Egzotikus csók és gyilkosság 50.

– Köszönöm, örömmel – vágta rá gyorsan Han-
nah, és győzedelmes mosollyal lépkedett Judith
mögött a folyosón. Az asszony elég kelletlen volt.
Egy igazán udvarias vendég talált volna valamilyen
kifogást, és visszautasítja a meghívását, de Hannah
csak vendégnek álcázta magát, ezért úgy gondolta,
hogy egy kényszeredett invitálás még mindig jobb,
mintha egyáltalán nem hívják meg. A dolgozószoba
előtt elhaladva a szeme sarkából a dívány mellett
álló kisasztalra pillantott. Sok hűhó semmiért – az
autókölcsönző fehér dossziéja már nem volt ott.

– Ez az én kicsi szalonom – közölte egy másik
nyitott ajtó előtt megállva Judith. –Fáradjon be,
érezze magát otthon. Még el kell intéznem egy te-
lefonhívást, de a házvezetőnőm mindjárt behozza a
teáját, és pár percen belül én is itt leszek.

Hannah bólintott, sőt kedvesen mosolygott, amíg
Judith kiment a szobából. A „kicsinek” titulált sza-
lon akkora volt, hogy az ő egész lakása kétszer el-
fért volna benne. A gyönyörű, ízlésesen berendezett
szalonban minden csupa selyem és szatén, és a
franciaablakból káprázatos kilátás nyílt a kertre.

Miközben a legtöbb kert ebben az évszakban szo-
morúbarna, Judith-é buja volt és zöld. Érdekes
alakzatban ültetett alacsony díszcserjék és lucfe-
nyők fogták közre a gyönyörű szobrokat, meg a
szép kovácsoltvas padokat.

– Elnézést, hölgyem – fekete selyemruhában,
nyaka körül fehér csipkegallérral egy nő lépett a
szobába, feltehetően a házvezetőnő. Olyan antik te-
áskészletet hozott be egy tálcán, amelyért Delores
ölni lett volna képes. Hannah tanult egy keveset a
porcelánokról, amikor az anyja örökösen magával
cipelte árverésekre és művészeti aukciókra, úgy-
hogy felismerte a mintát. Egy ritka és csodaszép
XIX. századi Wedgwood készlet volt. – Mrs. Wood-
ley arra kéri, lásson hozzá nélküle, asszonyom.
Tölthetek?

– Igen, legyen szíves. – Hannah elragadtatással
nézte, ahogy a házvezetőnő egyetlen csobbanás
nélkül a gyönyörű porceláncsészébe tölti az arany-
ló folyadékot.
– Cukrot vagy citromot, asszonyom?
– Egyiket sem, köszönöm – felelte mosolyogva
Hannah. – És nagyon örülök, hogy kitöltötte ne-
kem. Sóbálvánnyá dermedtem volna, ha esetleg el-
ejtem a kannát.
– Igen, asszonyom – mosolygott el a házvezető-
nő. – Óhajt még valamit?
– Nem hiszem. – Hannah őrült késztetést érzett,
hogy valami teljesen illetlen dolgot műveljen. Agyá-
ra ment ez a ceremónia. – Alapjában véve én utá-
lom a teát, de meg ne mondja Judith királynőnek,
hogy ezt mondtam.
– Nem, asszonyom, nem mondom meg neki.

A házvezetőnő sietősen távozott, és Hannah hal-
lotta elfojtott kuncogását, miután becsukódott mö-
götte az ajtó. Máris jobban érezte magát. Gyanítot-
ta, hogy Judith vendégei nemigen nevettetik meg a
személyzetet.

Amint egyedül maradt, felemelte a másik teás-
csészét és közelről megvizsgálta az alján lévő már-
kajelzést. Igaza volt: Wedgwood. Már alig várta,
hogy elmondhassa Deloresnek, hogy egy ilyen ritka
és drága csészéből itta a teáját.

Nem volt más teendője, mint Judith-ra várakoz-
ni, és Hannah megragadta az alkalmat, hogy alapo-
san körülnézzen. Az egyik sarokban francia szekre-
ter állt, valószínűleg XIV. Lajos korabeli, de ebben
nem volt teljesen biztos. Nem tartotta valószínű-
nek, hogy Judith valaha is másolatokat vásárolna,
bármilyen gyönyörűek is lennének azok.

A karosszékek kétségkívül Angliából származtak,
mégpedig a XIX. század közepéről, és kétségkívül
nagyon drágák voltak. Gondolatban Hannah össze-
adta a körülötte álló bútordarabok értékét, és fejbe-
kólintó összeget kapott. Nem csoda, hogy Del
Woodley-nak kölcsönhöz kellett folyamodnia. A fe-
lesége közel százezer dollárt költött csupán a saját
„kicsi” szalonjának a berendezésére.

A fejszámolástól kissé megéhezve a szendvicses
tányérra pillantott. Négyszögletesre szeletelt kis
kenyérkék sorakoztak rajta, körben levágott héjjal.
Miért gondolják az emberek, hogyha levágják a ke-
nyér héját, attól kifinomultabbnak tűnnek? Hannah
szerint a kenyérnek a héja a legjobb része. A szend-
vicsekbe valami zöld színűt tettek, s mivel nem tar-
totta valószínűnek, hogy Woodley-ék hűtőszekrényé-
ben penészes sajtot tartanának, feltételezte, hogy
vizitorma, esetleg uborka lesz. Egy zöldséges szend-
vics fehér kenyérrel, amelynek hiányzik a héja – hát
nem egészen ilyennek képzelte a franciák kifino-
mult konyhaművészetét. Éppen azon morfondíro-
zott, hogy talán jobb ízűek, mint amilyennek látsza-
nak, amikor lépteket hallott. Judith közeledett, és
Hannah makulátlanul udvarias képet vágott. Kez-
dődjék az előadás!

Folytatása következik!

Joanne Fluke: Egzotikus csók és gyilkosság

Kiadja: Illia Kiadó

A Hannah Swensen sorozatban megjelent még:

Joanne Fluke: Epertorta és gyilkosság
Joanne Fluke: Áfonyás muffin és gyilkosság