A japán konyha felfedezése

Az ami a japán konyhából az éttermek étlapján megjelenik, egy nagyon hosszú, változásokkal teli folyamat eredménye.

A japán fogásoknál nagyon fontos a színek és a formák összhangja, valamint az, hogy minőségi alapanyagokból tápláló ételeket készítsenek. Mondhatjuk azt is, hogy a japán konyha legfőbb törekvése, hogy összhangba hozza az esztétikát és a tápértéket.

Az alapok

A japán konyha alapját a zöldségek és a halak képezik. A buddhizmus hatásának köszönhetően a húsfogyasztás csak a XVIII. században vált elfogadottá. A japánok az ételeket evőpálcika segítségével fogyasztják, ami a IX. században - Kínának köszönhetően - honosodott meg Japánban. Fontos eleme még konyhájuknak a Koreából átvett szójaszósz és a tengeri alga.

A japán konyha az ételek csoportosításánál nem az általunk ismert módszert használja, azaz nem az étkezés időbeli elhelyezkedése szerint csoportosít, hanem az elkészítés módja szerint. Így aztán sok esetben célszerű a személyzet szakszerű segítségét kérni, ha elveszítenénk a fonalat a fogások között.

A japán konyha alapelemének számító zöldségek a sziget természeti adottságainak köszönhetően bőven teremnek, és igen sokféle megtalálható belőlük. A zöldségekből álló salátákat gyakran keverik a tengeri algák valamelyikével.

Saláták

Tipikus saláták: avokádósaláta, szezámaggal ízesített zöldsaláta, algasaláta, illetve a Gari, ami pácolt gyömbér. Ez az a rózsaszínes vagy fehér saláta, amit a sushik mellé minden esetben tálalnak. Remek íze mellett praktikus oka is van annak, hogy a nyers halas ételekhez kínálják: fertőtlenít, és segít elkerülni az esetleges ételmérgezést.

Levesek

A japán leveseket – eltérően az általunk megszokottól – sokszor az étkezés végén fogyasztják. Van, hogy két levest is esznek egy-egy étkezés során. Egyet az elején, egyet zárásként. Az általunk legismertebb leves a mizo leves, ami a halalapléből (dashi), valamint mizo-pasztából készül, de sokféle levest találunk még, aminek alapja a dashi, mint például a tenger gyümölcseivel gazdagított sumashijiru.

Sushi

Ha teljességgel őszinték akarunk lenni, akkor a japán konyháról az első dolog, ami eszünkbe jut, az a sushi. Erre a sztereotípiára építve sok japánnak mondott étterem hajlamos az ország gasztronómiáját az étlapján a sushira és annak válfajaira szűkíteni.

Igaz, a sushi tényleg alapfogás. Már csak azért is, mert a japán konyha két alapanyagából készül: rizsből és a sashimiből (nyers hal).

A sushi fajtái

Nigiri sushi: téglalap formájú rizságyra fektetett sashimiből és egy kevés wasabiból áll
Maki sushi: algalapba tekert rizs és sashimi
Umaki sushi: fordított maki, ebben az esetben a sashimit az algalap öleli körül, és kívülre kerül a rizs
Inari sushi: algalapból készített tölcsérbe töltött sushi

Néhány szó a wasabiról: az ún. japán torma rendkívül erős fűszer, általában paszta formájában fogyasztják. A nigirinél a rizspárna és a sashimi közé tesznek egy keveset, és a sushihoz kínált szójaszószba is bele szoktak keverni egy kisebb adag wasabit.

Sashimit általában ezekből készítenek: lazac, tonhal, hering, lepényhal, tigrisrák, illetve omlettet is szoktak helyezni a rizspárnákra.

Az igazán bátrak a sashimin belül kipróbálhatják a fugut, ami egy igen mérgező gömbhal, ehetősége a szakács mesterségbeli tudásán múlik. Ha rosszul van elkészítve, akkor a kedves vendég akár bele is halhat ebbe a fogásba (egy gömbhal mérgével akár 30 embert is meglehet ölni). De ehhez Japánba vagy Európán kívülre kell utaznunk, mert az EU-n belül nem engedélyezett a hal forgalomba hozatala.

Zöldséget általában a makikba szoktak beletekerni.

A sushin túl

A főzési metódus alapján osztályozott ételeik az alábbiak:

Yakimono: vaslapon vagy kőlapon grillezett húsok, zöldségek. Ebbe a kategóriába tartozik pl. a csirkenyárs (Yakitori), a japán sós palacsinta (Okonomiyami), a roston sültek (Teppanyaki) és a japán omlett, amivel a nigiriknél is találkozhatunk (Tamagoyaki).

