Koradélután érkeztünk meg Rómába. Gyorsan lepakoltunk a szálláson és elindultunk a városba. Még a szállásunkhoz közel betértünk egy bárba, hogy megigyuk az utazásainkkor megszokott welcome drinket és együnk valami keveset.
A Spritz kultúra Észak-Olaszországé, de örömmel tapasztaltam, hogy itt is elterjedt és kiváló Aperol Spritzet szolgáltak fel a bárban. Az italunkhoz pedig pizza szeletet ettünk. Itt a pizza szelet nem a maci sajthoz hasonló cikkely, hanem egy téglalap alakú nagy pizzából, pizzaszeletelő ollóval annyit vágnak le, amennyit kérsz, lemérik, kemencében átsütik, és máris lehet enni. Vicces volt kicsi pizza hasábokat enni. Ez a megoldás azért tetszett, mert kisebb darabokat is kérhetünk, így többféle pizzát meg tudtunk kóstolni. (A Halloween időszaknak köszönhetően, például kipróbáltuk a sütőtök alappal elkészített változatot is. Isteni volt egyébként!)
A város teljesen beszippantott. Valóban igaz a mondás, Róma örök! Sétálgatva úgy éreztem magam, mintha a történelemi időkben kószálnék és időutazó lennék.
Este, teljes kábulatban, a sok gyönyörű látnivalótól megrészegülve, beültünk egy kis trattoriába vacsorázni. A spagetti carbonara a legenda szerint eredeti római étel. Gondoltam itt az ideje, hogy le is teszteljük. Nem okozott csalódást, sőt annyira finom volt, hogy eldöntöttük elindítjuk a carbonara tesztünket római vakációink alatt. A város tényleg teljesen elvarázsolt, még a ritkaságszámba menő speak easy bárt is kihagytam egy újabb kis trattoria és a carbonara érdekében. Így rendhagyó módon nem az italok és az ital kultúra kerül a beszámolóm központjába, hanem a római spagetti carbonara.
A spagetti carbonara eredetével kapcsolatban számos legenda kering. Az egyik, a rómaiak számára kedvező szerint az étel valószínűleg lazio-i, vagy inkább római. Eszerint az Appenninek helységben dolgozó szénégetők készítették először. A carbonara név az olasz „carbonaro”, azaz szénégető szóból származik. Ők alkottak maguknak egy olyan tápláló, gyorsan és könnyen elkészthető ételt, amelyhez a helyben található alapanyagokat használták. Egy másik ismert hipotézis szerint a második világháború idején született, amerikai katonák találták ki. Bármi is az eredete, mára a római konyha egyik alapételeként tartjuk számon a spagetti carbonara-t. Néhány római étteremben a spagetti carbonara nincs is felsorolva az étlapon, csak egy gyűjtő megnevezésben szerepel. (Piatti romani).
A kirándulásunk alatt valamelyikünk mindig carbonarat evett. Elképesztően finom volt, imádtam, bárhol is teszteltünk. Sehol sem úszott a tejszínben (mivel hivatalosan nem is kell beletenni), a tészta kellően kemény (al dente) maradt. A sajt, ami járt hozzá, Pecorino Romano volt és nem parmezán. Ez a juhsajt, amit a hagyomány szerint már a római legionáriusok is fogyasztottak, aromás és kemény, de nem annyira, mint a parmezán, jól reszelhető, isteni a carbonaran. Azt is megtudtuk a helyiektől, hogy a Pecorino Romano DOP termék, vagyis Denominazione di Origine Protetta azt jelenti, hogy oltalom alatt álló eredetmegjelölés – azaz egy adott helyről származnak. A pecorino csak Lazioban (Pecprino Romano), Toszkánában és Szardínián készülhet. A parmezántól egyébként nemcsak aromáiban, gyártásában, hanem külalakban is különbözik. A Parmigiano Reggiano tehéntejből készül és minimum 12 hónapig érlelik, aranyszínű, a szélén viaszos védőréteggel. A pecorino fehérszínű, fekete viaszos védőrétegbe van csomagolva, juhtejből készül és 5 hónapig érlelik.
A számunkra legjobb éttermet nem tudtuk a carbonarak alapján kiválasztani, mert mindenhol mesésen finom volt, végül az első helyet Franco kis étterme nyerte el. A dobogó első fokát a sorbetjének és a Sambucaval meglocsolt kaktusz gyümölcs desszertjének köszönhette.
Az ánizsos ízvilág érdekesen párosult a kaktusz édes aromáival. Az ánizs alapú italok közül legjobban az Ouzo-t ismertem eddig, örültem az új kísérletezésnek. Itt jöttem rá, hogy nem tudok elszakadni az italoktól, olyan izgalmas felfedezést jelentett a Sambuca fogyasztása, hogy picit utána is kérdeztünk a Sambuca kultúrának. A Sambuca csillagánizs magjából készült likőr. Kereskedelmi forgalomba hozatala szintén Lazio régiónak köszönhető. (1800-as évek végén Luigi Manzi hozta forgalomba az italt „Sambuca Manzi" néven) Az ital nemzetközi piacra lépése pedig Angelo Molinari Úr nevéhez fűződik. Molinari Sambuca fogyasztása az 50es, 60-as években Rómában kezdett megerősödni. Az akkori Molinari Sambuca reklámok ebben sokat segítettek.
Róma környékén a Sambuca fogyasztása igen elterjedt, de a világ számos országában előszeretettel fogyasztják. A különféle amaro (keserű) likőrök mellett digestif italként fogyasztják egy kávészemmel az ital tetején. Felszolgáláskor, fogyasztás előtt kicsit meggyújták az ital tetejét, hogy a kávészem kissé megpörkölődjön. Sambucaval egy másik izgalmas találkozásom is volt. A Caffe Corretto Rómában Sambucaval készül, vagyis egy espressohoz 2 cl Sambucat adnak. A helyiek nagyon érdekesen itták. Egy centet az espressoba tesznek és így fogyasztják el, majd az üres presszós csészébe a maradék egy centilitert is beleöntik és megisszák.
Bár csak néhány napot töltöttünk Rómában, de megfogadtam, hogy visszamegyek és folytatatom a történelmi, gasztronómiai kalandozást. Remélem újabb érdekes élményekben lesz részem, amit igyekszem veletek is megosztani. Nektek van kedvenc római gasztronómiai élményetek?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.