A demencia tünetei az állapot súlyosságától függően változnak. A korai szakaszban a rövid távú memória csökkenése figyelhető meg, ami a közelmúltbeli események elfelejtésében, a megfelelő szó megtalálásának nehézségében, vagy a szavak jelentésének elvesztésében jelentkezik.
Az Alzheimer's Association jótékonysági szervezet szerint gyakran a konyhában, sütés és főzés közben tűnik fel, hogy valami nincs rendben. Érdemes szakemberhez fordulni, ha nehézséget okoz egy olyan étel elkészítése, ami addig rutinfeladatnak számított. „Előfordulhat, hogy a demencia miatt nehezen tudják felidézni egy ismert étel elkészítési fázisait, a hozzávalókat, és a koncentrációs képességük is csökkenhet” – írják honlapjukon.
Később a munkamemória is érintett lehet, ami a súlyos emlékezetkiesést és a közelmúltban szerzett ismeretek elfelejtését jelenti. A nyelvi készségek tekintetében az önkifejezés nehézségei, végezetül pedig a teljes nyelv elvesztése figyelhető meg. A problémamegoldás területén a korai stádiumú demenciában csak enyhe vagy mérsékelt nehézségekkel kell szembenézni, ami későbbi stádiumban az ítélőképesség vagy a problémamegoldás képtelenségében csúcsosodik ki. Személyiségváltozás is megfigyelhető: a beteg ingerlékennyé, depresszióssá válhat, a szociális készségeket részben vagy teljesen elveszíti.
Jelenleg nincs végleges gyógymód, de bizonyos gyógyszerek, például az Alzheimer-kór elleni szerek, lassíthatják a betegség progresszióját. Sokat segíthet az életminőség javításában a mentális stimuláció, a rendszeres testmozgás, az egészséges étrend, és a megfelelő szociális támogatás.
Az egészséges táplálkozás fontos szerepet játszhat a demencia tüneteinek enyhítésében, valamint az agy egészségének fenntartásában és a betegség progressziójának lassításában. A mediterrán étrend az egyik legjobb választás az agy egészségének megőrzésére. A MIND diéta (Mediterranean-DASH Intervention for Neurodegenerative Delay) pedig kifejezetten az agy egészségének támogatására szolgál. Fontos az antioxidánsokban gazdag ételek fogyasztása, amelyek csökkentik az oxidatív stresszt, amely az agysejtek károsodását okozza. Az omega-3 zsírsavak elősegítik az agy egészséges működését, ezért érdemes legalább hetente egyszer zsíros halat, lazacot vagy szardíniát fogyasztani, illetve chia magot, lenmagot, diót enni.
Kerülni kell a túl sok sót, a cukrot és a transzzsírokat tartalmazó ételeket, valamint az alkoholt.
(Forrás)
(Kiemelt fotó: Shutterstock)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.