Vacsoracsata, a kora esti versengés

A meghívott sztárok egy része - családja okán vagy saját szenvedélytől vezéreltetve - mozog gyakorlottan a konyhában, de olyanok is akadnak, nem kevesen, akik életükben először próbálnak meg a reggeli rutinon túl bármit is alkotni.

A szerda esti epizódot sikerült elcsípnem. A lányok a konyhaasztal köré kunkorodva rajzolgattak, a férjem meg hajlandó volt elkészíteni a vacsorájukat, így minden idegszálammal a tévére koncentrálva próbáltam megfejteni a műsort.

A műsor első felében az előkészületekbe kaptam bepillantást, majd a szünet után jött maga a vacsora. A műsor alapvetően a budapestieknek kedvez, hiszen hírességeink székesfővárosunk jobbnál jobb, olykor még felfedezésre váró delikáteszeiben, piacain, titkos beszerzőhelyin gyűjtik be a hozzávalókat. Hol gyakorlottan teszik mindezt, hol a kinyomtatott receptet a kezükben gyűrögetve bizonytalankodnak a mennyiségeken és azon, hogy a kínált alapanyag mennyire friss és üdvözítő.

A szerdai epizódban a frissen népszerűvé vált Vásáry André várta vacsorára ellenfeleit. André tatárbifsztekben gondolkozott, pestóval gazdagított csirkemellet képzelt főételnek, és zárásként egy adag szilvaszószos túrófánkkal akarta levenni lábukról a versenytársakat, akik egyben bírái is.

Előkészületek

A bevásárlással nem volt gond, kellemes idő, szép vágóképek a Vásárcsarnokról, szimpatikus vérbeli kereskedők, gyűlő alapanyag csúnya műanyag szatyrokban, és a - számomra rémesen idegesítő - Kerekes jimcarrey József hangja, narráció gyanánt.

Ezután következett a csata első rizikós része: hogyan mozog a konyhában az, aki saját bevallása szerint soha nem szokott főzni. André egész jól vette az akadályt. Bár ahogy a tatárbifszteket bekeverte, meglehetősen gyomorforgató volt. Lehetett volna valami kevésbé kézműves módon, nem könyékig túrva a húsban elkeverni a hozzávalókat.

Amíg alanyunk főzött, addig a vacsorára a készülő ellenfelek az étlap kézhezvétele után látatlanban nyilatkoznak arról, hogy mennyire vág egybe az elképzelésükkel az ígért menü. Gönczi Gábor folyamatosan az alakjáért aggódott, majd az összes lehetőséget megragadva lelkesedett az ígért csirkemellért, hiszen ebből legalább ehet is. Ahogy elnéztem, ő a heti társaság túlbuzgó kalória-lelkiismerete. Meglehetősen idegesítő.

Eközben a receptek alapján André keze alatt alakult a vacsora. Kíváncsi lennék, vajon milyen recepteket használt az énekes, hiszen néha egy-egy receptnek, ételnek komoly története van, ami később a csirke kapcsán - ha elég döcögve is, de – kiderült.

A főzés közben elkövetett baklövéseknél jó néven vettem volna, ha valaki - mondjuk az egyébként teljesen felesleges narrátor - megjegyzi, hogy: ekkora késsel nem szelünk csirkét, egy fél csirkemell pont elég lett volna fejenként, hogy illett volna alaposabba megpucolni a csirke mellét, hogy a pestos csirkét rejtő serpenyőre akkora fedelet kellett volna tenni, ami passzol, mert így semmi értelme nem volt. Egyszóval én akkor láttam volna ennek a műsornak a gasztroértéként – hiszen gasztrorealitynek hívják – ha a gasztronómia több lett volna, mint díszes háttér. A főételhez készített tésztának a hideg vízzel való leöblítéséről meg már inkább szót sem ejtek...

A főétel készítése alatt is többször kaptunk apró intelmeket, megjegyzéseket a többi versenyzőtől. Bár amikor Gergely Robi komolyan gondolkodóba esett, hogy mi a pesto, akkor megint felrémlett bennem, hogy na most, kedves narrátor, igazán megdolgozhatnál a pénzedért. Meg is tette, legnagyobb meglepetésemre, bár nem hiszem, hogy sokan képesek voltak ott helyben megjegyezni és feldolgozni a hallottakat, mert valahogy két mondat között súlytalanul lebegett a megoldás.

A főétel után következett a desszert. Boldog voltam, szeretem a túrófánkot, érdekelt, hogy mire jut vele André. Lehet, hogy a recept volt hibás, sőt biztos, de 3 orbitális bakot lőtt a desszerttel: a fánk hidegen vacak. Vagy akkor kellett volna elkészíteni, amikor jönnek a vendégei, vagy más desszertet kellett volna választani. A túrót át kellett volna egy szitán passzírozni, hogy a tészta homogén állagú legyen és nem utolsó sorban, ha a tojásfehérje hab formában kerül a tésztába, akkor egy sokkal lazább, finomabb fánk lett volna az eredmény.

A fánk kapcsán annyira belelendültem a kákán is csomót keresésbe, hogy a szilvaönteten is fogást szerettem volna találni, de az így első ránézésre teljesen rendben volt. Én mondjuk kicsit jobban fűszereztem volna, meg talán egy kevés mézet is elbírt volna, de alapvetően jónak ígérkezett.

Vacsora

A másik menetben következett maga a vacsora. A gusztustalanul elkészített tatár a végső tálalásban egészen megszépült, és a vendégek tetszését is elnyerte, bár sérelmezték a hideg pitával való elfogyasztást a meleg pirítós helyett. A főétel meglehetősen drabális csirkedarabból, kevés szószból és nagyon rózsaszín tésztából állt, ami a tévén keresztül némileg szétfőttnek mutatkozott. A pestós csirke ötlete egyébként nem rossz, én azt hiszem, apró kockára vágtam volna a húst, vagy minimum félbeszedem a melleket, hogy az amúgy sűrű rostozatú és nem túl ízletes húst átjárhassa a pesto.

A főételhez a vendégsereg valamilyen fehérbort is kóstolt. Jó lett volna tudni, milyet...

A fánk – előzetes számításaimnak megfelelően – a vendégeknél sem aratott osztatlan sikert. A már ismert okok mellett a tálalás mikéntje is hagyott némi kívánnivalót maga után, hiszen a mély tányérokban szervírozott hideg fánkok már előre le lettek öntve a fűszeres szilvaszósszal, így a korábbi problémákat még a tocsogóssá vált tészta is tetézte. Jobb lett volna kis tányéron szervírozni a tésztát, a szószt meg külön tálkában vagy szószos tálban.

Összességében azt kell mondjam, tanulságos egy órát töltöttem a tv előtt. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, miközben néztem, hogy egy lelkes, ifjú, befutóban lévő celeb hogyan küzd meg a rárótt feladattal, és próbál meg talpon maradni a vetélytársai mellett. Amíg ő küzdött a konyhában, kiderült számomra, hogy a műsor koncepciótlansága révén a hibákat senki nem javítja, hogy a narrátor helyett inkább a versenyzőtől hallgattam volna meg néhány kedves, konyhához fűződő viszonyáról szóló történetet.

Ezek hiányában inkább azt látom, hogy ha már gasztronómiai műsornak kell tekintenem a dolgot, akkor gondolatébresztő lehet. Talán az igen.