlen cé-
ges megrendelőhöz mentem el vele. Rögtön azután,
hogy feltöltöttük az iskola hűtőkamráját, engem ki-
rakott a házunknál.
– Hánykor vitt haza Ron?
– Hét óra húszkor. Ránéztem az órámra, mielőtt
kiszálltam a teherautójából. Arra gondoltam, már
felkeltek a szomszédaim, úgyhogy a hátsó bejára-
ton, a garázson keresztül mentem be.
– Mit gondolsz, észrevetted volna, ha bárki is kö-
veti Ron teherautóját?
– Fogalmam sincs róla – Danielle riadtnak tűnt. –
Egész nap csak ez jár a fejemben, de nem emlékszem,
hogy bárkire is felfigyeltem volna a hátunk mögött.
Hannah előrehajolt. Ha Danielle tudná hova ké-
szült Ron, miután kirakta őt a kocsiból, az nagy se-
gítség lenne.
– Törd a fejed, Danielle. Mondott Ron valamit ar-
ról, hogy hova készül, miután kitett téged?
– Csak elköszönt – Danielle hangja megremegett,
ismét a szemét törülgette. – Próbáltam rábeszélni,
hogy menjen el a fogorvoshoz, de nem hinném,
hogy hallgatott rám. Neki mindig az volt az első,
hogy időben kiszállítsa a rendeléseket.

Hannah felvonta a szemöldökét.
– A fogorvoshoz? Mi baj volt a fogával?
– Azt hiszem, eltörött. Verekedésbe keveredett a
kaszinó egyik kidobó emberével, amikor odabent
akart valamiféle kiadványt osztogatni. Meg volt da-
gadva az álla, szörnyen fájt neki. Mondtam neki,
hogy jegelje, az használ ilyenkor.

Hannah arra gondolt, hogy amikor utoljára élet-
ben látta Ront, a teherautója mellett állt és az állát
fogta. Akkor úgy gondolta, a fejét töri valamin, de
lehet, hogy az eltört foga helyét tapogatta.

– A bal oldalon tört el Ron foga, Danielle?
– Igen. – Danielle döbbenten nézett Hannah-ra,
mintha az egy nyulat varázsolt volna elő a kalapjá-
ból. – Honnan tudod?
– Láttam őt reggel, amikor a teherautóját pakol-
ta, és bal oldalon az állát fogta. Téged viszont nem
láttalak.
– Összekuporodtam az ülésen. Nem akartam,
hogy bárki is meglásson Ronnal, és meggyanúsítsa-
nak valamivel, ami nem igaz.

Ebben volt ráció. Hannah tudta, hogy óriási nap-
ja lett volna a helyi pletykafészkeknek, ha bárki is
kiszúrja őket együtt.

– Le tudnád írni a kidobó embert, aki megütötte
Ront?
– Nem voltam ott, egy fél órával azelőtt történt,
hogy én a kaszinóba értem. De azt hiszem, meg tu-
dod találni a pasast. Ron azt mesélte, hogy bemo-
sott neki néhányat, és biztos volt benne, hogy nyo-
mot hagyott a képén.
– Ez minden, amit tudsz?
– Ez minden – Danielle nagyot sóhajtott. – Ugye
nem kell mindezt elmesélned Billnek, vagy igen?
Boyd azt hiszi, egész éjjel otthon voltam, és nagyon
nem szeretném, hogy megtudja.

Hannah villámgyorsan döntött, és remélte, nem
fogja megbánni.
– Elmondom Billnek mi történt, de nem fogom
kiadni a nevedet, Danielle. Semmi sem indokolja,
hogy tudja.
– Ó, köszönöm, Hannah! Nem is tudod, milyen
hálás vagyok ezért. Már korábban is beszéltem vol-
na, de…
– Megértelek – szakította félbe Hannah. – Sem-
mit sem mondhatnál anélkül, hogy Boyd ne tudná
meg, hogy Ronnal voltál.

Danielle lehorgasztotta a fejét. Annak ellenére is
gyönyörű volt, hogy elmaszatolódott a sminkje, és a
könnyeitől összeragadtak a szempillái. Hannah el-
képedt. Amikor ő sír, bár ez csak ritkán fordul elő,
olyan vörös lesz az orra, mint Bill járőrautójának te-
tején a lámpa, a szeme körül pedig felpüffed a bőr.
Nyilvánvaló, hogy amikor a szépséggéneket oszto-
gatták, az olyanok, mint Danielle és Andrea eltulaj-
donították az ő részét is.

– Szánj rá néhány percet, és hozd rendbe magad
– mosolygott biztatóan Danielle-re. – Most tényleg
elkenődött a szemfestéked.
Danielle ismét riadtnak tűnt.

– De Boyd keresni fog, ha most rögtön nem kerü-
lök ki innen…
– Majd én megkeresem és szólok neki, hogy por
ment a szemedbe. Ne aggódj, Danielle, megőrzöm
a titkodat.

Folytatása következik!

Joanne Fluke: Egzotikus csók és gyilkosság

Kiadja: Illia Kiadó

A Hannah Swensen sorozatban megjelent még:

Joanne Fluke: Epertorta és gyilkosság
Joanne Fluke: Áfonyás muffin és gyilkosság