Nabemono vagy nabe: ide tartoznak a japán egytálételek. Minden olyan, amit egy edényben készítenek el, általában az étkezőasztalra állított gázfőzőn. Ezt a főzési módot inkább a hidegebb hónapokban, ősszel és télen szokták alkalmazni.
Legismertebb nabemono a Yosinabe. Ebben a tenger gyümölcsei, tofu, tojás és zöldségek főnek össze a halalaplével. Vagy ott van az eredetileg sumo birkózok erőnlétét megalapozó, bő fehérjeforrásnak számító nabe, a Chankonabe, amibe csirke, hal, tofu és zöldség is kerül, de hogy kellően tápláló legyen, szoktak hozzá rizst és sört is kínálni.

Agemono: ebbe a kategóriába tartoznak az olajban sült ételek. Ezek lehetnek natúr sült zöldségek, húsok vagy bundázottak, ebben az esetben viszont tempurának nevezzük őket. A panírozás szintén nem őshonos Japánban. A portugálok hagyták örökül a XVI. században, akárcsak a kenyeret.

Szintén nem őshonos, viszonylag rövid múltra visszatekintő, de népszerű agemono a rántott sertésszelet, ami 1896-ban került fel először egy tokiói étterem étlapjára. Agemonót gyakran készítenek garnélarákból, csirkéből, és nem ismeretlen előttük a fasírt sem.

Nimono: kis lángon főzött vagy párolt ételek. A sashimihez felhasznált halakból hátramaradt fejet és gerincet szokták elkészíteni ezzel a módszerrel. Szójaszósszal, édes rizsborral (mirin), dashival gazdagítják. Persze más ételek is tartoznak ide, például a retekleves, vagy tonhal, esetleg tofu tésztával. Egészen modern fogás a marhahús burgonyával, ez is ezzel az eljárással készül. A burgonya már a XVI. században ismert volt a japánoknál, de egészen a XIX. századig nem nagyon terjedt el. Ekkor kezdték Hokkaido szigetén termeszteni, és azóta vonult be a japán konyha alapanyagai közé.

Édességek a japán konyhában

Japánban az édességnek illetve a desszertnek nincs akkora hagyománya, mint nálunk. Az étkezéseket általában rizzsel fejezik be. Ha mégis valami édesre vágynak, akkor a szezonnak megfelelő gyümölccsel zárják az étkezést.

A japán konyhában fellelhető desszertek:

Zöld teából készített fagylalt.
Azuki bab, amit édesen, cukrozott formában fogyasztanak. Pasztává krémesítik, ebben az állapotában leginkább a gesztenyére emlékeztet az íze.
Ha az azukit egy kis agar-agarral és cukorral összekeverik, akkor már kész is a Yokan nevű, zselé állagú desszert. Hasonló állagú a Kuzumochi, ami egy növény gyökeréből nyert keményítő egy kevés vízzel és cukorral összekeverve. Klasszikus nyári desszert.

Az azuki babnak olyan népszerű az íze, hogy tavaly még az egyik nagy üdítőital gyártó cég is készített azuki ízesítésű üdítőt.

Mit igyunk?

Szaké: 12-20%-os alkoholtartalmú rizsbor, ami alapvetően a sörhöz hasonló eljárással készül. Több mint 20 féle rizsbort készítenek. Eredetét homály fedi, de a XIV. században már konkrét leírás van a kínai árpaborról, ami szinte azonosan készül, mint a szaké.

Shochu: 25-35% közötti alkoholtartalommal bíró párlat, amit árpából, édesburgonyából vagy rizsből nyernek. Önmagában isszák vagy teával keverik, esetleg jégen kínálják. Az italról már Xavéri Szent Ferenc is megemlékezett a XVI. században.

Tea: a tea és a teaszertartás elmaradhatatlan része nem csak a japán gasztronómiai kultúrának, hanem a japán kultúrának is.

A tea, azon belül is a zöldtea a legkedveltebb ital Japánban. A zöld teát melegen cukor és tej hozzáadása nélkül, magában isszák. A japán éttermekben ingyen szervírozzák az étkezésekhez.

A zöld teáról az utóbbi években a nyugati kultúrában élők számára is kiderült, hogy nagyon egészséges, megóv a szívproblémáktól, és a daganatos megbetegedések kockázatát is csökkenti, valamint a fogyókúrázók számára is hatékony segítség lehet. Használ a vérnyomásnak, kordában tartja a koleszterint.

A japán teaszertartás igen nagy múltra tekint vissza. A IX. században Eichu buddhista szerzetes Kínából visszatérve vitte magával a teaszertartást a szigetországba.